Hírek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az “Év madara” programot, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. 2021-ben a lakosság előző évi szavazata alapján a cigánycsuk nyerte el ezt a címet, így idén ez a madár a természetkímélő gazdálkodási módszerek népszerűsítésének nagykövete.
Sajtótájékoztatók
Az ezredfordulót követő első két évtizedben felére csökkent molnár- és füstifecske állomány megtartásában alapvető feladat a meglévő telepek, fészkelő helyek megóvása, és lehetőség szerinti bővítése.
Hírek
Az “Ichera” névre keresztelt barátkeselyű Spanyolországban látta meg a napvilágot, gázolás miatt került kézre. Sikeres rehabilitációt követően Bulgáriában, egy jeladóval a hátán engedték szabadon, hogy az ottani populációt erősítse. A rengeteg erőfeszítésnek és a két éve tartó nemzetközi együttműködésnek most egy csapásra vége szakadt, hiszen minden jel arra utal, hogy a keselyűt lelőtték, itt Magyarországon.
Hírek
Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
Hírek
Évről évre jelentkező madárvédelmi probléma országszerte a tavasszal hazaérkező partifecskék beköltözése épületalapokba, építési földhányásokba. Olyan helyekre, ahol éppen ezért hónapokra le kell állítani a munkálatokat, vagy az illegálisan folytatott munkavégzés a teljes kolónia, a tojások, a kotló és etető madarak, illetve a fiókák pusztulását okozhatja.
Hírek
Az MME legutóbb a telelő erdei fülesbaglyok felmérése kapcsán kérte a lakosság segítségét januárban. Az évek alatt szerzett pozitív tapasztalatok alapján folytatják a fajra vonatkozó országos adatgyűjtést. Most a lakott területeken is leggyakoribb erdei fülesbaglyok fészkelő állománya felmérésében tudnak segíteni az emberek.
Hírek
Az MME és a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület Android és iOS mobiltelefonos alkalmazása 4 éve indult, most új funkcióval bővült. Az applikáció az összes, hazánkban előforduló 17 kétéltű és 18 hüllő faj terepi azonosításához nyújt segítséget 41 színes illusztrációval, 12 béka hangjával és részletes fajleírásokkal.
Hírek
Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2021. évi országos lakossági felmérésének összesítése. A biztosan hazánkban tartózkodó 16455 bagoly legalább 4113750 példány mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2020/2021-es telelési időszakban.
Hírek
Az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50%-al (!) csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös érdekünk.
Hírek
A rákosi vipera kiskunsági állományának fennmaradását feltételezhetően jelenleg a ragadozók veszélyeztetik a leginkább. A vörös róka, a borz és több madárfaj is előszeretettel vadászik rájuk és fogyasztja őket. A Kiskunsági Nemzeti Park egy nagy kiterjedésű hálórendszert épített a ragadozók távoltartására az egyik vipera-élőhelyen.