Hírek
A láptavak környéki vegetáció változatos szerkezetű, cserjékkel, fűzekkel, esetenként idősebb nyárakkal tarkított. Kis területen belül tehát eltérő ökológiai adottságú mikroélőhelyfoltok találhatók, igen változatos környezeti tényezőkkel. Ez a vegetációszerkezeti sajátosság kiemelt ökológiai jelentőségű a madárfauna számára, hiszen kis területen belül a megfelelő fészkelőhelyet és táplálékbázist találnak maguknak a bokorlakó és erdőlakó fajok, sőt egyes ragadozók is.… Tovább »
Hírek
A láp magterületén két nagyobb kiterjedésű, nyílt vízfelszínű tó között időszakos összekötő csatornák biztosítanak kapcsolatot. Ezek a csatornák főleg a tavaszi és kora nyári aszpektusban nyílt vízfelszínnel rendelkeznek, ezáltal szaporodási és tartózkodási helyül szolgálnak több kétéltű- és hüllőfajnak is. A kétéltűek számára ez az egyetlen potenciális szaporodó hely, sőt telelőhely is. A környéki halastavak az… Tovább »
Hírek
10 éve sokakhoz eljutott a dunakeszi láp kálváriájának híre, miszerint egy magántulajdonban lévő láppal szomszédos bevásárlóközpont – több alkalommal a természetvédelmi hatóságok hathatós támogatásával továbbjutva útján – mindent elkövetett azért, hogy a természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű területet beépíthesse. A tőzegláp elpusztítását az utolsó utáni pillanatban sikerült csak megakadályoznia egy széleskörű civil összefogásnak. Kriska György és… Tovább »
Hírek
Bő tíz évvel ezelőtt sokakhoz eljutott a dunakeszi láp kálváriájának híre. A történet kiinduló pontja az volt, hogy egy magántulajdonban lévő láppal szomszédos bevásárlóközpont – több alkalommal a természetvédelmi hatóságok hathatós támogatásával továbbjutva útján – mindent elkövetett azért, hogy a természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű területet beépíthesse. A tőzegláp elpusztítását az utolsó utáni pillanatban sikerült csak… Tovább »
Hírek
Miközben a kormány milliárdokat szór most a járvány időszakban is luxusberuházásokra, a zöld szervezetek támogatására összesen 70 millió forintot különítettek el. Pár napja ezt a jelképes zöld támogatási keretet is felfüggesztették. Az LMP-s Schmuck Erzsébet nyomására most visszakozik az Agrárminisztérium.
Hírek
A kőnek, virágnak, állatnak nincs nemzetisége, így a nemzeti identitás kérdése csupán másodlagos lehet. De a fontossági sorrend nem volt mindig egyforma: a nemzeti parkok történetében a célok, illetve a mögöttes érdekek egyfajta evolúcióját figyelhetjük meg, amelyekben többek között a nemzeti jelleg is lényeges szerepet játszott.
Hírek
Miközben 25000 millió forinttal segíti a kormány a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus miatti nehézségek leküzdésében, a hazai zöld civil szféra 70 milliós pályázati támogatását megszüntette. Orbán Viktor nagy látványzöldülése ennyit ér valójában.
Hírek
Orbán Viktor 2010-től leépítette az állami természetvédelmet, mert az iparosítás akadályát látta benne. Míg tíz éve még önálló Környezetvédelmi Minisztérium foglalkozott a területtel, ma már állami erdészetek vágják ki a legértékesebb erdeinket. A nemzeti parkokat teljesen bekebelezte a politika. Uniós országban a természetvédelem ilyen szintű leépítésére csak nálunk volt példa. A fideszes zöldre festés helyett
Szakdolgozatok
Neveléstudományi PhD dolgozat, természetvédelmi fókusszal. Ld itt: https://doktori.hu/index.php?menuid=193&lang=HU&vid=21335
Hírek
Április 7-én, az Egészség világnapján a Föld lakossága az utóbbi idők legsúlyosabb és legkiterjedtebb egészségügyi krízisével néz szembe. Fontos látni, hogy számos kockázatot rejt magában, ha az ember megzavarja a természet működését – bárhol is legyen a világon.