A rovat kizárólagos támogatója

Miközben a kormány milliárdokat szór most a járvány időszakban is luxusberuházásokra, a zöld szervezetek támogatására összesen 70 millió forintot különítettek el. Pár napja ezt a jelképes zöld támogatási keretet is felfüggesztették. Az LMP-s Schmuck Erzsébet nyomására most visszakozik az Agrárminisztérium.

A környezet, és természetvédelem területén tevékenykedő hazai civil szervezeteket az elmúlt évtizedekben – különböző neveken – a szakminisztérium pályázatai segítették. Az éves támogatási keret évről évre csökkent, és az elosztásba is az idő múlásával egyre kisebb mértékben szólhatott bele a zöld civil szféra. Mivel a civil szervezeteket az Orbán rezsim minden területen ellenségnek tekinti, így nem csoda, hogy a zöld vonalon már amúgy is csak 70 milliós éves keretet is megszüntették. Múlt héten a civil szervezetek levelet kaptak, hogy ezt a kis összeget is átcsoportosították a költségvetésben, és nem kapják meg a támogatásokat.

Azoknak a szervezeteknek, melyek olyan fontos feladatokat látnak el többek között, mint a környezeti nevelés, a helyi környezetvédelmi problémák feltárása,vagy a lakossági tudatformálás, még ez a jelképes összegű pályázat is fontos. Részletek korábbi cikkünkben >>>

Schmuck Erzsébet (LMP – Magyarország Zöld Pártja) tegnap a parlamentben számon kérte az Farkas Sándor illetékes államtitkárt, és ígéretet kapott rá, hogy a civilek mégis megkapják a forrásokat. Számon kérjük az ígéretet!

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek