Hírek
Erre hívja fel a figyelmet a BBC összeállítása, amely emlékeztet arra, hogy Oroszország és Ukrajna adja a világ búzaexportjának egynegyedét, kukoricaexportjának 20 százalékát és napraforgó-kivitelének felét.
Hírek
Erre hívja fel a figyelmet a BBC összeállítása, amely emlékeztet arra, hogy Oroszország és Ukrajna adja a világ búzaexportjának egynegyedét, kukoricaexportjának 20 százalékát és napraforgó-kivitelének felét.
Hírek
„Emlékszem ilyen helyzetre, ez a harmadik háború, amikor úgy adódik, hogy én vagyok Magyarország miniszterelnöke” – mondta az M1-nek nyilatkozva Orbán Viktor, aki az ukrajnai háború kapcsán rendkívüli interjút adott a közvécé köztévé hírcsatornájának. “A brüsszeliekre most sem lehet számítani, a NATO-ra igen”.
Hírek
Találat ért egy atomhulladék-lerakót az éjjel Kijevben, tájékoztatták az ukrán hatóságok az ENSZ illetékes szervezetét, a Nemzetközi Atomenergiaügynökséget. A NAÜ közleménye szerint annak nincs jele, hogy az épületben kár keletkezett volna, vagy hogy szivárogna a hasadóanyag.
Hírek
December 10-től az ukrán üzletekben nem terjesztik az ingyenes eldobható műanyag zacskókat, azok ára maximum három hrivnya lesz. Ennek hatással kell lennie a műanyag hulladékok csökkentésére.
Hírek
Az Európai Uniónak csökkentenie kell a függőségét az orosz energiaforrásoktól. Ennek keretében abba kell hagyni az Északi Áramlat 2 gázvezeték, és a Roszatom által épített, vitatott atomerőművek létesítését – ezt tartalmazza többek között az Oroszországról szóló európai parlamenti állásfoglalás, amelyről ma szavaznak a képviselők. Csúsznak a Paks2 orosz hitellel kapcsolatos dátumok – bár erről is… Tovább »
Hírek
Április 26-án – a csernobili atomkatasztrófa 35. évfordulóján – nyomatékosabban emlékezünk meg a 20. század egyik legnagyobb tragédiájának áldozatairól. Csernobil nemcsak egyéni, családi, hanem nemzeti tragédia is egyben. Nem szovjet, nem orosz, nem is ukrán, hanem leginkább fehérorosz nemzeti tragédia. Miért is?
Hírek
Évente több milliónyi műanyagpalack úszik le a Tiszán. A háztartási hulladék részben a szemétszállítás hiányaként kerül a folyóba Kárpátalján – derül ki Ljasuk Dimitry ukrán-magyar gyökerekkel rendelkező természetfilmes A Tisza nevében című filmjéből.
Hírek
Romániából percenként legalább 50-70 PET-palack úszik át Magyarországra a Tiszán és a Szamoson. A Máramaros megyei tanács alelnöke szerint mozgó gátakat kellene létrehozni a két folyón, amelyek legalább fenntartanák a vízbe dobott hulladékok egy részét.
Hírek
Az elmúlt hetekben a Csernobil-sorozat jóvoltából a fél világ újraélte a történelem egyik legnagyobb atomkatasztrófáját (1986, Ukrajna). Ennek fényében különösen ijesztőnek tűnik az az elképzelés, hogy az 1980-as években elkezdett, félkész reaktorblokkokat építsenek tovább és helyezzenek üzembe a magyar határtól 500 kilométerre, az ukrajnai Hmelnickij-ben.
Hírek
Magyar és ukrán szakemberek tartottak szakmai egyeztetést a kárpátaljai Visken a tisztább Tiszáért, hogy közelebb kerüljenek a folyó hulladék-problémájának megoldásához.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.