A rovat kizárólagos támogatója

Állami milliárdokból építenek élményparkokat a Balaton köré Mészáros Lőrinc üzlettársai. A Kisfaludy-programban a 100 millió forintnál magasabb összegű pályázatok kétharmada ment kormányközeli befektetőkhöz.

A HVG közérdekű adatigényléssel hozzájutott az Orbán Ráhel tanácsai szerint működő Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati nyerteseinek listájához. A számos más projektet is felsoroló cikk kitér a tematikus élményparkokra is: ezek fejlesztésére eddig csak a balatoni régióban lehetett pályázni, egész pontosan 5,18 milliárd forintra. Ezt szinte mind felszippantotta Mészáros két üzlettársa és egy lelkes fideszes.

  • Nagyjából egymilliárdot kapott a balatonfüredi önkormányzat és a Balaton Játszóház Kft a térség „első négy évszakos élményházának” megalkotására. A cégnek ugyan nincs tapasztalata az ilyesmiben, viszont a Csopaki Polgári Kör elnöke a tulajdonos.
  • Szintén egymilliárdot kap kalandparkra a sok egyéb mellett a zánkai tábort – Mészáros gyerekeivel, 16 milliárdért – felújító Szabadics Zoltán, de a zalaszabari szabadidőközpont legalább karitatív célokat is szolgál.
  • 3 milliárd jut a szántódi BaLaLand Familyparknak, amely része annak a hotelt és lakóingatlanokat is magába foglaló óriásprojektnek, amelyet közvetlenül a partra, Tihannyal szembe tervezett Szepesi Richárd cégcsoportja.A korábban Mészáros Lőrincékkel is üzletelő Szepesi a legnagyobb nyertese a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatainak, hiszen a 65 milliárd forintos keretösszegből nem csak az élményparkra, hanem a szántódi szállodára és egy tokaji hotelre is kapott 3-3 milliárdot, vagyis láthatóan közel állnak a tervei a döntéshozók szívéhez. Érdekes véletlen: Szepesi és felesége nevén van a visegrádi Lepence-völgyi strandfürdő is, amely Tiborcz István szállodájába vezeti át a termálvizet.
    Részletek a HVG cikkében, melyet a 444 szemlézett.


    Tovább folytatódik a Balaton körbebetonozása/szisztematikus tönkretétele. Egy 17 hektáros túlnyomórészt zölddel borított területen épülhet fel egy ötcsillagos szálloda és egy 96 lakásos lakópark a Balaton partján Balatonszemesen. Bár korábban elakadt a luxusszálló építése, de a Balaton-törvény megnyitotta az utat előtte. Az új Balaton-törvény hatályba lépésével minden akadály elhárult a balatonszemesi kemping beépítése elől. A jelek szerint a szemesi önkormányzat és a beruházó is arra várt, hogy életbe lépjen az új jogszabály, és elkezdődhessen a Vadvirág kemping helyére tervezett luxusszálloda és villapark építése- írtuk pár napja
    Nyitókép: BaLaLand Familypark Fotó: Facebook/Lima World

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás