Hirdetés

Miközben az ellenzéki önkormányzatokat fokozatos elvonásokkal bünteti az Orbán rezsim, 2020-ban 143 milliárd forintot költ a kínai hitelből épülő, 700 milliárdos Belgrád-Budapest vasútvonalra. Az egyre céltalanabb beruházás állítólag 2400 (!) év alatt térül meg, az Orbán közeli oligarchák viszont extra gyorsan híznak a kiemelt állami beruházáson.

A tegnapi Magyar Közlönyből kiderül, a gazdaságvédelmi alap terhére a kormány 82 milliárd forintot csoportosít át a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására az idénre tervezett 61 milliárd forint mellé.

„Mindez azt is jelenti, hogy az idei évre szánt teljes, 1346 milliárd forint összértékű gazdaságvédelmi csomag 6%-át egyetlen döntéssel máris elköltötte a kormány” – teszi hozzá a Portfolio. A kormány korábban azt ígérte, a vírushelyzet okozta helyzet miatt idén 450 milliárd forintot költ beruházásokra az akcióterv második szakaszában.

A kínai Eximbankkal kötött megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával finanszírozza a magyar állam. Mint ismert, a 700 milliárd forintra becsült beruházást kivitelező magyar-kínai konzorciummal tavaly tavasszal írták alá a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést. Ekkor vált nyilvánossá az is, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető RM International Zrt. két kínai céggel konzorciumban nyerte meg a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tendert. 

Úgy tűnik, Magyarország a négyes metró után újra talált magának egy tök értelmetlen és látszólag átgondolatlan infrastrukturális beruházást a közlekedésben, amire elverhet egy csomó pénzt. A Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának kínai hitelből való felújítására nehéz racionális érveket találni. A kormány szerint azonban vannak ilyenek: a hivatalos szlogen szerint ez a beruházás hozza majd el a kínai gazdasági Kánaánt. Más vélemények szerint politikai gesztustételről van szó, Brüsszelben pedig nem értik a dolgot, és balhé lehet belőle. De az is megeshet, hogy ez is csak az oligarchafinanszírozásról szól. Az index korábban összeszedte a lehetséges magyarázatokat.

Nyitókép: Szijjártó Péter, Ning Csi-csö, a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnöke és Kern Imre, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra fejlesztési államtitkára (b-j) Pekingben. Fotó: KKM

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás