A világsajtó olyan közepesen fontos orgánumai, mint a Los Angeles Times vagy a The New Yorker, sorban számolnak be egy bizonyos Mark Lynas „megtéréséről”: a neoliberális környezetvédőként (ez a definíció tartalmilag nagyjából a magyar „reális zöld” kifejezéssel van szinkronban) emlegetett brit szakíró úgymond felfedezte, hogy a génkezelt élelmiszerek nem is olyan károsak, mint ahogyan ő azt korábban hitte – sőt, ökológiai szempontból tulajdonképpen előnyösek.
Az addig a klímakérdés másodvonalbeli (vagyis az olyan sztároktól, mint egyfelől a klímaszkeptikus Björ Lomborg, másfelől a „már most is túl késő” érvrendszert képviselő Andreas Malm, mindenképpen kisebb tömeghatású) szakírójának számító Lynas egy csapásra világhírű lett – ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük a pró és az anti-GMO-oldal tőkeerejének, médiareprezentációjának különbségeit.
Mark Lynas szilárdan hisz benne, hogy a globális felmelegedés létezik, és hogy a klíma gyors ütemű megváltozásáért az ember a felelős. Abban azonban már eltér a véleménye a zöldfősodorétól, hogy remek klímavédelmi eszköznek tartja az atomerőműveket. „Elhajlásai” ellenére azonban eddig a maga módján következetes volt, ami számottevő ismertséget és olvasottságot biztosított számára – utóbbit nemcsak a The Guardianben és a The Observerben megjelent cikkeinek népszerűsége jelzi, hanem olyan sikerkönyvek is, mint a Six Degrees: Our Future on a Hotter Planet, illetve a The God Species: Saving the Planet in the Age of Humans (sőt, a Magyarországon bemutatott, szuggesztív erejű klímafilm, a The Age of Stupid – A hülyeség kora – is részben az ő nevéhez fűződik).
Eddig a GMO-kat is meglehetősen kritikusan szemlélte, alapvetően a génkezelt monokultúrák gigantikus ökológiai és klímalábnyoma miatt. Idén január 3-án a szerző előadást tartott az Oxford Farming Conference-n, ahol azzal hökkentette meg az egybegyűlt hallgatóságot, hogy teátrálisan bocsánatot kért, amiért a 90-es években részt vett a GMO-ellenes mozgalom elindításában, és ezzel „segített egy olyan előremutató technológiának a démonizálásában, amely a környezet javát szolgálhatná”. Lynas azzal magyarázta nagy sajtóvisszhangot kapott pálfordulását, hogy korábbi elítélő véleménye megalapozatlan volt: saját állítása szerint egyetlen tudományos szakmunkát sem olvasott a GMO-król. Most pótolta ezt a mulasztást, és arra jutott, hogy az ellenérvei csupán városi legendákra épülnek, és a tények alapján tarthatatlan.
Konkrétan úgy fogalmazott, hogy „felfedezte a tudományt”, és rájött, hogy a génkezelt növények révén (ellentétben azzal, amit korábban maga is hirdetett) csökkenthető a vegyszerfelhasználás, a GMO-k mérsékelhetik a kistermelők ráfordításait, és versenyelőnyt biztosíthatnak a számukra (vagyis nem csak a multinacionális agrárcégek számára előnyösek), az ún. terminátor technológia pedig (amely megakadályozza, hogy a gazdák vetőmagot tehessenek félre maguknak a termésből, mivel a GMO-magok gyárilag terméketlenek), a valóságban nem létezik.
A damaszkuszi fordulat híre természetesen az interneten is körbejárt, és a reakciók sem várattak soká magukra. Miközben Lynas előadása nélkülözte a konkrét hivatkozásokat, online kommentelők sora linkelte például az EPA (az USA Környezetvédelmi Hivatala) tanulmányait, amelyekből kiderül, hogy 2001 és 2007 között – vagyis a GMO-termesztés felfutása idején – a fajlagos globális növényvédőszer-használat érdemben nem változott, viszont azokon a területeken, ahol génkezelt növényeket vetettek, 7 százalékkal még nőtt is a Lynas által jelzett csökkenés helyett. (Logikailag sem lehet másképp, hiszen a módosított növények 80 százaléka herbicidtoleranciával rendelkezik, vagyis ellenáll egy bizonyos gyomirtónak, amivel aztán a termelők nyakra-főre permeteznek – ráadásul az ún. szupergyomok, vagyis a rezisztens vadnövények megjelenése nyomán egyre nagyobb koncentrációban).
A kistermelőkkel kapcsolatban azokat az indiai és dél-amerikai esettanulmányokat idézte Mark Lynas önkéntes ellenzéke, amelyekben a GMO-t választó parasztok járványszerű öngyilkossági hullámait elemzik: az érintett gazdák azért mentek tönkre, mert a génkezelt vetőmag –és maga a termesztési technológia – drágább, viszont az új növények nem produkálják a fajtatulajdonosok által ígért bővebb hozamokat.
Ami pedig a „terminátor technológia” létét vagy nemlétét illeti: egyrészt maguk a vetőmag-előállítók figyelmeztetik a termelőket, hogy a módosított tulajdonságok (amelyekért a gazda az ártöbbletet kifizeti) a második generációban már nem feltétlenül mutatkoznak meg, másrészt például a legnagyobb GMO-cég, a Monsanto a termesztési „licencszerződésben” ki is köti, hogy tilos elvetni a bespájzolt vetőmagot (olyannyira, hogy farmerek sorát perelték be ennek a szabálynak a megszegése miatt). Az internetes közösség mindezeken felül előásott egy levelet, amely arról szól, hogy az Europa-Bio, az egyik legnagyobb biotechnológiai lobbiszervezet elindított egy ún „GMO-nagyköveti” programot, amelyben hiteles személyiségeket kérnek fel, hogy a társadalom előtt a génkezelt növények előnyei mellett érveljenek, és ez ügyben Mark Lynast is megkeresték, akinek a részéről „potenciális érdeklődést” tapasztaltak.
Hogy lett-e Lynasból GMO-nagykövet, azt nem tudni (az érintett cáfolt, ezek a megállapodások pedig a természetüknél fogva titkosak). Az viszont legalábbis érdekes, hogy a közelmúltban a témával foglalkozó újságírókat Európa-szerte megkeresték a Lynas-pálfordulás nemzeti nyelvekre lefordított részletes háttéranyagával olyan szaktekintélyek, akikről tudható, hogy a pró GMO-oldalhoz tartoznak (a Népszabadsághoz is így jutott el a történet). Vagyis a jelek szerint a „nagyköveti munka” a gyakorlatban már működik – igaz, az igyekezet olykor kicsorbul az online média ellenállásán.
