A polgári repülés talán az egyik legigazságtalanabb szektor, legalábbis, ha a környezeti hatásokat vesszük figyelembe. Hogy miért? A légi közlekedés az évente a légkörbe kerülő szén-dioxid és egyéb veszélyes gázok kibocsátásának négy-öt százalékát adja, miközben a statisztikák szerint csupán a világ népességének tíz százaléka veszi igénybe több-kevesebb rendszerességgel a vasmadarakat.
A tudósok már régóta kísérleteznek más meghajtási módokkal – egyebek mellett hidrogénnel vagy árammal – de egyelőre kénytelenek elismerni, hogy a kerozinnak továbbra is nagyobb az energiasűrűsége, mint az alternatív meghajtásokhoz használt üzemanyagoké.
Közben megjelentek a piacon a bioüzemanyagok is, ám ezekkel az a baj, hogy kevés van belőlük, miközben sok jel utal arra, hogy azokat nem mindig fenntartható módszerekkel állítják elő, így használatukat sok kérdőjel kíséri. Éppen ezért elindult egy olyan gondolkodás is, melynek célja, hogy a repüléssel kapcsolatos többi szennyezési forrással is foglalkozzanak. Az egyik ilyen a kondenzcsík, amely nagy mennyiségben csapdába ejti a Földről eltávozó hőt, s ezzel hozzájárul a felmelegedéshez.
A kondenzcsíkok megjelenését sok módon lehetne korlátozni, leginkább a repülési magasság megváltoztatásával. A tudósok azonban még nem értik teljesen pontosan, mikor lép fel ez a jelenség, ezért a kutatók azt javasolják, hozzanak létre repülő laboratóriumokat, ahol tanulmányozhatják a földről is jól látható, lassan szétfoszló fehér csíkokat. Ugyancsak komoly erőfeszítéseket tesznek a tudósok a hajtóművek fogyasztásának csökkentése, illetve a fogyasztást visszafogó repülőgépformák kifejlesztése érdekében.
A tudósok szerint 2050-re valóban karbonsemlegessé lehetne tenni a repülést, de ennek érdekében már most cselekvésre van szükség. Ha viszont nem teszünk semmit, 2050-re háromszorosára nőhet a károsanyag-kibocsátás.
Nyitókép: Depositphotos