Az egykori agrárügyi államtitkár már a háromnegyedét feldolgozta a három évvel ezelőtti földárveréseknek. Azóta Mészáros Lőrinc agrárérdekeltsége 40 ezer hektárra nőtt, és az is egyre világosabb, hogy a kormány már átgondolta a méretgazdaságosságot.
Ángyán József, a Szent István Egyetem professzoraként, 2010-től a második Orbán kormányban vállalt szerepet. Ekkor a vidék narancsos letarolásában nem kis szerepe volt annak, hogy beígérték a mezőgazdaságból élőknek a földhöz jutás lehetőségét. Az úgynevezett demográfiai földprogram viszont csak a kampány része volt, Ángyán elképzelése a fiókban maradt, ezért is távozott a kormányból. A kishantosi ökogazdaság területének a „szétpályáztatását” ennek megtorlásaként emlegetik. Pár évvel később a kormány első körben bérleti pályázatokat írt ki az állami földekre, később pedig árverésre írtak ki 250 ezer hektárt, ebből 182 ezer hektárt vásároltak meg a liciteken. Három évvel ezelőtt zárult le az árverés, Ángyán József pedig azóta veszi sorra a megyékben eladott területeket, Veszprém megye a 11. a sorban.
Fejér megyében, Mészáros Lőrinc szülőföldjén árverezték el a legnagyobb birtokokat, itt 28 792 hektár földre lehetett licitálni három évvel ezelőtt. A második helyen Jász-Nagykun-Szolnok megy áll az eladott 18 698 hektárral, az Ángyán József és munkatársai elemzésében soron következő Veszprém megye, a maga 9347 hektárjával a középmezőnybe tartozik. A területek többsége gyakorlatilag kikiáltási áron kelt el, így a sokszor „messziről jött” vevők jutányos áron szerezhették meg az állami földvagyont. Ángyán József szinte mindegyik megyeelemzésében fel is veti a hűtlen kezelést, főként, ha a jelenlegi földáremelkedésekre gondol, de akkor is olcsónak számított az átlagosan 1-1,5 millió forint hektáronkénti ár.
Az államra bízott, közös nemzeti földvagyonunk – a villámgyors lebonyolításból következtethetően bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a „migrációs válság” árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről sok valótlanságot és a közvéleményt félrevezető csúsztatást tartalmazó propagandakampány kísérte. Arra az egyszerű kérdésre azonban, hogy miért is kell – a meghirdetet választási- majd kormányprogrammal szöges ellentétben – az állami földeket dobra verni, arra észérvek, értelmes magyarázatok alig születtek. Ahhoz, hogy a tényleges érdekeket, szándékokat és folyamatokat, a lépés valóságos – az egész társadalmat érintő – hatásait megértsük, érdemes a „Földet a gazdáknak!” program – 2015 novembere és 2016 júliusa között, három hullámban lebonyolított, majd 2016 őszén törvénnyel lezárt – árveréses földértékesítési eljárásának tényadatait elemezni.
Az ezt célzó első megyei mintaelemzést 2016 áprilisában tettem közzé, majd a programzáró törvény megszületését követően elkezdtem a végleges, hivatalosan közölt árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei jelentések összeállítását. E jelentés, a sorban a tizenegyedik, Veszprém megye állami földprivatizációs képét mutatja be, amely meghirdetett (14.401 ha) és elárverezett (9.347 ha) területei alapján a megyék rangsorában a középmezőnybe tartozik. Ezzel az elárverezett terület (182.200 ha) közel háromnegyede, 77%-a (mintegy 141.000 ha) adatainak feldolgozását elvégeztem. Ezt folytatva, reményeim szerint kirajzolható lesz az országos kép, és ellenőrizhetők – megerősíthetők vagy cáfolhatók – lesznek az állami földprivatizációs program kormányzati értékelésének állításai. A rendszer megítéléséhez azonban már e megye önmagában is jó mintául szolgálhat.
Intézményesített fideszes földrablás – Ángyán József eddigi megyei jelentései:
Az első megyei mintaelemzést ezzel a szándékkel, 2016 áprilisában tette közzé, majd a programzáró törvény megszületését követően elkezdte a végleges, hivatalosan közzétett megyei árverési adatok több szempontú feldolgozását és a megyei zárójelentések összeállítását. Eddigi jelentései: Fejér , Győr-Moson-Sopron, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén Pest megye Csongrád megye Bács-Kiskun megye állami föld-privatizációs képét mutatják be.
Jelen elemzés részletesen megvizsgálja a megyében meghirdetett és elárverezett állami területeket, az állam tényleges bevételeit, az árverésekkel érintett településeket, a helyi lakosok szereplését, a lakhely és a birtoktest közti távolságokat, a földbérlők és árverezők valamint a kikiáltási árak és a nyertes árajánlatok viszonyát, az árverseny kérdését, majd a nyertes árverezők és érdekeltségek, továbbá az általuk megszerzett területek jellemzőit. A legnagyobb nyerteseket és érdekeltségeket részletesen is bemutatja, és javaslatokat is megfogalmaz. Íme, ízelítőül néhány megállapítás a jelentésből.
♠ Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás Veszprém megye (6,2 MB pdf.)
Az elkelt megyei földterület 173 nyertes árverezőhöz került, de több mint 62!%-át, mintegy 5.800 hektárt nem a kormánypropagandában szereplő „kis/közepes családi gazdaságok”, hanem 44 nyertes árverező tagja nevén mindössze 19 nagy érdekeltség szerezte meg. Az „alsóházi” – 20 ha alatti területet szerző – 60 érdekeltség, a nyertesek mintegy 44%-a eközben csupán a területek alig 6%-ához, kevesebb mint 600 hektárhoz jutott. Ez a – kiválasztott keveseknek nagy, viszonylag sokaknak pedig igen kis területeket juttató – rendszer olyan „családi léptékű” – ez esetben 54 ha/nyertes – megyei átlag kimutatását teszi lehetővé, ami alkalmas a közvélemény megtévesztésére.
A kormányzati propaganda szerint „a föld azé a helyben élő földművesé legyen, aki azt megműveli”. E megye adatai ezzel szemben azt az általános tendenciát igazolják, hogy a helybeli gazdálkodó családok elől a földek jelentős részét – e megye esetében közel háromnegyedét, 74!%-át – más településen élő, tőkeerős árverezők szerzik meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között találunk olyan cégtulajdonosokat is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak és/vagy a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik. Ezen túl egy részük nemcsak, hogy nem „helybeli”, hanem közel 1.500! ha-t, az elárverezett terület több mint 15%-át a kormányhatározatban rögzített 20 km-nél is nagyobb, átlagosan 32 km távolságban lakó, 23 nyertes árverező – köztük pl. 84 ha legelőt, 160! km távolságból, Budapestről egy politika-közeli, büntető- és munkajogi szakjogász, ügyvédi irodavezető – szerezte meg.
Értelmetlenek és félrevezetők azok a kormányzati tényezőktől származó kijelentések is, amelyek azzal próbálták indokolni a közös földvagyon eladását, hogy az állam annak rossz gazdája, cégeit a management „szétlopja”. A bérleti viszonyok elemzése ugyanis azt mutatja, hogy az elárverezett területek döntő többsége – e megyében közel 94!%-a – az árverés idején 1-35! éves hátralevő futamidejű szerződéssel bérbe adott – azaz nem az állam vagy cégei, hanem a bérlők által művelt – terület, melynek kétharmadát 4 nagy tőkés társaság – az Agroprodukt Zrt., (a „piszkos 12” privatizált állami gazdaság egyikének jogutóda), továbbá a Veszprémi Mezőgazdasági Zrt., az Imár Bt. és a Zal-Agro Zrt.) használja.
E megye adatai is cáfolják továbbá azokat a kormányzati állításokat is, amelyek szerint „versenyben kialakult piaci áron” jutottak a nyertesek az állami földterületekhez. A közel 9.500 ha elkelt megyei területből ugyanis több mint 7.900! ha (közel 85!%) licitálás nélkül, kikiáltási áron, további 300 ha pedig azt kevesebb, mint 5 %-al meghaladó áron, ráadásul az európai földárak töredékéért – átlagosan 1 millió 58 eFt/ha nyertes árajánlattal – került a sikeres árverezőkhöz. Valódi árverseny – ahol a nyertes árajánlat több mint 50%-al meghaladta a kikiáltási árat – a területek kevesebb, mint 4!%-ának árverésén alakult csupán ki. Az elárverezet megyei terület egészére nézve az állapítható meg, hogy a nyertes árajánlat csupán 5!%-al haladta meg a kikiáltási árat.
Ez a látszólagos érdektelenség persze vélhetően annak is tulajdonítható, hogy a területek közel felét olyan nagy – 50-150! ha – méretű birtoktestek formájában hirdették meg, amelyeknek akár kétszázmillió forintos kikiáltási árával a ténylegesen gazdálkodó családok bizonyosan nem rendelkeznek. Másrészt az egyébként is kiszolgáltatott helyzetű helyi gazdacsaládok – felmérve az erőviszonyokat – nem vették a bátorságot, hogy a politika-közeli, egymás közt a földeket vélhetően előre leosztó, egymásra így nem is licitáló „nagyurak” ellenében próbáljanak földhöz jutni.
A spekuláns, kormány-közeli tőkének viszont az európai 10 (pl. Ausztria) – 35 (pl. Hollandia) millió Ft/ha átlagos földárak töredékéért – a megyében elárverezett terület 85%-a esetében 1,5 mFt/ha alatti áron – megszerezhető állami földek megvásárlása kiváló befektetési lehetőséget kínál. A 10-35-szörös földárbeli különbség spekuláns tőkebefektetői körökben már „eléri az ingerküszöböket”. Várakozásaik szerint ugyanis a földforgalmi törvény ellen megindult kötelezettség-szegési eljárásnak a földpiac liberalizációja és ezzel az európai földárak kiegyenlítődése lesz a következménye. Így az európai mércével potom pénzért most megszerzett földek piacra dobása belátható időn belül megsokszorozhatja a földvásárlásra fordított, befektetett tőkét, vagy monopolhelyzetet teremthet a befektető számára a felértékelődő, stratégiai, nemzetbiztonsági jelentőségű élelmiszerpiacon. Vélhetően ebben a megyében is e két szempont lehetett a legfőbb mozgatórúgója az állami földek privatizációjának.
Számos esetben a nyertes „földművesek” tevékenységi köre is igen távol esik a mezőgazdaságtól, ha egyáltalán azonosítható. Találunk közöttük milliárdos nagyvállalkozókat, gépjármű, mezőgép, fa- és telekommunikációs termék, üzem- és tüzelőanyag valamint sportszer nagy- és kiskereskedőket éppen úgy, mint pl. ingatlan fejlesztőket, kezelőket és forgalmazókat, közúti árufuvarozókat, építőipari vállalkozókat vagy éppen vendéglátósokat, panziótulajdonosokat. De találunk jogászokat, szakorvosokat, pénzügyeseket, földmérő mérnököt, vezető banktisztviselőt, sőt vagyonvédelmi őrt, kocsmárost, személyi sofőrt, gépszerelőt, ércbánya tulajdonost vagy éppen fogászati turisztikai nagyvállalkozót is. Vannak persze ebben a megyében is szép számmal olyan nyertes árverezők, akiknek a tevékenysége a nyilvános adatbázisokból egyértelműen nem azonosítható, és esetleges stróman-szerepük gyanúja is felmerülhet. Ez a jelenség az 50 ha alatti területekre nyertes árajánlatot tevők között gyakorinak mondható, ám a nagy tőkeerejűnek tűnő, 50 ha felettiek között is több esetben előfordul.
Az adatok továbbá arra is következtetni engednek, hogy az árverésre bocsátott területek kiválasztásában a bérlő kormányzó „elithez” való viszonya – mint a feudális jellegű rendszerekben általánosan, itt is – döntő szerepet játszhatott. A „baráti” besorolású bérlők esetében szembetűnő, általános jelenség, hogy meghirdetett bérleményeik jelentős részét, akár egészét maguk vásárolták fel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy e „baráti” cégek és/vagy magánszemélyek bérelt területeiből – vélhetően nem ritkán magukkal a bérlőkkel egyeztetve – jobbára azokat bocsátották árverésre, amelyekre azután részben vagy egészben ők maguk tettek nyertes árajánlatot. A „nem baráti” nagy bérlők esetében viszont a földeladás alapvető célja a bérelt területek olyan kormány-közeli – gyakorta nem mezőgazdasági – tőkeérdekeltségekhez juttatása lehetett, akik megemelve a földbérleti díjakat leszoríthatják e cégeket a földről. De a megyei átlagos nyertes árajánlathoz viszonyított magas európai földárak és az ezek kiegyenlítődésére alapuló földspekuláció kiszolgálása, a földvagyon baráti érdekeltségekhez juttatása, a „nemzeti tőke” megerősítése is tapintható célja lehetett az ilyen kiszorító jellegű, átrendező állami földprivatizációnak.
Egyébként e megyére is általánosan jellemző, hogy politika/FIDESZ/kormány-közeli rokoni, baráti, illetve nagygazda, nagyvállalkozói érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez. A legnagyobb nyertesek közül itt találjuk a Veszprémi Mezőgazdasági Zrt. több tucat közös cégben, egyebek mellett pl. a Nelson cégcsoportban érdekelt milliárdos üzlettárs vezérkara és családtagjaik alkotta érdekkört (950! ha; mintegy 1,5! milliárd Ft), vagy pl. Csomaiékat (830! ha; 632 mFt), egy FIDESZ–közeli, több ezer hektáros nagygazda, nagyvállalkozó család tagjait, Bándról illetve Veszprémből. Ugyancsak e körbe sorolhatjuk pl. Ruischékat (684! ha; 912! mFt), a Vaszari Hunyadi Szövetkezet volt elnökét és családtagjait Pápáról, a MAGOSZ-os nagygazda Vöröséket (374 ha, 385 mFt) Gyömöréről és Bakiékat (225 ha, 234 mFt) Mezőlakról, Kosikékat (275 ha, 222 mFt), egy FIDESZ közeli milliárdos nagyvállalkozó családtagjait Hárskútról, vagy éppen Szabóékat (115 ha), a Gallus cégcsoport ugyancsak FIDESZ közeli, milliárdos társtulajdonos vezetőit Devecserből. De a „kisebb” nyertesek közül is említhető pl. Nagy Tamás Imre (86 ha), több ciklus óta FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselő Zircről, vagy épen dr. Funtig Zoltán (84 ha), kettős (előbb MSZP, majd FIDESZ) kötődésű ügyvéd, Budapestről. E körben feltétlenül említeni kell továbbá Győrffy Balázst (58 ha), volt polgármestert, FIDESZ-es országgyűlési képviselőt, a NAK elnökét, a MAGOSZ volt alelnökét, továbbá édesapját, Győrffy Sándort (10 ha) és sofőrjét, Jánosa Márkot (13 ha), mindhármukat Nemesgörzsönyből. Hozzá kötődik továbbá szövetkezeti üzlet- és vezetőtársa, Csizmadia Balázs (61 ha) valamint felesége, Horváth Ágnest (15 ha) is Pápáról. Rajtuk kívül e körben említhető pl. Kiss Norbert Ivó (26 ha + Fejér megyében 71 ha), a NAK volt Fejér megyei elnöke, ma vidékfejlesztésért felelős alelnöke, a MAGOSZ Fejér megyei elnöke is Enyingről.
A települések érdekérvényesítő képességében e megyében is jelentős eltérések mutatkoznak. Vannak kifejezetten „vesztes települések”, amelyek területeit részben vagy egészben más településeken lakó árverezők szerezték meg. Megyei rangsorukat Városlőd vezeti, amelynek területéből 550! hektár állami területre külső, tőkeerős – zömében már az állami földbérleti pályázatoknál is nagy területekhez jutott politika-közeli nagygazda, nagyvállalkozó családok illetve nem mezőgazdasági foglalkozású – árverezők tettek nyertes árajánlatot. De a több mint 300 hektár mezőgazdasági területet vesztő Bakonypölöske, Berhida, Csajág, Gic, Malomsok, Marcaltő, Mihályháza vagy éppen Szentgál helyi gazdaközösségeit is komoly veszteség érte.
Vannak viszont erős érdekérvényesítő képességű, általában politika közeli „nyertes települések”, amelyek pályázói nemcsak a saját lakóhelyük, de más települések területeihez is hozzájutottak. A 173 nyertes árverező a lakcímadatok alapján összesen 81 településen él, ám a 106 település közigazgatási területéhez tartozó, elárverezett területek több mint 3/4-ének, 7.028 ha-nak az árverési nyertesei mindössze 20! település – közöttük két megyeszékhellyel együtt 6! város – lakói lettek. A rangsor élén fontos, FIDESZ vezette kormánypárti bázisok, Pápa (1.650 ha, 18%) és a megyeszékhely, Veszprém (820 ha, 9%) továbbá Lovászpatona (510 ha, 6%) áll, negyedik helyre pedig a szomszédos – ugyancsak kormánypárti vezetésű – megyeszékhely, Székesfehérvár (450 ha, 5%) került. E négy település – köztük három FIDESZ-es nagyváros – lakói szerezték meg az elárverezett megyei földek több mint egyharmadát. A kormánypropaganda állításaival szemben tehát nem a falvak vagy a tanyák népe, hanem zömében tőkeerős, politika-közeli, gyakorta nem is mezőgazdasági foglalkozású városlakók a program fő nyertesei.
A 120 oldalas Veszprém megyei állami földárverési zárójelentés mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi arcát, és a teendőkre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaz. Így hát – az igazság és a nyilvánosság erejében, valamint egy igazi nép- és vidékpárti fordulatban töretlenül bízva – adventi várakozással, jó szívvel és szeretettel ajánlom a tények dokumentálása és a „szemek nyitogatása” szándékával készített összeállításomat a bennünket körülvevő világ iránt érdeklődő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a tetteinket megítélő utókornak.
Gödöllő, 2019. december
Ángyán József