A tervek szerint – várhatóan kormányhatározat alapján – ez év októberétől megkezdődik 380 ezer hektár állami tulajdonú szántó, legelő, gyümölcsös és halastó magántulajdonba adása, helyi földpiaci áron, az igénylők árverésen való versenyeztetésével. A döntés nemcsak társadalmi vita, de még parlamenti egyeztetés tárgya sem lesz, mert a kormány úgymond az „a föld azé legyen, aki megműveli” alapelvnek tesz eleget, amihez jogszabályt sem kell módosítani. Az „osztó igazság” álarca mögül azonban – mint a közérdeket a tőkehatalomnak alávető földpolitika 1988 utáni minden lépésénél – itt is a „fosztó gazság” bukkan elő. Az ördög a részletekben lakozik. Ezek elárulják: a földprivatizáció jogi leleménye arra szolgál, hogy az állami földek nagyüzemi bérlői – mint „földműves” cégtulajdonosok – az eddig bérelt föld tulajdonjogát csaknem ingyen megszerezzék.
Hogyan?
Az eladásra kijelölt földek 75-80 százalékát ma is nagyüzemi bérlők művelik. Az elhíresült „piszkos tizenkettő” – a 2001-ben a magántőkének átjátszott legértékesebb állami gazdaságok – földjét jelképes bérért ötven évre adták az üzemtulajdonos haszonbérletébe. Most a földlicit ezeket is a bérlettel terhelve tűzi árverésre, vagyis ha azt a cégen kívüli vevő veszi meg, úgy 2051 előtt annak nem juthat birtokába, miközben a földalapú agrártámogatás a földhasználónak jár. Mivel a vételár nem lehet kisebb a 10 százalékkal növelt helyi földpiaci árnál, a tőkeszegény kis- és középüzem az árversenyből eleve kizárt, de még ha kapna is hitelt, értelmetlen olyan földet vennie, amit 36 évig meg sem művelhet, és a tulajdonáért csak bérleti díjhoz juthat. Viszont a bérlő cégtulajdonosnak a földvételhez az MFB húsz évre alacsony, 2,5 százalékos kamatterhű hitelt nyújt, aminek a törlesztőrészlete nem magasabb a mai bérleti díjnál. Az új tulajdonos a földjét a saját cégének bérbe adhatja, így – a bérleti díjbevételhez a neki járó agrártámogatás millióit is hozzászámítva – alig kerül pénzébe a földtulajdonszerzés.
Ezzel teljesülne a kormány naponta hangoztatott földprogramja? Az, hogy a birtokszerkezet átalakításával a földalap 80 százaléka a kis- és középüzemeké lesz, míg a nagyüzemek a maradék 20 százalékon osztoznak és az agrártámogatásuk aránya is ugyanígy csökken? Bárki beláthatja: az ígéret és a tettek itt két külön világ. Az új földprivatizáció nem a helyi családi gazdáknak és az őstermelőknek ad földet, hanem a nyomasztó súlyú nagybirtokrendszert földtulajdoni monopóliummal szilárdítja meg, és az ágazatot kiszolgáltatja az integrációs agrártőke egyeduralmának. Ez pedig – az élelmiszerlánc központi szervezése címén – minden termelt értéket kisajtol a vidékből a saját nyereségeként. Az ilyen földosztás végleg elzárja a helyi közösséget a földhöz jutástól. Ha már nincs állami föld, úgy hamis áltatás demográfiai és szociális földprogramot ígérni, hiszen milyen földalap lenne forrása a közcélú földjuttatásnak? A nagyüzemek földmagántulajdona?
Ha a kormány közérdekű földpolitikát követne, úgy már 2010 óta érvényt szerezne a fenntarthatóság mai értékelvének: az új évezred világválságában az állam a legjobb földtulajdonos. Azért ő, mert csak a közhatalom adhat a társadalomnak élelmezésbiztonságot, fékezheti a talaj nagyüzemi kizsigerelését, a tőke természet- és környezetpusztítását, miközben a földet közvagyonként megőrzi a jövő nemzedékeinek. Ehhez a kormánynak már 2010-ben ki kellett volna zárnia a meglévő állami földtulajdon magántulajdonba adását azzal, hogy a 2178 millió hektár állami földet – az erdőkre is kiterjesztve – forgalomképtelen kincstári vagyonná minősíti. Ez a költségvetésnek és az adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerülne. Az államnak ehhez a tulajdonosi rendelkezési szabadságát nemcsak a polgári törvénykönyv garantálja, hanem a nemzetközi jog és az uniós közjog is – az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó gyakorlatával – külön megerősíti: az állam nem köteles senkit (természetes vagy szervezeti személyt) tulajdonhoz vagy annak a részjogosítványaihoz juttatni, mert a tulajdonszerzés iránt senkinek nincs emberi alapjoga.
Az államkincstári földalap rugalmas – megújítható, akár örökölhető – földhasználati jogcímekkel hosszú távú termelői-beruházói biztonságot adna a földművelőknek anélkül, hogy a föld köztulajdona megszűnne. Csökkentené a népességzuhanást, visszafogná a fiatalok elvándorlását, értelmes munkát és megélhetést kínálna a vidéknek azzal, hogy a több gyermeket vállaló fiatal párokat és a helyi gazdákat földhöz juttatja. A nemzeti földvédelem az állam kizárólagos földtulajdonának a lényeges arányú növelését igényli, amit az állam elsődleges elővásárlási jogának a természetvédelmi és a Natura 2000 (európai jelentőségű) védett területekre való gyakorlásával, továbbá részaránytulajdonok megszerzésével érhetne el. De mivel ezt a fontos közcélt a kormány eleve feladta, és – ígéretei ellenére – a mezőgazdasági üzemszabályozást sem vezeti be a nagybirtokrendszer visszaszorítására, legalább a meglévő állami földtulajdont köteles lenne közérdekből megőrizni.
A magyar föld sorsa – kerekasztal beszélgetés és könyvbemutató
A képre kattintva galéria nyílik.
Az alaptörvény – bár nem konkrét, hanem utaló rendelkezéseivel – az állam alkotmányos kötelességévé teszi az állami földtulajdon megtartását. Ezt két cikkben is rögzíti. A P cikk szerint a termőföld különös természeti erőforrás, ami „a nemzet közös öröksége”, ezért „megőrzése az állam (és mindenki) kötelessége”. A 38. cikk pedig az állam tulajdonát nemzeti vagyonná nyilvánítja, így kezelésének és védelmének célja „a közérdek szolgálata, a közös szükségletek, kielégítése […] és a jövő nemzedékek szükségleteinek figyelembevétele.” A két cikk összevetése egyértelművé teszi: az állam a saját földjének a köztulajdonát – ami nemzeti vagyon – mint nemzeti örökséget köteles a jövő nemzedékek számára megőrizni. Ennek viszont az egyetlen intézményi lehetősége az, hogy a törvény közérdekből kizárja az állami földtulajdon piaci forgalomképességét, a tulajdont elidegenítési tilalommal terheli és az államkincstár vagyonába utalja. Hogyan lehetne azt a földet a jövő nemzedékeinek megtartani, amit – tőkeáruként – tőketulajdonba adnak? Az ettől eltérő értelmezés az alaptörvény jogállami rendeltetését tagadná meg, hiszen az alkotmányos jogi kategóriák – a „nemzeti örökség”, a „nemzeti vagyon”, a „jövő nemzedékek számára történő megőrzés” államot terhelő kötelessége, a „közérdek szolgálata” stb. – céljukat és tartalmukat veszítenék, az alaptörvény pedig végre nem hajtható, üres deklarációvá silányulna.
Az alaptörvénynek a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hivatott érvényt szerezni. Ez azonban az alaptörvény rendelkezéseit semmibe veszi, amikor az állam földtulajdonát olyan nemzeti vagyonná nyilvánítja, amely „üzleti vagyon”: nem tartozik a kincstári vagyonba, hanem a tőkeerő földpiaci kereslete döntheti el, hogy az állam földjét meg akarja-e vásárolni vagy sem. A vagyontörvény előírásait pedig a Nemzeti földalapról szóló törvény teljesíti azzal, hogy az állami földek hasznosítása során az elsődleges jogügylete „a Nemzeti földalapba tartozó földrészlet nyilvános pályázat vagy árverés útján történő eladása”. Mindez a globális tőke szabad áramlásának – a társadalmi közérdek rovására – tett alkotmánysértő engedmény, amely az állami föld nemzeti védelmét nyíltan megtagadja.
Magyarország jogállam, így polgárai nem kötelesek tűrni, hogy nemzeti örökségüket, közös földvagyonukat bármely kormány bármely ürüggyel, jogi önkénnyel elorozza. Ez nemcsak a közérdek semmibe vétele, hanem súlyos alkotmánysértés is. Az állami földtulajdon csalárd felszámolását több jogintézmény is megakadályozhatná. Elsőként a vagyontörvény módosítása, amely kimondaná: az állam kizárólagos tulajdonába tartozik – más vagyontárgyak mellett – az állam tulajdonában lévő mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld is, ami forgalomképtelen kincstári vagyon. A módosított törvény végrehajtása az Nemzeti földalapról szóló törvényből törölné azt a lehetőséget, hogy az állam földjét a földalap eladhassa. Mindkét törvénnyel szemben az Alkotmánybíróság törvényességi felülvizsgálata is kezdeményezhető. Szakértők szerint ez ügyben nem zárható ki az országos népszavazás sem, ami az állampolgárok döntésére bízná, hogy az állami földtulajdon a jövőben üzleti vagy bérelhető államkincstári vagyon legyen-e.
De ne áltassuk magunkat: a kormány már októberben be akarja fejezni az állami földek mindenáron való privatizálását, így a jogvédelem esélye minimális. Csak elszánt összefogás, kiterjedt népmozgalom védhetné meg közös földvagyonunkat, azonban az ország migrációs megszállása, a megosztottság, a félelmek, a düh és a tehetetlenség miatt már nem jut figyelem más létérdekű közügyeinkre. Pedig közös fellépésünk nélkül elvész az állami földtulajdon.
Tanka Endre az MTA doktora, professor emeritus
Kapcsolódó anyagok:
A magyar föld sorsa1 Kié a föld?
A magyar föld sorsa – 2. rész Mit terem a föld?
A magyar föld nem eladó! Demonstrációt szervez az LMP
