Hirdetés
Forrás: budapest.hu

A pesti oldalon az Üllői út, a budai oldalon pedig a Fehérvári út és a Hegyalja út fasora kapott alapos vérfrissítést idén tavasszal. A fiatal csemeték az első öt évben még különleges odafigyelést, elsősorban öntözést igényelnek. 

Főkert faápolói az előzetes szakmai felmérés során mindhárom helyszínen számos kiöregedett, rossz egészségi állapotú egyedet találtak, melyek balesetveszéllyel fenyegettek, így ezekben a fasorokban egy megtervezett, nagymértékű megújításra volt szükség.

Ennek során szisztematikusan leápolták a fákat, vagy ha a szakmai indokok alapján más lehetőség nem volt, kivágták a rossz állapotú egyedeket, ám ezket vissza is pótolták ebben az ültetési időszakban. Az új fácskákkal hosszútávon egy egységesebb képű fasort fogunk kapni, azonos korú és fejlettségű fákkal.

A legnagyobb munkát az Üllői út jelentette, itt több mint 360 friss facsemetét ültettek el – ez közel ötvennel több, mint amennyit el kellett távolítani.  Ráadásul ahol volt erre lehetőség, ott a Főkert igyekezett a korábban az Üllői úton többnyire jellemző gömbakácokat (Robinia pseudoacacia ’Globosa’) ökológiailag értékesebb és dekoratívabb fákra cserélni, például oszlopos gyertyánra (Carpinus betulus ’Fastigiata’), vagy gömbnövekedésű csepleszmeggyre (Prunus fruticosa ’Globosa’).

A Fehérvári úton több mint 40 pagodafát (Styphnolobium japonicum ’Regent’) pótoltak vissza, a Hegyalja útra pedig a városi körülményeket jól tűrő mezei juhar fajták (Acer campestre) kerültek – ezeket a tulajdonos kerületek (XI. és XII. kerület) ültették, ebben a kiemelt fasorban a faápolás a ffővárosi cég feladata, a pótlásról a tulajdonos gondoskodik.

A fiatal csemeték az első öt évben még különleges odafigyelést, elsősorban öntözést igényelnek. Az Üllői úton ezt öntözőzsákokkal oldják meg, ezek csepegtetve, folyamatosan biztosítják a fácskák megfelelő vízellátottságát.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás