A Paul Demeny néven publikáló közgazdász-demográfus kutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Amerikában él. Ez év októberében az A Balanced Future, azaz Kiegyenlített Jövő című, fenntartható fejlődésről szóló nemzetközi konferencián adott elő a Budapesten, a Parlamentben. Hány ember él a Földön? Mit jelent a demográfiai átmenet kifejezés? Milyen kapcsolatban van a népesedés és a fenntartható fejlődés? Ezen témákról kérdeztük az előadás után.
– Mikor költözött Amerikába?
– 1957-ben. A budapesti Közgazdasági Egyetemen 1955-ben szereztem diplomát. Utána egy ideig a Központi Statisztikai Hivatalban dolgoztam Thirring Lajos kiváló felügyelete alatt mint demográfiai kutató. De aztán ’57-ben egy szép napon Amerikában kötöttem ki, ahol a Princetoni Egyetemen szereztem közgazdasági doktorátust 1961-ben. Ott maradtam Princetonban mint tanársegéd és néhány évig a Princetoni Egyetemen tanítottam. Aztán meghívtak a Michigani Egyetemre, ahol hamarosan professzori rangra emelkedtem. Később megszállt a kalandvágy: volt egy lehetőség, hogy intézetet alapítsak Honoluluban, Hawaiion, úgyhogy elmentem oda, szintén mint közgazdasági egyetemi professzor.
Az East-West Population Institute (Kelet-Nyugat Népesedési Intézet) sikeres volt. Végül mégis visszacsalogattak a keleti partra. New York-ban a J. D. Rockefeller által alapított prominens kutató magánintézet, a Population Council alelnöke lettem. Az ottani tevékenységem 38 évig tartott. Egy évvel ezelőtt, miután betöltöttem a nyolcvanadik életévemet, pro forma visszavonultam, de azért folytatom szakmai tevékenységemet. Például a European Association for Population Studies (A Népességi Tanulmányok Európai Egyesülete) júniusi budapesti konferenciáján tartottam egy előadást. Feleségemmel, Boga Mariannával előre megvolt szeptember 17-re a visszautunk New Yorkba szóló repülőjegye, de kaptam egy meghívást az „A Balanced Future” konferenciára. Azt gondoltam, hogy valószínűleg ez lesz életem egyetlen alkalma, hogy a magyar Parlament épületében egy pódiumról szóljak néhány szót. Elfogadtam a meghívást, és ez vezetett a mai naphoz. Azzal bíztak meg, hogy beszéljek a fenntartható fejlődésről, Európa népesedési problémáinak szemszögéből.
– Milyen kapcsolatban van a fenntarthatóság a népesedéssel?
– Persze nagyon közeli kapcsolatban van, de amint ezt az előadásomban mondtam: sajnálatos módon a két kívánalom – az egyik a népesedési folyamatokra való figyelem, a másik a környezeti változásokra való figyelem – nagyon gyakran nincs összekötve, pedig a két terület összetartozik. Mindkét témáról tartanak konferenciákat, de sokszor alig-alig van közöttük témáról témára való utalás. A fenntartható fejlődés kérdéskörét gyakran teljesen leszűkítik a környezeti problémák minőségének elemzésére. Itt az egyik központi kérdés, ami a legtöbb figyelmet igényli, a légszennyezés, az atmoszférának a szén-dioxiddal való (emberi tevékenység által okozott) növekvő telítettsége. Ez utóbbi azzal a potenciállal rendelkezik, hogy az éghajlatban hosszabb távon gyökeres változást idézhet elő. Mindez nagyon fontos, de ugyanakkor ahhoz, hogy kellemes természeti környezetünk legyen, kell olyan népesség is, amely ezt élvezni tudja. Ezen is kell, hogy legyen hangsúly. Különösen áll ez Európára.
Kontinensünk egy demográfiai lejtőn csúszik lefelé. Ha a termékenység nem fordítható vissza legalább az egyszerű reprodukció szintje felé, ez a csúszás a következő évtizedekben kiszámíthatóan fel fog gyorsulni, és drámai elöregedést és népességcsökkenést fog előidézni. Így amikor azt mondjuk, hogy minket érdekel a fenntarthatóság, ennek nemcsak a természeti környezet fenntarthatóságát kellene magába foglalja, hanem a népesség fenntarthatóságát is.
– A folyamat a demográfiai átmenet következménye. Mit jelent ez a fogalom?
– Azt, hogy régebben többé-kevésbé egyensúly volt a termékenység és a halandóság színvonala között, ami lassú népességnövekedést idézett elő. Tehát az a bizonyos egymilliárdos világnépesség, amit említettem az előadásomban, megvalósult a XIX. század legelejére. De ahogy teltek a század évei, a tudomány, az orvosi tapasztalatok és a technikai-gazdasági fejlődés következtében a fejlettebb államokban megnyílt a lehetőség a halandóság leszorítására. Tehát megnyílt egy „olló” a termékenység és a halandóság színvonala között, ami valamivel gyorsabb népességnövekedést idézett elő. Ennek a pionírja Európa volt. Globális szinten mérve 133 év kellett, hogy a második milliárd megjelenjen.
– Később a születések száma is csökkent.
– Igen. Európában aztán jött egy spontán reakció az egyének és családok szintjén: a születések számát szabályozni kell. Sokan azt gondolják, hogy ez a modern fogamzásgátlási technológiák megjelenésének a következménye. A modern technológia hasznos, de ahol igény van arra, hogy a család nagyságát korlátozzák, ott a hagyományos módszerek is hatékonyan alkalmazhatók. A szülői elhatározások célja sokrétű: hogy jobb nevelést adjanak a megszületett gyerekeknek, hogy nagyobb esélye legyen a társadalmi felemelkedésnek, hogy általában jobb körülmények között éljenek, vagy hogy a nő is dolgozni tudjon és gyarapodjon a család jóléte. Mindezek érdekében korlátozni kell a család gyermekeinek számát. Európában ezek a viselkedési formák már a XIX. században megjelentek, például különösen Franciaországban, de Magyarországon is helyenként, legelőször a Dunántúlon. A XX. században, és a jelen század elejére a gazdaságilag fejlett országokban a születések korlátozása általánossá vált. Az átmenet logikus végpontja egy új stabilitás volna: az alacsony termékenység kombinációja alacsony halálozással a szülőképes kor vége előtt zéró népességnövekedést eredményez.
– Erre mutatnak a statisztikák?
– Nem erre mutatnak. A népesség egyszerű reprodukciója jó megközelítéssel az egy nőre eső 2,1 átlagos gyermekszámot kívánja meg. Európa minden országában ez a mutató – az úgynevezett termékenységi arányszám – ez alatt az érték alatt van, sok helyen, mint Magyarországon is, mélyen alatta. Ez egyre gyorsuló népességcsökkenést eredményez. És a kisebbedő lélekszám nem az egyetlen és nem is a leginkább baljóslatú fakadó káros eredmény. Sokan még környezetvédelmi érdemet is vélhetnek látni egy alacsonyabb népességszámnak köszönhetően. De az alacsony termékenység a népesség korstruktúrájának eltorzulását – a népesség fokozatos öregedését – is magával hozza, annak negatív gazdasági, szociális, és geopolitikai következményeivel együtt. Egy ilyen demográfiai pálya hosszú távon nem fenntartható.
– Van erre demográfiai orvosság?
– A jóléti állam európai modellje kínál egy eszköztárat, amely alkalmazható a gyermekvállalási kedv növelésére. Számos intézményesíthető módja van a gyermekneveléssel járó költségek enyhítésének, és a gyermeknevelés és a női munka közötti konfliktus kikü-szöbölésének, vagy legalábbis csökkentésének. A Magyarországon tavaly elfogadott népességpolitikai reformcsomag jó példája ennek a szándéknak. Minden Európai országban találhatunk hasonló példákat, törekvéseket.
Ezek értéke valószínűleg pozitív: ösztönző eszközök hiányában a termékenység minden bizonnyal még alacsonyabb volna a ténylegesen tapasztaltaknál.
De nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy a legtöbb demográfus véleménye az ilyen politikák eredményességéről távolról sem bátorító. Egy spontán, a gyökerekből táplálkozó korrekció lehetősége persze nem elképzelhetetlen. A gyermekek sok gondot jelenthetnek, de áldást is hoznak. A jó gazdasági körülmények között élő fiatalok felfedezhetik, hogy a két tényező egyensúlya előnyösebb, mint ahogy ezt ma a többség értékeli. Végső soron a szociálpolitika feladata kell, hogy legyen az egyéni érdekek összességének harmonizálása a társadalom egészének érdekeivel. A siker ezen a téren majdnem biztosan radikális szakítást kíván a jelenlegi születésösztönző próbálkozásokkal és új, hatékonyabb módszerek alkalmazását is igényli.
