Hirdetés

A védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények veszélyeztetik Európa növény- és állatfajait, negatív hatással vannak az európai országok gazdasági fejlődésére és biztonságára, miközben ezen bűncselekmények nagy része felderítetlen marad, az elkövetők pedig megússzák a büntetést.

Megjelent a LIFE SWiPE projektkonzorcium Európára vonatkozó jelentése

  • Európában a védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények eddigi legátfogóbb összefoglalója a most publikált jelentés, amely a LIFE SWiPE projekt keretében készült el. A jelentés a védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények elleni fellépés hatékonyabbá tételét egyrészt az ilyen esetek hatékonyabb felderítésében és nyomon követésében látja, ezek ugyanis sokszor rejtve maradnak, másrészt abban, hogy a területnek szenteljenek nagyobb figyelmet a döntéshozók is.
  • A projekt keretében gyűjtött adatok alapján a projektben részt vevő 11 európai országban a leggyakoribb bűncselekménytípus az illegális elejtés, amit a mérgezett csalétkek alkalmazása, a vadászat során tiltott eszközök (pl. hurkok, lábfogó csapóvasak, széleskörű vagy nem szelektív csapdák) használata, valamint az illegális kereskedelem követ.
  • Az Európai Unió környezeti bűncselekményekkel foglalkozó irányelvének most zajló felülvizsgálata kiváló lehetőséget teremt arra, hogy megvédjük Európa ikonikus és veszélyeztett fajait az ellenük elkövetett bűncselekményektől.

A védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények veszélyeztetik Európa növény- és állatfajait, negatív hatással vannak az európai országok gazdasági fejlődésére és biztonságára, miközben ezen bűncselekmények nagy része felderítetlen marad, az elkövetők pedig megússzák a büntetést. Így foglalható össze a LIFE SWiPE projekt konzorcium által most publikált A láthatatlan felfedése: Sikerek és kihívások a védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények üldözésében Európában című jelentés. A 87 szervezettől 11 európai országban összegyűjtött információk alapján a megfelelő odafigyelés hiánya teszi láthatatlanná ezeket a bűncselekményeket.

madártetem ragacsos ágon forrás: WWF Italia

A jelentés a 2015 és 2020 közötti időszak rendelkezésre álló adatait elemezve megállapítja, hogy a védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények közül a 11 országban
leggyakoribb (27%) a vadon élő fajok illegális elejtése,
ezt követi a mérgezett csalétkek alkalmazása (16%),
tiltott eszközök használata vadászat során (14%),
valamint az illegális kereskedelem (13%).

A védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények gyakori áldozatai a mérgezett csalétekkel elpusztított, veszélyeztetett ragadozó madarak, valamint a nagyragadozók. A jelentés szerint a medvék, farkasok és hiúzok illegális elejtésének elsődleges oka e fajok vélt vagy valós konfliktusa az állattartókkal és a vadászokkal.

Sok bűncselekmény bár a hatóságok látókörébe kerül, vádemelésre gyakran nem kerül sor. Átlagosan az ügyészségekhez eljutott bűncselekmények 60%-ában nem volt vádemelés. Ha a bíróság mégis hoz ítéletet, akkor az esetek nagy többségében nem kerül sor letöltendő szabadságvesztés kiszabására.

A tanulmány bemutatja az európai jó gyakorlatokat is. Ezek közé tartoznak a védett fajok elleni bűncselekmények felderítésére szakosodott rendőri egységek (mint például Magyarországon a Nemzeti Nyomozó Iroda környezeti bűnözés elleni alosztálya), a korszerű technológia – pl. drónok, GPS – alkalmazása a védett fajok monitoringja során, valamint keresőkutyák kiképzése mérgezéses esetek és más hasonló bűncselekmények felderítésére. Ezen módszerek alkalmazásával javulhat a bűncselekmények felderítési hatékonysága.

„A hazai jelentés is azt állapította meg, hogy Magyarországon is több figyelmet kell szentelni a természet elleni bűncselekmények felderítésére és a szankciórendszer hatékonyabbá tételére, hiszen az élővilág védelme egészséges környezetünk védelmét szolgálja” – mondta Kecse-Nagy Katalin, a TRAFFIC európai programigazgatója.

A LIFE SWiPE projektben részt vevő WWF Magyarország és TRAFFIC által 2022 októberében publikált Természeti bűncselekmények – Nemzeti jelentés Magyarországról című kiadvány megállapításait is felhasználja a most megjelent európai jelentés. Eszerint Magyarországon is több figyelmet kell szentelni a természet elleni bűncselekmények felderítésének és a hatékonyabb szankciórendszer kialakításának – a jelenség egyértelműen kihívást jelent hazánkban, és egy-egy védett faj egyedének elpusztulása esetén a hatások tovagyűrűznek. A hatékony fellépés lehetőségei alapvetően biztosítottak, mégis egyrészt magas a fel nem derített esetek száma, másrészt sok felderített ügy végül sosem kerül bíróság elé.

A jelentés azt is megállapítja ugyanakkor, hogy az elmúlt időszakban hazánkban jelentős előrelépések történtek a természet elleni bűncselekményekkel szembeni küzdelemben. Megalakult például a Nemzeti Környezeti Biztonsági Munkacsoport (NEST), mely kulcsfontosságú szerepet tölt be a hatóságok együttműködésében és a természet elleni bűncselekmények felderítésén dolgozó munkatársak képzésében.

Sok esetben eredményes a civil szervezetekkel történő együttműködés. Ide tartozik az olyan innovatív vizsgálati módszerek használata is, mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a rendőrség által közösen kiképzett méreg- és tetemkereső kutyák alkalmazása, mely igen jelentős mértékben képes javítani a mérgezéses bűncselekmények felderítését. A keresőkutyás egység fontos szerepet játszik az illegális nagyragadozó-elejtések felderítésében is, legutóbb például az M237 néven ismert farkas elejtésével kapcsolatos nyomozásban is részt vett.

„A nagyragadozók ügye még mindig erősen konfliktusokkal terhelt, mely a védett ragadozófajok illegális elejtéséhez vezethet. A probléma viszont ezekkel az esetekkel, hogy legtöbbször rejtve maradnak, a tettenérés pedig szinte lehetetlen. A különféle ragadozófajok illegális elejtésével szembeni fellépés viszont különösen fontos a fajok és a körülöttünk lévő ökoszisztémák egészségének megőrzése szempontjából” – tette hozzá Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője.

Az Európai Unió a környezeti bűncselekményeket a 10 legjelentősebb, szervezett bűncselekménytípus közé sorolja. A környezeti bűnözés visszaszorítására irányuló európai irányelv felülvizsgálata jelenleg is zajlik, amely fontos lehetőség a biológiai sokféleséget fenyegető bűncselekmények elleni fellépésre.

„Az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak azzal, hogy biztosítja, hogy a módosított irányelv erős és előremutató legyen, azt kell kommunikálnia, hogy ezeket a bűncselekményeket Európában nem tűrik. Minden jelentősebb bűncselekménytípusnak bele kellene kerülnie az irányelvbe, valamint a kiszabható maximális büntetési tételnek elrettentő erejűnek kellene lennie” – mondta Audrey Chambaudet, a WWF Európai Szakpolitikai Hivatalának (European Policy Office) védett fajok kereskedelmével és a védett fajok ellen elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó munkatársa.

keresőkutya ragadozómadár tetemmel szántóföldön kép: Deák Gábor MME

A LIFE SWiPE projekt eddigi főbb eredményei magyarországi relevanciával:

  • Természeti bűncselekmények – Nemzeti jelentés Magyarországról. A kiadvány a 2015 és 2020 közötti időszakban Magyarországon elkövetett természet elleni bűncselekményeket vizsgálja. A jelentés letölthető magyar és angol nyelven a LIFE SWiPE projekt honlapjáról.
  • Vadvilág ellen elkövetett bűncselekmények Ragadozómadár-mérgezések című kiadvány, amely az MME elmúlt 10 évben összegyűlt terepi tapasztalatai alapján foglalja össze a ragadozómadár-mérgezések ismert és jogerős ítélettel zárult eseteit, bemutatja a mérgezések jogi hátterét, a potenciális elkövetők körét, a leginkább érintett fajokat és a leggyakrabban használt méreganyagokat.
  • A WWF Magyarország, az MME méreg- és tetemkereső kutyás egységének, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek szereplésével forgatott kisfilmek, melyek bemutatják a keresőkutyák munkáját kiképzés és terepi munka közben.
  • A hazai hatóságok, nemzeti park igazgatóságok és más érintett szervek, valamint a természetvédelmi civil szervezetek munkatársai számára rendezett kétnapos képzés, valamint a projekt záróeseménye 2023. május 30-31-én, melynek keretében bővíthették ismereteiket és megoszthatták tapasztalataikat a védett fajok ellen elkövetett bűncselekményekkel szembeni hatékony fellépésről.
  • Nemzetközi konferencia Madridban, ahol több mint 11 európai országból – köztük hazánkból – érkező természet elleni bűncselekményekkel foglalkozó rendőrök, ügyészek, bírák, természetvédelmi civil szervezetek és hatóságok munkatársai, valamint a tudományos élet képviselői megvitatták az e bűncselekménytípus elleni fellépés időszerű kérdéseit.

A LIFE SWiPE projektről:

A SWiPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) LIFE projekt célja, hogy a védett fajokat érintő jogsértéseknél már a bűncselekmények felderítése és vizsgálata is legyen szakszerű, igazodjon a bűncselekmény valódi súlyához. A sikeresen felderített ügyek és a vádemelések számának növelésével a potenciális bűnelkövetők elrettentése is cél, hogy ezáltal hosszú távon csökkenjenek a védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények. A projekt abban is segíteni kívánja a hatóságok munkáját, hogy az igazságszolgáltatás előtt eddig ismeretlen ügyek is sikeresen eljussanak a bíróságokhoz, és az ügyekben a potenciális elkövetők elrettentésére megfelelő szankciókat szabjanak ki. A LIFE SWiPE projekt (LIFE19 GIE/BG/000846) az Európai Unió LIFE programjának támogatásával valósul meg 11 európai országban, köztük Magyarországon. A projektben a WWF-en kívül a Fauna & Flora International, a TRAFFIC, a Horvát Köztársaság Főügyészsége és a Horvát Igazságügyi Akadémia vesz részt. A 11 résztvevő ország: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország, ahol a projekt partnere a WWF Magyarország.

Nyitókép: Patkó László

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás