Hirdetés

Az Orbán-kormányzat még a látszatra sem adott, olyan gyorsan osztottak ki 12 milliárdot, hogy csak azok tudtak részt venni a pályázaton, akik előre értesültek a tenderről. Még a magyar korrupciós viszonyokhoz szokott szakembereket is meglepte a csöndben meghirdetett, majd villámgyorsan befejeződött közbeszerzési eljárás. A G7 gazdasági szakoldal szerint ez a Tiborcz korrupció után nyomozó OLAF-ot is érdekelheti.

Miközben az ország nagy része az első tavaszi hétvégére készült pénteken, furcsa közbeszerzési eljárást hirdetett meg az állam. Összesen 12 milliárd forintra pályázhattak azok a mikro- illetve kis- és közepes vállalatok, amelyek értesültek a megújuló energiaforrást felhasználó beruházásokat támogató hitelprogram (KKV energiahitel) újraindításáról – szúrta ki a G7 gazdasági szakoldal.

A közbeszerzési kiírás megismerésére, a szükséges dokumentumok beszerzésére, és az egész pályázat megírására kevesebb, mint egy napjuk volt a vállalkozóknak. Normális esetben egy ilyen pályázatra való felkészülés hónapokat vesz igénybe. 

Ha valaki azt gondolná, hogy senki sem indult a tenderen, csalódnia kell. A kis és közepes magyar cégek olyan felkészült menedzsmenttel rendelkeznek, hogy felfedezték a pályázati kiírást, elvégezték a hónapokig tartó munkát, és beszerezték a szükséges igazolásokat, mindezt néhány óra alatt. A péntek délután meghirdetett 12 milliárd forintos keretösszegre annyian pályáztak, hogy szombat reggelre túl is igényelték a rendelkezésre álló keretet és az állam felfüggesztette az uniós pályázatot.

Az uniós támogatásokra szakosodott tanácsadó cégek azt mondták nekünk, hogy még a magyar korrupciós viszonyokhoz szokott szakembereket is meglepte a csöndben meghirdetett, majd villámgyorsan befejeződött közbeszerzési eljárás.

„A magyar kormányzat még a látszatra sem adott, olyan gyorsan osztottak ki 12 milliárd forintot, hogy csak azok tudtak részt venni a pályázaton, akik előre értesültek a tenderről” – mondta egy forrásunk. Szerinte az Európai Unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak az ellenőrzését aligha állná ki ez a projekt. Úgy tudjuk, hogy még egyes bankok sem tudtak, arról, hogy megnyitják a pályázatot. Konkrétabban: az uniós pályázatban résztvevő konzorcium négy tagja, a Takarékbank, a B3 Takarékszövetkezet, az FHB Bank és a Budapest Bank közül kettőnek fogalma sem volt arról, hogy egy napra ismét meghirdetik a programot. Ezzel szemben valakik nagyon jól értesülhettek lehettek.

A kis és közepes cégeknek meghirdetett, megújuló energiás beruházásokat támogató hitelprogramot a magyar állam a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretén belül hirdette meg. A tenderen 1 millió és 1 milliárd forint közötti hitelösszegre lehetett pályázni.

A tender 2016 decemberében indult, eredetileg 30 milliárd forintos keretösszeggel. Azóta többször módosítottak a pályázat feltételein. Fél évvel később, 2017 júliusában felfüggesztették a programot, mert a vállalkozók túligényelték a pályázati forrást. Még abban a hónapban módosította a kormány a hitelprogram dokumentációját és az eljárási rendjét. Tavaly novemberben a termékdokumentáció, decemberben az eljárási rend, majd még abban a hónapban a termékdokumentáció még egyszer módosult. A kabinet idén februárban még egyszer hozzányúlt a hitelprogramhoz, majd március 9-én meghirdette és kevesebb mint 20 óra múlva, március 10-én ismét felfüggesztette pályázatot.  Beszédes, hogy tavaly fél év kellett ahhoz, hogy a 30 milliárdos keretösszeget túligényeljék a cégek, most azonban egy nap alatt sikerült a titokzatos magyar vállalkozóknak túligényelni a 12 milliárd forint forrást. Amikor nyilvános lesz az eredmény, beszámolunk a nyertes cégekről is.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás