Hirdetés
greenfo/MTI

Azóta, hogy a Fukusimai atomerőművet kilences erősségű földrengés rázta meg 2011. március 11-én, a Tokyo Electric Powernak (Tepco) több mint egymillió tonna sugárszennyezett vizet gyűjtött össze tartályokba a megrongálódott erőmű hűtőrendszeréből.Az üzemeltető tájékoztatása szerint a tartályok, amelyekbe a radioaktív vizet gyűjtik, 2022-re megtelnek. Harada Josiaki japán környezetvédelmi miniszter egy tokiói sajtóértekezletén mondta el, hogy az egyetlen lehetőség a probléma megoldására, ha az ezen időpont után összegyűjtendő vizet a tengerbe ömlesztik, ahol az felhígul. A kérdést szerinte a kormány meg fogja vitatni, ő pedig javaslatot tesz majd a megoldásra.

A végső kormánydöntés előtt megvárják egy szakértői bizottság jelentését, a miniszter azonban nem beszélt arról, hogy mennyi vizet kell majd a tengerbe önteni. Ha szabad utat engednek a sugárszennyezett víz tengerbe öntésének, akkor a lépés kiválthatja az olyan szomszédos országok haragját, mint Dél-Korea, amely a múlt hónapban bekérette a szöuli japán nagykövetség rangidős tisztviselőjét, hogy számon kérje, mit tesz Japán a Fukusimában felgyülemlett radioaktív vízzel. A két ország között amúgy is feszült a viszony amiatt, hogy vita bontakozott ki közöttük a világháborús kényszermunkások kárpótlása ügyében.

A tengerparton fekvő atomerőművek rendszerint eresztenek valamennyi hűtővizet az óceánba. Ez a víz tríciumot tartalmaz, a hidrogén radioaktív izotópját, amelyet nehéz leválasztani, és amelyet viszonylag ártalmatlannak tekintenek. A Tepco, amelyet a helyi halászok is rendszeresen bírálnak, tavaly beismerte, hogy a tartályokban felgyülemlett víz a trícium mellett más, szennyező anyagokat is tartalmaz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás