Hirdetés

Évente 3 millió ember halálát okozza a légszennyezés, és ez főleg a városokban okoz problémát. A világ legnagyobb városai közül Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, és most közösen jelentették be, hogy 2025-től kitiltják útjaikról a dízel járműveket.

Azt is vállalták, hogy újabb ösztönzőkkel támogatják a kevésbé környezetszennyező autók használatát – és persze a kerékpáros, valamint a gyalogos közlekedést, ahol lehet. Az Egészségügyi Világszervezet úgy számol, hogy világszerte évente hárommillió ember hal meg a légszennyezés miatt, közülük Európában közel félmillióan.

Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen drasztikus lépés mellett döntöttek, Norvégiában például ennél is sokkal tovább mentek, ott 2025-től már csak elektromos autókat lehet forgalomba állítani. A környezetvédők London polgármesterét is arra kérik, hogy tiltsa ki a városból a dízelautókat. Sadiq Khan ezt nem tette meg, de az megígérte: a metropolisz közepén létrehoznak egy olyan zónát, ahova csak extra alacsony kibocsátású járműveket engednek be.

A négy város stratégiájában vannak kisebb-nagyobb eltérések. Mexikóvárosban többet akarnak költeni a közösségi közlekedésre, Athénban a városközpontból akarják teljesen kitiltani az autókat. Az viszont még nem egészen világos, hogy a kitiltás pontosan mit jelent ebben a négy városban, milyen területekre nem lehet majd behajtani a dízeles autókkal.

 

A dízel elsősorban az autók által kibocsátott nitrogén-dioxid gázzal okoz egészségi problémákat, és ez más anyagokkal interakcióba lépve még mérgezőbb.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás