Hirdetés

Ma van a Környezetvédelem világnapja, úgy is mondhatnánk, hogy a globális környezetpolitika születésnapja, amikor számot kell vetnünk azzal, hogy Magyarország hogyan is áll a környezeti problémák kezelésével, megoldásával kapcsolatban. A kormány önfényezése szerint megkülönböztetett figyelmet fordítanak a természeti értékeink és környezetünk megóvására. Az LMP szerint az évtizedes Fidesz-kormányzás után sajnos szinte lehetetlen érdemi eredményeket felsorolni.

Mindannyian felelősséggel tartozunk teremtett világunkért – áll az Agrárminisztérium sajtóközleményében:

“A kormány megkülönböztetett figyelmet fordít természeti értékeink és környezetünk megóvására, ezért az elmúlt években jelentős lépéseket tudtunk tenni a környezetvédelmi céljaink megvalósítása terén, beleértve a levegőminőség-védelmi intézkedéseket, a környezeti kármentesítést, a mezőgazdaságban keletkező fóliahulladék problémájának megoldását, az állami erdők hulladékmentesítését vagy akár a környezeti nevelést segítő programokat – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a Környezetvédelmi Világnap alkalmából.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1972-ben nyilvánította június 5-ét a környezetvédelem világnapjává. Az idei Környezetvédelmi Világnapon az ENSZ meghirdeti az Ökoszisztémák Helyreállításának Évtizedét.

Az agrárminiszter a világnap kapcsán a kormányzati intézkedéseket ismertetve kiemelte, hogy a környezetvédelmi fejlesztések sorában nagy hangsúlyt fordítottunk a hulladékgazdálkodás egy speciális területére. A kormány támogatásának köszönhetően a jövőben mintegy 280 millió forintból kiépül a mezőgazdasági termelőknél képződő fóliahulladék szakszerű gyűjtési rendszere. Hozzátette, mindez azért is jelentős, mert Magyarországon évente 10 ezer tonna mennyiségben képződik mezőgazdasági fóliahulladék, amelyre az új begyűjtő rendszer könnyű, hatékonyabb, olcsóbb és a körforgásos gazdaság elvárásainak megfelelő, környezetbarátabb megoldást kínál a gazdáknak az agrofóliától való megszabaduláshoz. Nagy István jelezte, hogy még ebben az esztendőben körülbelül 100 konténert helyeznek ki különböző vidéki helyszíneken. Továbbá, a közeljövőben az egész országot lefedő fóliahulladék-feldolgozó üzemek létesülnek majd, amelyek egy magyar szabadalmat használva költség- és energiahatékony módon lesznek képesek a fóliahulladékból új termékeket gyártani: így például műanyag rekeszeket, ládákat, vödröket, palántatálcákat, gyeprácsokat.

Fideszes zöld fejlesztés: Fertő tavi látványterv és a kiemelt állami beruházás kamionjai  a szőlőben

Az Agrárminisztérium aktív szereplője a természeti környezet megóvását segítő programoknak: így például az állami erdőgazdaságok az elmúlt hónapokban mintegy 6000 köbméter kommunális hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőkből a „Tisztítsuk meg az országot!” program keretében. A kezdeményezésnek köszönhetően a nemzeti park igazgatóságok összesen 5258 m3 hulladéktól tisztították meg a sűrűn látogatott turistautakat, tanösvényeket, valamint kiemelt természetvédelmi jelentőségű területeket, fokozottan védett fajok élőhelyeit a tavalyi évben.

A tárcavezető elmondta, hogy a levegő tisztaságának megóvása érdekében 2020-ban elkészült az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program is, amely meghatározza az elkövetkezendő időszak levegőminőségének javulását. A kormány célja ugyanis, hogy a program végrehajtásának időszaka alatt 50%-kal csökkenjenek a lakosság környezeti és egészségi kockázatai. Az elmúlt időszakban új mobil mérőállomásokkal, mérő- és laborműszerekkel bővült az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat, és megújultak a magyarországi nagyvárosok stratégiai zajtérképei, illetve intézkedési tervei is.

Az agrárminiszter kitért arra is, hogy az egymásra épülő fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordítunk a környezeti nevelésre, a természeti értékek bemutatására és a szemléletformálásra, hogy védendő értékeinket minél többen megismerjék. Ezért az Agrárminisztérium számos programmal segíti az oktatási intézményeket is. Jelenleg évente 200 ezer gyermek vesz részt a nemzeti parkok látogatóközpontjaiban, ökoturisztikai létesítményeiben zajló környezeti nevelési programokon.

Nagy István hangsúlyozta, 1093 ökoiskola működik Magyarországon, vagyis a diákok mintegy harmada ökoiskolában tanulhat. Szintén nagyon népszerű a magyarországi Zöld Óvodák Hálózata is, amelynek már több mint 1 000 intézmény a tagja, így minden negyedik óvodás Zöld Óvodába járhat. A járvány utáni enyhítések keretében újranyitottak az erdőgazdaságok erdei iskolái, ahol évente mintegy százezer gyermek sajátíthatja el a fenntartható gazdálkodással kapcsolatos ismereteket. Június közepén az ország 9 térségében indulnak az Erdei Vándortáborok is, amelyek keretében több ezer iskolás kerül közvetlen kapcsolatba a természettel.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2019-ben indult útjára az Országos Iskolakert-fejlesztési Program, amelynek keretében eddig 167 intézmény mintegy 20 000 diákjának figyelmét hívhattuk fel környezetünk megóvásának fontosságára. Az Iskolakert-fejlesztési program a tavalyi esztendőben 74 millió forintra emelt kerettel folytatódott, és már óvodakertekre is kiterjedt a felhívás. Kifejtette, a környezeti nevelési programok között fontos szerepet tölt be a „BISEL – Gumicsizmás Természetvédelem” elnevezésű verseny is, melynek az idei tanévre szóló felhívását ma, a Környezetvédelmi Világnapon hirdetjük meg.”

 

Velencei-tó agárdi szabadstrand betonfallal. Így zöldít a Fidesz.

A Környezetvédelem világnapjára az LMP is kiadott egy sajtóközleményt. Íme:

“Orbán Viktor ugyan felismerte, hogy a magyar emberek nem fogják engedni, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja a környezeti kihívásokat, de valódi cselekvés helyett csak kommunikál, zöldre fest olcsó szavazatszerzés reményében, közben valójában a Fidesz-kormány korrupt, kevesek érdekeit kiszolgáló döntéseivel tovább rombolja környezeti értékeinket.

Az LMP által javasolt 65%-os CO2 kibocsátás-csökkentési célt a Fidesz konzekvensen leszavazza. Az agráriumban a vízvisszatartó gazdálkodás helyett a fenntarthatatlan, keveseknek megoldást jelentő drága öntözést preferálja, lebetonozza a nagytavaink egyedülálló élővilágnak otthont adó partjait, és tovább rombolja a települési parkokat, zöldfelületeket. A Fidesz nem támogatta az LMP méhek védelmére, vagy a zöld területek védelmére beadott határozati javaslatokat sem a Parlamentben. S most pár napja a fideszes többség lesöpörte a Nagy Tavak Koalíció által kidolgozott, és az LMP által támogatott javaslatcsomagot is. Mindemellett „zöld” politikája középpontjában a drága, veszélyes, környezetszennyező atomenergia támogatása áll, és még az akciótervükben beígért illegális hulladéklerakók felszámolását sem tudták teljesíteni.

Nagy Tavak Koalíció demonstráció 2021 május 21 Földes Eszter Velencei tó kép: Dörgő Zsuzsi Greenpeace

Az LMP álláspontja, hogy 2022-ben kormányváltásra és zöld fordulatra van szükség, valamint egy erős, és jelentős hatáskörrel rendelkező környezetvédelmi minisztérium felállítására. Mert a jövő zöld lesz, vagy nem lesz!

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté,  az LMP társelnökei

Nyitókép: Nagy Tavak Koalíció demonstráció a Fertőnél Udvaros Dorottya 2021 május 21. kép: Dörgő Zsuzsi Greenpeace

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás