A Föld napja mindig alkalom ad arra, hogy számot vessünk, hogy állunk a jövőnket érintő legfontosabb ügyekkel. Idén, a koronaválság különösen aktuálissá teszi, hogy elgondolkodjunk, merre haladunk tovább a következő években. Hiszen minden válság egyben lehetőség is a változásra. Kérdés, hogyan tudunk vele élni vagy a koronaválság is csak egy újabb állomás lesz globális összeomlás felé vezető úton. Dorosz Dávid írása
Egyéni szemléletváltás
Idén április 22-én 50. alkalommal rendezik meg a Föld napját. Az esemény Földünk eltartó képességének határaira, védelmére hívja fel a figyelmet, arra, hogy mit tehetünk mi bolygónk védelméért. Az idei alkalom más lesz, mint a többi. A kijárási korlátozás miatt legtöbben még az otthonunkat sem hagyhatjuk el, így nem lesz alkalmunk Földünk természeti szépségének örülni. Sokan közülünk beteget ápolnak, míg mások ágyhoz kötve várják a gyógyulást. Miközben a figyelem középpontjában most érthető módon a koronavírus áll, minden közösségi erőfeszítés, politikai akarat, pénzügyi forrás ennek a kezelésére irányul, fontos, hogy Földünk jövőjére és a globális együttműködés fontosságára is odafigyeljünk.
A klímaváltozás és a koronavírus-járvány jelentette veszélyhelyzet ugyanis hasonló abban az értelemben, hogy a változások nem egyenletesen mennek végbe. Először sokáig semmi látványos nem történik, majd átjut a rendszer egy fordulóponton, ahonnan már nincs visszatérés, és megállíthatatlan folyamatok indulnak be. Ezért csakúgy, ahogy a járvány is csak közös erőfeszítések révén állíthatjuk meg, Földünket is csak az egyéni szemléletváltás és a nemzetek közötti együttműködés mentheti meg.
A vírus olyan életmódváltozást kényszerít ránk, amit magunktól csak kevesen vállaltunk: egyik napról a másikra mindennapjaink részévé vált az otthon végzett munka, a távkonferencia, minek következtében naponta több millió ember mond le az utazásról. Ám a rendkívüli helyzet miatti életstílus-váltás néhány eleme – több távmunka, kevesebb felesleges utazás, a virtuális és személyes találkozások másfajta egyensúlya, önkorlátozó fogyasztás – olyan megoldás, amelynek előnyeiről a környezetvédő civilek és tudósok már évtizedek óta igyekeznek meggyőzni bennünket.
Azonban a mostani pozitív hatások – akár a jobb levegőminőség, akár az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkenése révén – csak átmenetiek. A tudományos konszenzus szerint alig tíz évünk maradt az éghajlatváltozás legrosszabb következményeinek elkerülésére. A válság utáni időszakban, amikor gazdasági ösztönző csomagokat fejlesztenek ki, valós lehetőség van arra, hogy mindezt a megújuló energiaforrásokra irányuló beruházások zöld csomagjaival, intelligens épületekkel, környezetbarát tömegközlekedéssel tegyék. Ez az alternatíva tehát nem csak igazságosabb, de egyben racionálisabb is, még akkor is, ha a kapitalista viszonyok újragondolását igényli.
Padlógázzal
A járvány után nem folytathatjuk ott, ahol előtte. Ahogy a még a koronavírus előtt megjelent könyvemben írtam, régóta úgy gondolom, hogy a jelenlegi modern globális rendünk az összeomlás felé halad. Társadalmilag és környezetileg is falnak vezetjük világunkat – az égő Amazonastól a magára hagyott borsodi falvakig a jelek már egy évtizede egyre tagadhatatlanabbak. A reakció nem maradt el: tömegek érzik a bajt, gyors megoldásokra vágynak. Így kaptak teret az ezt kihasználó politikai szélhámosok, mint Trump, Johnson, Bolsonaro és persze Orbán.
Ezekben a napokban sokan gondolják úgy, hogy a mostani koronaválság mindezt megváltoztatja majd, és tisztítótűzként átrendezi világunkat. Van egy rossz hírem: nincs igazuk. Megfelelő fellépés nélkül a lényeget tekintve minden ugyanott fog folytatódni. Ha nem tesszük a válság egyértelmű tanulságává, hogy a bolygónk gazdasági kizsákmányolásával éppen saját civilizációnkat öljük meg, akkor úgy vesszük majd, hogy jött egy új betegség, amelyben bár meghaltak valamennyien, de idővel lett vakcina, minden visszaállt, nincs semmi látnivaló.
Lehet, hogy valamennyivel többen dolgozhatnak majd a lélektelen iroda falanszterek helyett otthonról mackónadrágban, talán valamennyivel kevesebben repülnek majd egy laza kocsmatúráért több ezer kilométert, és többen vásárolnak majd a helyi biopiacokon, de valójában tovább nyomjuk majd a gázpedált a szakadék felé. A rendszer társadalmainkat és környezetünket szétmarcangoló tényezői nem fognak változni. Ahogy nem változtak az utolsó nagy válság, a 2008-as globális pénzügyi leolvadás után sem. Vagy ahogy az 1970-es évek olajválsága éppen, hogy a mai bajaink fő okozójának, a neoliberális politikáknak (Reagan, Thatcher – “nincs olyan, hogy társadalom”) nyitotta meg a kaput.
Ki fizeti a számlát?
Ha a válság elmúltával valóban tartós változásokat akarunk, ahhoz tennünk kell. Okos, bátor és kemény lépésekkel, és ezeket megalapozó őszinte tanulság levonással. Mozgósítva az erre legalkalmasabb társadalmi szereplőt, az államot. Ahogy a dédszüleink idejében az USA tette a New Deallel. Ezért tragédia, hogy ma a magyar államot olyan vezető irányítja, akinek még ebben a helyzetben is csak hatalmi nyomulás, és saját üzleti érdekeinek növelése számít. Ebben Orbán nem különbözik a mások szenvedésén meggazdagodó háborús nyerészkedőtől. Számlát pedig a kórházakból hazazavart súlyos betegek, a munkájukat vesztő tömegek, a szétszakadó családok fizetik meg.
De Föld napján nemcsak itthon, hanem globálisan is elszomorító tájkép rajzolódik ki. A válság ismét azt bizonyítja, hogy a 21. században szinte minden igazi nagy kihívás csak fokozottabb nemzetközi együttműködéssel lesz megoldható. Ez legkönnyebben a klímakatasztrófa kapcsán látható be, de aki igazi progresszív változásokat akar az egyenlőtlenségek és az egyre kiterjedtebb automatizáció kapcsán, az sem maradhat meg a nemzeti keretek között. Ezért is tragédia, hogy – a határok amúgy szükséges és átmeneti lezárása mellett – a válság elhozta az USA vezető szerepének végső megszégyenülését, Kína geopolitikai nyomulásának újabb fejezetét, az EU soron következő szerencsétlenkedését, a WHO esetében pedig a nemzetközi intézményrendszer meggyengülését.
Így aztán zöld, progresszív gondolkodóként ez egy nehéz szívű Föld napja. Rajtunk is múlik, hogy a következők milyenek lesznek. Budapesten már ezekben a hetekben is ezért teszünk meg mindent egy zöld, élhetőbb városért. Két éve múlva – talán épp a Föld napján – a szavazófülkékben pedig mindannyian olyan vezetést adhatunk az államnak, ami saját gazdagítása helyett felel korunk nagy kihívásaira.
Dorosz Dávid jogász, politikus, a Párbeszéd tagja, Budapest klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese.
