Hirdetés

Október 2 hétfőtől levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról, azaz kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg és München fele továbbmenő Railjeteket az osztrák vasúttársaság. Az indokolás a magyar vonatok döbbenetes mértékű késései. A lépés a vasúti közlekedéssel kapcsolatos politikai menedzsment újabb kudarca, a káoszon már bizonyosan nem sikerült úrrá lenni. Osztrák vasútügy: “sok mindenért érheti kritika a MÁV-ot, de most nem ők a hunyók”

A Magyar Államvasutak (MÁV) rövid távú építési munkálatai miatt 2023. szeptember 18-tól, hétfőtől 2023. október 26-ig, csütörtökig mindkét irányban menetrendi változások, illetve késések lesznek a Budapest és Bécs, illetve Graz közötti vonalon – írta az Osztrák Szövetségi Vasutakra (ÖBB), Ausztria legnagyobb, állami vasúttársaságára hivatkozva a 24.hu.

Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter korábban azonnali intézkedésre utasította a MÁV-ot, miután az 1-es fővonalon, vagyis a Bécsbe tartó, Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon súlyos műszaki probléma állt elő. „Ha nem lépünk azonnal, akkor le kell zárni a vonalat, amely beláthatatlan következményekkel járna a személyszállításra és áruszállításra is” – fogalmazott a miniszter. A MÁV gyorsan lépett, cserébe viszont gyakorlatilag le is zárják a vonalat.

Vitézy Dávid reagált

Megszólalt az ügyben Vitézy Dávid, közlekedési és város-mobilitási szakértő, korábbi közlekedésért felelős államtitkár. A Facebook-oldalán azt írta:

„A MÁV-nak a Budapest-Győr fővonalon a vágányzár miatt megmaradt, egyetlenként még közlekedő óránkénti nemzetközi vonatokat sem sikerült pontosan (értsd 20-30 perc késésnél kevesebbel) közlekedtetni, ezért az osztrák vasút, az ÖBB a vágányzár első két hetének tapasztalatai és többszöri figyelmeztetés után ma egyoldalúan bejelentette: jövő hétfőtől levágja a magyar vonatokat a nyugat-európai hálózatról és kettévágja Bécsben a Linz, Salzburg, München fele továbbmenő budapesti railjet vonatokat. Ez nem csak átszállási kényszert jelent Bécsben, hisz nyilván azért teszi ezt, mert szeretné, ha Ausztriában pontosan járnának a vonatok, tehát a késve érkező budapesti vonatra nem fognak várni.

Mivel a nemzetközi vonatokon kívül minden más vonatot buszok pótolnak ezen a szakaszon, felfoghatatlan számomra, hogy az osztrákok jelzései után hogy nem sikerült a vonatokat olyan időpontban indítani Budapestről akár a menetrendet módosítva, hogy időben menetrend szerint odaérjenek Bécsbe. Ez tényleg a legkisebb odafigyelés vagy a probléma megoldásának szándéka mellett sikerült volna. Az, hogy ez mégis így történik, egyet mutat: lényegében az intézményes szakmai kontroll megszűnt a MÁV működése fölött, s ezt a fajta rugalmatlanságot és az utasok szempontjainak leghátulra sorolását következmények nélkül meg lehet tenni – az ország legfontosabb nemzetközi vasúti kapcsolatánál. ”

Lázár János az új kormányban két feladatot kapott. A Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően beruházásokat kellett leállítania és valamennyire rendbe kellett tenni az állami vasút tragikus helyzetét. Míg előbbiben tudjuk, hogy a  “Nem. Soha” megjegyzések elegendőek voltak, utóbbi esetében csak teljesen felesleges, a MÁV vezetőségével folytatott verbális adok-kapokra, és vidékromboló vonalbezárásokra futotta. Mostanra pedig eljutottunk odáig, hogy a káosz már a nemzetközi járatokat is érinti. Ez egyértelműen olyan politikai hiba, ami politikai felelősért kiált.

Ebben a helyzetben, csak megismételni tudjuk, amit mindig javaslunk Lázár Jánosnak: inkább a Budapest-Belgrád vasúti beruházást állítsák le, és abból a pénzből érdemben fejlesszék a magyar vasúti közlekedést-írta az LMP közleményében.

Osztrák vasútügy: az érem másik oldala
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint az osztrák fél egyoldalú lépést tett, és ez vélhetően ürügy volt az ottani problémák, késések miatt.  „Sok mindenért érheti kritika a MÁV-ot, de ez nem az az eset, amikor ők a fő hunyók” – fogalmazott.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás