Hirdetés

Az élelmezési világnapra időzítve, „Legyél te is Ételmentő!” címmel jelent meg magyar fordításban egy nemzetközi felhasználásra szánt, az élelmiszer-pazarlás csökkentéséről gyermekekhez és fiatalokhoz szóló elektronikus kiadványsorozat első kötete, amely az 5-7 éves korosztályt célozza meg.

A hasznos információkat izgalmas kerettörténetbe ágyazó, számos érdekes és játékos feladatot tartalmazó kiadvány fordítását és megjelentetését az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala támogatta, a Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettes Titkársága koordinálta. A kiadványt a FAO készítette.

Az Élelmezési Világnap évenkénti megtartásáról 1979-ben hozott határozatot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), magyar javaslatra. A világnap dátumául október 16-át, a FAO létrehozásának napját jelölték ki.

Bár a FAO 75 éve azon dolgozik, hogy az éhezés megszűnjön a Földön, sajnos egy átmeneti javulást követően 2014 óta folyamatosan emelkedik a világ éhezőinek száma: 2018-ban – egy idei ENSZ jelentés szerint – megközelítette a 700 milliót. Hazánkban is 900 millió embernek jelent nehézséget a kellő mennyiségű és minőségű élelmiszer előteremtése.

Ezzel párhuzamosan azonban a világon előállított élelmiszer egyharmada semmisül meg, vagy válik hulladékká, szükségtelenül terhelve a környezeti erőforrásokat és jelentős anyagi kárt előidézve. Az élelmiszer-veszteség és -pazarlás csökkentése az egész világot érintő, fontos feladat. A probléma megoldása közös cselekvést kíván.

Legyel_te_is_Etelmento_ajánló

A kiadvány letölthető innen

A FAO ezért készítette el „Do Good: Save Food!” címmel négy kötetes kiadványsorozatát az általános és középiskolás korosztály számára. Ennek első, a legfiatalabb (5-7 éves) korosztályt megcélzó kötete jelent meg most a szószóló közreműködésével. A kiadvány célja ráébreszteni arra, hogy az élelem is érték és megléte egyáltalán nem természetes. A kiadvány oly módon igyekszik megismertetni a fiatalokat az élelmiszer-pazarlás okaival, következményeivel és lehetséges megelőzési módjaival, hogy közben ösztönzi őket e globális szintű probléma gazdasági, környezeti és társadalmi következményeinek enyhítésében való részvételre. A számos játékosnak tűnő feladat mind egy-egy lépcsőfok az élelmiszer-pazarlás megelőzése, a tudatosabb élelmiszer-felhasználás felé, míg a kötet hőseihez hasonlóan ők is észrevétlenül Ételmentőkké válhatnak és segíthetik a szemléletváltást családi, baráti körben.

Bár a kiadvány elsősorban iskolás gyermekeknek és pedagógusoknak készült, de bátran alkalmazható az óvodák nagycsoportjától az alsó tagozat végéig, valamint haszonnal forgathatják családi, baráti körben, sőt felhasználhatják a témával kapcsolatba kerülő civil és egyházi szervezetek is.

Az ismeretek megszerzését biztosító diasorokhoz kapcsolódó feladatok a színezőktől, feladatlapoktól a játékokon, szerepjátékokon át a projektekig széles skálán mozognak. A hazai fordítás kapcsán és a kötet felhasználását segítendő született egy néhány oldalas Ajánló is a szószóló és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület elnöke tollából, mely további információkat tartalmaz az élelmiszer-veszteség és -pazarlás megelőzése, valamint a FAO kiadvány hazai alkalmazása kapcsán.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás