A rovat kizárólagos támogatója

A környezetvédelemért (is) felelős Agrárminisztérium adatai szerint az apró részecskék (PM2,5) által okozott légszennyezettség 85 százaléka a háztartási tüzelésből származik. Ez a szennyező anyag Magyarországon évente mintegy 12.800 ember idő előtti halálát okozza, és ezek az emberek átlagosan több mint 10 évet veszítenek az életükből.

A részecskeszennyezettség szintje Magyarországon európai összehasonlításban is kimagasló, csak Bulgária, Észak-Olaszország, Csehország és Lengyelország egyes régiói vetélkednek velünk ebben a kétes dicsőséggel járó versenyben. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy néhány év múlva egyedül maradhatunk a szomorú helyzetben.

A Levegő Munkacsoport is meghívást kapott egy néhány héttel ezelőtt rendezett varsói kerekasztal-beszélgetésre, amely a szilárd tüzelőanyagokkal való fűtés visszaszorításának lehetőségeiről szólt. A rendezvényt a ClientEarth (Ügyfél a Föld) nevű nemzetközi környezetjogi szervezet lengyel irodája szervezte, a résztvevők pedig a problémával leginkább sújtott kelet-közép-európai országok civil aktivistái és szakértői közül kerültek ki. A beszélgetés tapasztalatai – magyar szemmel nézve – meglehetősen elszomorítóak voltak, többször kínos feszengést váltottak ki. Míg mi egyhelyben toporgunk, sőt bizonyos szempontból visszafelé lépkedünk, addig a hazánkkal politikai-gazdasági szempontból egy lapon említett országok érdemi és fajsúlyos intézkedéseket tesznek a jelenleg legjelentősebb környezet-egészségügyi probléma megoldása érdekében.

Krakkóban például teljesen betiltották a szilárd tüzelést. Idén szeptembertől a lakosok már nem fűthetnek fával, szénnel, lignittel (a szemétről nem is szólva), mindenkinek át kell állnia az összehasonlíthatatlanul kisebb légszennyezést okozó megújuló-, gáz-, elektromos vagy távfűtésre. A tiltást természetesen nem csak önmagában, a törvény szigorával élve vezették be, hanem a felkészülési időszakban komoly összegeket (átszámolva mintegy 300 milliárd forintot) áldoznak a rászorulók fűtési rendszereinek kicserélésére, energiahatékonysági beruházásokra (hiszen a legtisztább fűtés a kevesebb fűtés) és a szemléletformálásra.

Felmerül a kérdés: mi kellett ehhez a forradalmi változáshoz a hagyományosan szénre épülő vidéken? Két dolog. Egyrészt központi politikai akarat. Másrészt lakossági nyomás. A lengyel parlament 2016-ban úgy döntött, hogy a környezetvédelmi törvény módosításával lehetővé teszi, hogy az egyes városok és régiók bevezessék a tilalmat, ezzel a törvényhozók elhárították a jogi akadályokat, egyben szimbolikusan is kifejezték egyetértésüket. Ezután Malopolska régió parlamentje és Krakkó önkormányzata már simán be tudta vezetni a szilárd tüzelés tilalmát.

Félő, hogy Magyarországon ez nem lenne ilyen egyszerű, bátor tettek helyett mifelénk általában a vélt politikai következmények miatti aggódás és a gazdasági érdekek téves értékelése jellemzi a döntéshozókat. Persze be kell, hogy valljuk, általában a markáns lakossági nyomás is hiányzik. Krakkónak 750.000 lakosa van, a kampány kezdetekor a gyermeke egészségéért aggódó néhány szülő Facebook-csoportot hozott létre, aminek hamarosan 17.000 tagja lett, és hasonló számú lakos írt alá online petíciót. Rendszeresek voltak a több ezres tüntetések a „széntilalomért”, a társadalmi egyeztetés során pedig 95 százalékos támogatottságot ért el az intézkedés terve.

A jó példa persze ragadós, legalábbis arrafelé. Egyre több város, illetve régió tervez hasonló tilalmat Lengyelországban, ami tényleg óriási változásokat vetít előre. Magyarországgal ellentétben Csehországban már most is létezik szabályozás a háztartásokban elégethető szilárd tüzelőanyagok minőségi követelményeiről, a kritikus légszennyezettségi zónákban pedig folyik a levegőminőségi tervek átdolgozása, kiegészítése új, hatékony intézkedésekkel. Szlovákiában, a legrosszabb helyzetben lévő pozsonyi régióban alacsony kibocsátású zónát hoznak létre, ahová csak a legkevésbé szennyező járművek mehetnek majd be. Bulgáriában szintén tervezik a tüzelőanyagok minőségi követelményeinek jogszabályba foglalását, és más érdemi lépéseket is.

Eközben Magyarországon „tűzközeli” vállalkozók sorra nyitják (vagy tervezik nyitni) a kisebb-nagyobb lignit- és barnaszén-bányákat, az önkormányzatok pedig piacot teremtenek nekik azzal, hogy a szociális tűzifa-program helyett szociális tüzelőanyag-programra átkeresztelt segély keretében már ezeket a sokkal szennyezőbb szénfajtákat adják a rászorulóknak. Az sem csoda ezek után, hogy az illetékes minisztérium által már 5 éve előkészített szabályozás a háztartási tüzelőanyagok minőségéről (egyszerűsített nevén: lignit-tilalom) sorozatosan megbukik a tárcaközi egyeztetéseken.

A hasonló gazdasági helyzetben lévő többi ország tettei tükrében még inkább hamisnak látszanak az ilyenkor szajkózott ellenérvek, miszerint a lakosságnak szüksége van az olcsó tüzelőanyagra, a gazdaságnak pedig a bányák jelentette növekedésre. Úgy látszik, hogy a határainktól nem messze már rájöttek, hogy az olcsóbb tüzelőanyagon spórolt pénzt az érintettek (és mások is) többszörösen kifizetik a szennyezett levegő miatti betegségek ellen vásárolt gyógyszerek árában, a kimaradó munkaidejük révén és az életminőségük kevésbé forintosítható romlásában. Az állam pedig a bányákból származó bevételeinek többszörösét fizeti a környezetvédelmi és egészségügyi károk enyhítésére, a csökkenő vonzerejű vidékek felzárkóztatására.

Nehéz ilyenkor megmagyarázni a külföldi kollégáknak a miérteket. Miért nem lehet a lakosságot felrázni? Miért nem lehet a döntéshozókat meggyőzni? Miért csak rövid távú gazdasági érdekek érvényesülnek nálunk? Miért tekintjük a környezetvédelmet pénzkidobásnak vagy értelmiségi körök luxushobbijának?

Olyan jó lenne néha büszkén sorolni hazánk eredményeit.

Dr. B. G.
környezetvédelmi szakjogász

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek