Hirdetés
Forrás: MTI/Mérce

Az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt, egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai irányításának hosszú távú erősítése érdekében július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea.

Közleménye szerint az összevonással „megvalósul az a kormányzati szándék, hogy a jövőben az ország valamennyi településén javuljon a közösségi közlekedési közszolgáltatás, a vidéki lakosok mobilitásának biztosítása, a városi és agglomerációs forgalom pedig a környezetkímélő közösségi közlekedésre terelődjön át.”

Hosszú távon az elképzelés hozzájárul „az egységes autóbuszos és vasúti menetrend kialakításához, a vasúti ráhordó hálózatok és a menetrendi csatlakozások fejlesztéséhez, valamint az egységes jegy- és tarifa rendszer, utastájékoztatás és arculat kialakításához”.

A társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak – áll a közleményben.

Az összevonás tervéről már tavaly decemberben lehetett hallani, az akkori sajtóhírek szerint a központosított, állami gigacég ötlete mögött leginkább Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és a vagyongazdálkodásért felelő Bártfai-Mager Andrea közi hatalmi harc állhatott, amelyben így a MÁV-ot felügyelő ITM (vagyis Palkovics) kerekedik felül.

A hét elején mi is írtunk arról, hogy megkezdődött a Volánbusz járatainak csökkentése azokon a helyeken, ahol a MÁV megfelelő vasúti közlekedést tud biztosítani, az emögött álló strukturális változásokról azonban akkor még semmit nem lehetett tudni. A változtatások Zala megyét súlyosan érintik, a megye és Budapest közötti járatok nagy részét az eltörlés fenyegeti – nyilatkozta Horváth László, a Munkástanácsok Zala Megyei Szövetségének elnöke.

A Munkástanács és a Volánbusz megyei dolgozói petíciót is indítottak tiltakozásként, miután arról értesültek, hogy „a szaktárca a távolsági autóbusz-közlekedés drasztikus visszaszorítását tervezi”. Külön problematikus, hogy a járatritkításokról a buszvezetőkkel nem egyeztettek, akik ezt munkájuk „leértékeléseként” élték meg.

A MÁV korábbi, a járványhelyzettel összefüggő járatritkításairól a mérce itt írt bővebben – amiről egyébként még Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója is kijelentette, hogy felül kell vizsgálni, és a vasúti közlekedési kapacitást vissza kell állítani azokon a vonalakon, ahol az versenyképesebb a buszos közlekedésnél.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kapcsolódó anyagok:

Távolsági buszjáratok helyett vasút: teljes átalakítás várható a tömegközlekedésben

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás