Hirdetés
greenfo/MTI

Brutális mennyiségű ételt dobunk a kukákba. Az FM szerint 15 milliárd forintot is megtakaríthatna évente az ország a feleslegesen kidobott élelmiszereken. A spórolásban az Orbán-kormány által gyakran megtámadott áruházláncok járnak az élen.

Fejenként kb. 68 kilogramm, azaz összesen mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik évente Magyarországon, ami 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM). Globális szinten az előállított élelmiszerek majdnem harmada, mintegy 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe. Az élelmiszerveszteség évente nagyjából 990 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. E mennyiség megtermelésére fordítják világszinten a mezőgazdaságban felhasznált összes víz negyedét, és ez a termelés az üvegházgázok 8 százalékáért felelős.

Az FM szerint egy hatékony belföldi kampány 1-2 év alatt akár 8 százalékkal is mérsékelheti a kidobott élelmiszer mennyiségét Magyarországon. Számításaik szerint az ország 15 milliárd forintot, egy átlagos magyar család 50 ezer forintot takaríthatna meg a feleslegesen megvásárolt élelmiszereken.

Az élelmiszerpazarlás és -veszteség csökkentéséért az FM a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel 2014-ben fórumot kezdeményezett, ami a szabályozási környezet felmérését és a tapasztalat-, illetve tudáscserét szolgálja. A kezdeményezéshez csatlakozott szervezetek tavaly összesen 5000 tonna élelmiszert mentettek meg a kidobástól. A szaktárca szerint az élelmiszer-adományozás jogszerű és létező gyakorlat Magyarországon. Az elosztási folyamatban szerepük van a jótékonysági szervezeteknek, valamint az adományozásra ösztönző intézkedéseknek.

Magyarországon a kiskereskedelmi láncok többsége együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, a Tesco az idén augusztus végéig mintegy 19,4 millió adag ételnek megfelelő, több mint 7841 tonna adományt adott a rászorulóknak.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület közölte: az egyesület által megmentett felesleg mennyisége az idei 1-9 hónapban 6200 tonna volt, értéke mintegy 3,4 milliárd forint. Az áruházakból ugyanebben az időszakban 5600 tonna, 2,7 milliárd forint értékű élelmiszer származott.

Az egyesület 4 áruházlánccal – az Aldival, az Auchannal, a Metróval és a Tescóval – működik együtt az áruházi élelmiszermentésben. Az Élelmiszerbank gyártóktól, kereskedőktől, valamint termelőktől ment meg élelmiszert, amit partnerszervezeteken keresztül osztanak ki évente több mint 300 ezer rászorulónak – közölte a karitatív szervezet.

Kapcsolódó anyagok:

Rút kiskacsákkal az élelmiszer pazarlás ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás