Hirdetés

Mégsem olyan hatalmas a Csendes-óceán Kalifornia és Japán közötti részén örvénylő szeméttenger, mint ahogy azt a szakemberek korábban állították – derült ki egy amerikai tudós által közölt új adatokból.

A szakember szerint a Nagy Csendes-óceáni Szemétfolt néven elhíresült jelenséggel kapcsolatos egyik legnagyobb tévhit, hogy nagyjából kétszer akkora, mint Texas amerikai szövetségi állam területe.
"Kétségtelen, hogy aggasztó mennyiségű műanyaghulladék halmozódott fel a Föld óceánjaiban, de az ilyen szintű túlzások egyszerűen aláássák a kutatók szavahihetőségébe vetett hitet" – idézett Angelicque White-nak, az Oregoni Állami Egyetem oceanográfiai professzorának új tanulmányából a The Daily Telegraph.

White szerint a szeméttenger nagysága "Texas területének egy százalékánál is kisebb". Az amerikai óceánkutató a korábbi kutatások adatait elemezte, illetve maga is részt vett egy olyan expedícióban, amely a helyszínen vizsgálta a műanyagszemét tömeges jelenlétét a Csendes-óceán vízében.
Woods annak a véleményének adott hangot, hogy nem igazak azok a korábbi állítások sem, miszerint az óceánban több műanyag úszkál, mint plankton, illetve, hogy az 1950-es évek óta minden évtizedben tízszeresével nőtt a szeméttenger mérete. "Olyan adatokkal rendelkezünk, amelyek igenis lehetővé teszik a pontos becsléseket, és nincs szükség túlzó találgatásokra" – tette hozzá White.

"műanyag-tenger"

A szakember szerint bár a szeméttenger veszélyt jelent a tengeri madarakra és a halakra nézve, valamint mérgező lehet néhány vízi élőlény számára, ugyanakkor elnyelni is képes másfajta toxikus anyagokat, mivel egyes organizmusok kifejezetten az aprócska műanyaghulladékokon tenyésznek. Végérvényesen megszabadulni a szeméttengertől túlságosan költséges vállalkozás lenne, és veszélyeztetné az óceán törékeny élővilágát is. Most a legfontosabb feladatunk annak a megakadályozása, hogy még több műanyaghulladék kerüljön bele az óceánokba – figyelmeztetett a szakember.

Kapcsolódó anyagok:

Újabb óceáni szeméttengert fedeztek fel

Sokkoló észak-atlanti szemétfolt

Kutatók a szeméttengeren

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás