Hirdetés
Forrás: napi.hu

Uniós forrásból tovább fejlesztené a fővárosi dunai személyhajózást a Budapesti Közlekedési Központ. Bécsi mintára szállodahajó-terminálok épülhetnek ki.

Több mint 440 ezer utas vette igénybe eddig a 2012. július 1-jén elindított menetrend szerinti hajójáratokat a Dunán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. szerint rendkívül eredményes az újraszervezett hajóközlekedés. A Duna budapesti szakaszán, a Római-parttól, illetve Újpestről a Haller utcánál található irodaházakig közlekedő három hajójárat gyakran van tele, az átlagos kihasználtság 53 százalékos, a napi átlagos utasszám pedig 1700 fő. A járatokon hétköznap összesen hét hajó teljesít szolgálatot: a D11-es (Újpest, Árpád út−Haller utca) és a D12-es (Rómaifürdő−Haller utca) járaton, az Újpest, illetve Rómaifürdő, míg hétvégenként a Rómaifürdő és a Haller utca között közlekedő D13-as járaton öt hajó van forgalomban.

A BKK elismerte, hogy problémák is akadtak az elmúlt egy évben: a menetrendeket több alkalommal kellett módosítaniuk az évszakonként jelentősen változó utasszámokhoz igazodva, a Kopaszi gátnál pedig jogi problémák miatt fel kellett függeszteni a kikötő használatát. A hajóállomás újranyitásán dolgoznak, de a Kopaszi gát tulajdonosainak együttműködése nélkül ez nem lehetséges − jegyezte meg a BKK.

A társaság arról is beszámolt, hogy a fejlesztések nem értek véget, hiszen a dunai személyhajózás a budapesti tömegközlekedési rendszerben valós alternatívát jelenthet. A BKK a közgyűlés döntése nyomán megkezdi egy megvalósíthatósági tanulmány elkészítését: milyen műszaki kialakításúak legyenek az új hajók, hol épüljenek új kikötők, a külső városrészek felé meddig célszerű kiterjeszteni a menetrendszerű hálózatot, illetve egy ilyen projekt milyen megtérüléssel kecsegtet. A BKK ezeket a fejlesztéseket uniós forrásokból szeretné megvalósítani − a jelenlegi kikötők kialakításához hasonlóan −, a 2014−2020 közötti költségvetési ciklusban.

A főváros saját kezelésű kikötői rendszerének kiépítésekor több évtizedes lemaradást kell felszámolni; az anyag részletesen elemzi a köztulajdonú kikötőhálózat lehetőségeit, előkészítve ezzel a közszféra belépését a ma szabályozatlanul működő kikötőüzemeltetési piacra. A tanulmány javaslatot tesz két köztulajdonú szállodahajó-terminál kiépítésére − bécsi mintára − a CET-Közraktárak, illetve a Szent István park előtti szakaszon. A frekventált belvárosi partokat ma hajóparkolóként hasznosító, magánkézben lévő sétahajó-kikötőket csak ki- és beszállásra szolgáló (a taxiállomásokhoz hasonlóan versenysemlegesen működő) állomások és a külsőbb városrészekbe telepítendő tároló kikötők hálózatával kívánják felváltani.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás