Az anyagi, geopolitikai és környezeti megfontolások is a 100 %-ban megújuló elektromosenergia-termelés felé mutatnak, a kormány mégis az orosz energiafüggést erőlteti a paksi atommal és a gázerőművekkel. Minden lépés, ami nem a megújuló energiatermelés felé irányul káros, és kizárólag politikai érvekkel támasztható alá, írta Jávor Benedek, energiapolitikával is foglalkozó politikus, korábbi EP-képviselő. Modelljei, és a számok azt mutatják: a jelenlegi ellentmondásos kormányzati energiapolitika nem az ország érdekeit szolgálja.
Magyarország jelenleg nem rendelkezik hihető, életszerű és következetes energiastratégiával, a kormányzat önellentmondásos, életszerűtlen és orosz energetikai függést eredményező tervei nem alkalmasak a magyar energetika jövőjének felvázolására. Ebben a helyzetben óriási igény mutatkozik a valósággal kalkuláló, megvalósítható és korszerű energiapolitikai alternatívák megfogalmazására.
A Megújuló Magyarországért Alapítvány megbízásából szakértői csapatunk a magyar villamosenergia-piac 2050-ig előre tekintő lehetséges alternatíváit vizsgálta meg, a költségigény, az áramárakra gyakorolt várható hatások, a finanszírozás lehetőségei és a technológiai-infrastrukturális feltételek szempontjából.
Modelljeink egyértelműen a 100 százalékban megújuló energiatermelésre támaszkodó szcenáriót mutatták a legelőnyösebbnek, mind a várható árak és költségek, mind a finanszírozási lehetőségek, mind pedig a geopolitikai és környezeti megfontolások szempontjából. Ehhez képest a megújulókat atomenergiával kombináló opció drágábban, jóval magasabb közpénzigénnyel és orosz energiafüggést eredményező módon valósítható csak meg, a megújulók és az atom mellett a gázt is a rendszerbe integráló verzió pedig még rosszabb feltételeket kínál minden szempontból.
Következtetésünk egyértelmű:
az ország érdeke a tisztán megújuló termelés irányába való, következetes, kiszámítható lépésekben történő elmozdulás, az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztések megvalósítása, valamint a nemzetközi kapcsolatok és szabályozási együttműködések erősítése egy versenyképes, biztonságos és fenntartható energiarendszer kialakítása érdekében.
Minden ezzel ellentétes lépés szakmai (energetikai, geopolitikai, szociális, gazdasági, környezeti) szempontból káros, kizárólag politikai érvekkel (pl. az Oroszországgal való szorosabb kapcsolat megteremtésének igénye) támasztható alá.
Zűrzavaros magyar energiapolitika
A magyar energiapolitika súlyosan zavaros állapotban van. A kormány hivatalos terveinek megvalósíthatóságában már a kormányzaton belül sem igazán hisznek, a különböző dokumentumok és nyilatkozatok ellentmondásos, egymást kizáró terveket tartalmaznak. A politikai kormányzat szent tehenének, Paks II.-nek megépülése teljesen bizonytalanná vált, a szakmai kormányzat, minisztériumi szinteken kétségbeesetten keresi az orosz atomerőmű alternatíváit. Ezek megtalálásában azonban a legfelső politikai szint, amely fenntartja magának a hazai energiapolitika irányító szerepét, kitartó akadályt jelent.
Mindeközben a kommunikációs térben ugyan úgy tűnhet, hogy az energetikai döntések irányítója és kezdeményezője a kormányzat, a valóság nagyon másképp fest. Állami szerepvállalással 25 éve nem épült jelentős villamosenergia-termelő kapacitás Magyarországon, az elmúlt negyedszázadban létesült új egységek létrejötte nagy energiacégeknek (pl. az EON 2011-ben átadott gönyűi gázturbinás erőműve), vagy lakossági beruházásoknak, illetve kis-közepes vállalatok befektetéseinek köszönhetőek (mint az elmúlt években létesült mintegy 6 000 MW-nyi napelemkapacitás).
A valóságban zajló folyamatok ráadásul jó eséllyel ki is zárják a politikai kommunikációban szereplő terveket: a 2030-ig várhatóan (és a kormány által is előrejelzett módon) megvalósuló 12 000 MW napelem kapacitás egy verőfényes nyári napon az ország tényleges áramigényét meghaladó termelést jelent, ami kiszorítja a rendszerből a zsinóráram termelésére képes többi erőművet, köztük az akkor még biztosan működő, és további élettartamhosszabbítást remélő Paks I.-et, illetve a megvalósulása esetén a 2030-as évek közepére termelésbe álló Paks II.-t. Amelyek viszont nem képesek ilyen rugalmas, menetrendkövető termelésre.
A kormány energetikai elképzelései nyilvánvalóan önellentmondásosak, egyes elemei kölcsönösen kizárják egymást, az pedig, hogy az egymásnak feszülő álláspontok közül melyik győz majd, nem energetikai, hanem politikai kérdés.
Ennek következményeként a hazai energiapolitika nem stratégiai döntések, hosszútávú célok és víziók mentén alakul, hanem a hatalmi politika óceánján sodródik, a megszülető döntések nem egy elképzelt optimális, jövőbeli energiarendszerhez vezető logikus, egymásra épülő lépcsőfokok, hanem politikai megfontolások szélrohamainak véletlenszerű melléktermékei. Ez pedig jelentős ellátásbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a globálisan elkerülhetetlenül végbemenő energetikai átállás során fellépő problémákra és kihívásokra csak egy nagyon tudatos és következetes energiapolitika képes eredményes és hatékony választ adni. Magyarország jelenleg nem rendelkezik ilyesmivel.
Ebben a helyzetben különösen aktuális és fontos, hogy áttekintsük hazánk energetikai jövőjének lehetőségeit és feladatait, és megpróbáljunk egy olyan koherens víziót megalkotni, amely sikeresen képes lehet végigvezetni Magyarországot a dekarbonizáció és az energetika átállás útján.
A Megújuló Magyarországért Alapítvány (MMAA) megbízásából erre vállalkoztunk, azaz hogy a hazai villamosenergia-szektor jövőjét vizsgáljuk meg 2050-ig, és hasonlítsuk össze a lehetséges szcenáriókat az ország áramellátására. Bár az MMAA zöld alapítványként egyértelműen egy zöld, megújuló és energiahatékonyság alapú energiarendszer mellett teszi le a voksot, modellünkben nukleáris illetve földgáz alapú villamosenergia-termelési módokat is tartalmazó szcenáriókat is vizsgáltunk, hiszen éppen az volt a célunk, hogy a lehetséges, és politikai szempontok alapján választható megoldások közül melyik milyen költségvonzatokkal, beruházási igényekkel, technológiai feltételekkel illetve finanszírozási lehetőségekkel rendelkezik.
Elemzésünk során kizárólag a villamosenergia szektorra koncentráltunk. A teljes energetika ennél bővebb kört fed le, de modellünkben – a kapacitás- és módszertanbeli korlátok figyelembevételével – nem foglalkoztunk a hőtermelés, a közlekedés vagy más területek energiaigényével. Ezek egy másik tanulmány tárgyát képezhetik, az általunk készített anyag az áramszektor jövőjét elemzi.
A modellezés során elfogulatlanul és részrehajlásmentesen vizsgáltuk az egyes szcenáriókat. Bár az MMAA és a szerzők részéről előzetes szakmai álláspontunk a megújuló termelésen és energiahatékonyságon nyugvó energiarendszerek preferálása, annak érdekében, hogy minél megalapozottabb és objektívebb válaszokat kapjunk a feltett kérdésekre, nem ezt alátámasztó érveket kerestünk, hanem előzetes várakozásoktól mentesen az egyes energiamixekhez tartozó modellváltozatok várható költségszintjére és infrastrukturális feltételeire kerestünk válaszokat.
A tanulmány készítésekor mindig konzervatív feltételezésekből indultunk ki. Óvatos becsléseket adtunk például a megújuló alapú energiatermelés vagy az energiatárolás költségszintjének jövőbeni csökkenésére. Nem feltételeztünk – amúgy kívánatos – radikális energiahatékonysági és energiatakarékossági lépéseket, például az áramigény becslésekor számoltunk a kormányzat egyébként kritizálható iparpolitikájának keresletnövelő hatásával, de bizonyos – részben uniós kötelezettségekből fakadó – igénycsökkentő energiatakarékossági intézkedéseket belekalkuláltunk a modelljeinkbe.
Megújulóké a jövő
A modellezésből levonható konzekvenciák alapján egyértelműen a 100 százalék megújuló alapú energiatermelési rendszer kínálja a pénzügyileg legkedvezőbb megoldást. Ebben az opcióban számításaink szerint 81 €/MWh villamos energia árszint becsülhető 2050-re, miközben a nukleáris energiatermelést is magába foglaló verzió esetében 86, a földgázt is alkalmazó változatnál pedig 87 €/MWh-val kell számolni az évszázad közepére.
A zöld szcenárió azonban nem csak a legolcsóbb áramot kínálja MWh-ra vetítve, de megvalósításához – szemben a maradéktalanul állami pénzből megvalósuló nukleáris projektekkel – jelentős, ugrásra készen várakozó, és beruházási tapasztalatokkal rendelkező magántőke, illetve – eltérően a földgázerőművektől – intenzív európai uniós támogatás is bevonható. A kohéziós politika forrásai mellett a Helyreállítási és ellenállóképességi eszközben, a Modernizációs Alapban, a Szociális Klímaalapban lévő pénzeken és más uniós finanszírozási csatornákon keresztül csak a következő évtizedben legalább 20 milliárd euró potenciális támogatás áll rendelkezésre egy fenntartható, zöld energiaátmenetre, ami a zöld szcenárió 26 milliárd eurós teljes beruházási igényének háromnegyedét fedezi, a maradék döntő többségét pedig piaci alapú magántőke befektetések adhatják ki.
Ez nem jelenti azt, hogy az államnak szabályozóként és befektetőként ne lenne feladata valamennyi szcenárió esetében például a hálózatfejlesztés vagy infrastrukturális beruházások területén, azonban a zöld szcenárió esetében az elérhető uniós támogatás és a mobilizálható magántőke a szükséges hazai költségvetési források mennyiségét radikálisan lecsökkenti.
A zöld szcenárió ráadásul jelentős munkahelyteremtő hatással is rendelkezik, európai szinten nettó 5 millió munkahely jöhet létre (11 millió új munkahely mellett mintegy 6 millió, fosszilis iparban lévő munkahely megszűnésével kalkulálunk). Ez Magyarország esetében is 100 ezer fő körüli új munkahelyet jelenthet, ráadásul ezek nem elhanyagolható része a kis- és középvállalkozások körében (nem pedig kínai vagy más nagyvállalatoknál) jöhet létre.
A kulcs: rendszerszabályozás és európai együttműködés
A zöld, megújuló alapú energiarendszer megvalósításának kulcsa a rendszerszabályozási kapacitások radikális bővítése. Itt nem csupán a hagyományos fizikai (pl. szivattyús energiatároló) vagy kémiai (akkumulátorok) energiatárolási megoldások fejlesztése jön szóba, bár ezeken a területeken is jelentős előrelépésre van szükség, az akkumulátoros tárolás intenzív fejlesztése elengedhetetlen.
Enélkül már a kormány által tervezett, 2030-ra 12 GW-ra növekvő napelem kapacitás rendszerbe integrálása sem lehetséges, sőt, már a jelenlegi 6 GW-ot valamivel meghaladó napos termelés is a végsőkig feszíti a hálózat rugalmasságát.
A magyar villamosenergia rendszernek sokkal inkább ezen fejlesztések finanszírozására volna szüksége, semmint a Paks II.-re.
A rezsicsökkentés hatására az árnyomás miatt sem a MAVIR sem az elosztó társaságok nem tudták (nem volt kellő tőkéjük) elvégezni a szükséges hálózatfejlesztést, az ehhez szükséges forrásokat viszont a rezsicsökkentést, mint politikai terméket bevezető kormányzat sem pótolta, így ezek az elengedhetetlen fejlesztések egy évtizede elmaradnak – ennek következményeit pedig rugalmatlan, további megújulókat befogadni képtelen, korszerűtlen hálózat formájában fizetjük meg. Ez a továbbiakban nem tartható, jelentős (a jelenleg a kormányzat által meghirdetettnél jóval nagyobb) energiatároló és hálózati rugalmasság fejlesztési projektekre van szükség.
Emellett azonban elkerülhetetlen egy sokkal egészségesebb, kiegyensúlyozottabb megújuló mix kialakítása is, a szélerőművi kapacitások radikális növelésével. A szél- és a naperőművek termelési görbéi elég jó komplementerei egymásnak, így egy, a napenergiával összevethető méretű szélerőművi kapacitás kiépítésével önmagában látványosan csökken a rendszer „rángatása”, a termelő és nem termelő időszakok közti drámai különbségek, így pedig a tárolási igények és rendszerszabályozási feladatok is csekélyebbek.
Az EU nyomására részlegesen újranyitott szélerőművi szektorba beengedett 480 MW-nyi, egyetlen érdekcsoportnak kiadott engedély még első lépésnek is kevés, legfeljebb az EU-val folytatott politikai alkudozás során hozható fel érvként, a hazai energiarendszer stabilitásához érdemben nem tud hozzájárulni. Ennél 2030-ig nagyságrendileg több (3-4000 MW) új szélerőműre van szükség.
Emellett az okos hálózatok és egy okos mérőrendszer országos kiépítésével az igényoldali szabályozás nyújtotta lehetőségek is hatékonyan kihasználandók. Elsősorban az ipari igények kielégítésére, de energiatárolási célra is kiterjedt zöld hidrogén ágazatra van szükség, amely nem csak terméket (hidrogén) állít elő, de szolgáltatást (rendszerszabályozás) is képes nyújtani, javítva megtérülési mutatóit. A megújuló alapú rendszer stabilitását tovább erősíti a nem időjárás függő megújulók (földhő, fenntartható biomassza és biogáz, fenntartható vízenergia, stb.) átgondolt fejlesztése is.
A szabályozás és ellátásbiztonság jelentősen javul, költségei pedig erőteljesen csökkennek, ha ezeket a feladatokat nem a kis méretű magyar hálózatban próbáljuk végrehajtani, hanem bekapcsolódunk valamennyi európai szintű energetikai együttműködésbe, amelyek segítenek szétteríteni a kockázatokat és csökkentik a termelésben tapasztalható szélsőséges változásokat, miközben jelentős biztonságot jelentenek. Magyarország a jelenleg működő együttműködések jó részének tagja, de be kell lépnünk azokba is teljes jogú tagként, ahol ez még hiányzik (pl. TERRE), illetve proaktívan erősítenünk kell a jövőbeni együttműködéseket, ez Magyarország elsőrendű érdeke.
Hálózataink (áram és gáz esetében is) elég jól összekapcsoltak a környező országokéval (részben az EU nyomására és finanszírozásában megvalósult beruházásoknak köszönhetően), de bizonyos pontokon további fejlesztésekre lehet szükség. Emellett integrálni kell Magyarországot a jövőben kiépülő európai hidrogén infrastruktúrába is, végső soron ez fogja tudni megadni az európai energiarendszereknek a szükséges rugalmasságot és ellátásbiztonságot.
Zöld, biztonságos és versenyképes jövő
Tanulmányunk alapján határozottan kijelenthető, hogy mind a környezeti, a pénzügyi, a versenyképességi vagy munkahelyteremtési illetve szociális szempontok, mind pedig a geopolitikai megfontolások egy 100 százalékban a megújulókon alapuló energiarendszer kialakítását támasztják alá. Ez az, amely megfizethető áron, biztonságosan, klímasemleges és környezetkímélő módon képes Magyarország energiaigényét fedezni, miközben függetleníti hazánkat az egyre kínosabb és veszélyesebb orosz energiafüggéstől is és erősíti kapcsolatainkat stratégiai partnereinkkel a közép-kelet-európai régióban és az Európai Unióban.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne más stratégia mentén alakítani Magyarország energetikai jövőképét. Az azonban bizonyos, hogy az ilyen irányú döntések nem szakmai érveken nyugszanak.
A kormányzat előszeretettel hangoztatja, hogy az energiaellátás számukra földrajz és fizika kérdése, nem pedig politikai megfontolásoké. A valóság azonban ennek épp az ellenkezője. El lehet köteleződni az orosz gázszállítások és a Roszatom atomerőműve mellett, ennek azonban az orosz szövetség erősítése, és hazánk Oroszországtól való energetikai függésének tartós erősítése a célja, azaz a döntés száz százalékosan politikai alapokon nyugszik, nem hozhatók fel döntő energiapiaci, földrajzi, pénzügyi, szociális, környezeti vagy technológiai érvek mellette.
Egy ilyen modell környezetileg káros, pénzügyileg előnytelen, a drága energiatermelés révén rontja a versenyképességet és szociális feszültségeket gerjeszt, szomszédaink és az EU helyett egy tőlünk sokezer kilométerre lévő, háborúban álló agresszív hatalomhoz köti a magyar energiaellátást, munkahelyteremtő hatása jelentéktelen és elszalasztja az uniós források illetve a magántőke bevonásának hasznait. A tisztán „szakmai” szempontok (ha léteznek ilyenek) ezzel – tanulmányunk alapján – éppen ellentétes döntéseket támasztanak alá.
Jávor Benedek volt országgyűlési és európai parlamenti képviselő, az Európai Zöld Alapítvány (GEF) elnökségi tagja.
