A Greenpeace Magyarország a Kossuth téren felállított két hatalmas műanyag hulladékokból épített bálnával hívta fel a figyelmet a ma már mindenütt jelenlévő műanyagszennyezésre. Mindez a műanyagmentes július akciói keretében történt. Bár még a hónap közepét éppen csak meghaladtuk, már számos írás jelent meg arról, hogy kinek hogyan sikerült, vagy éppen nem sikerült elkerülnie a műanyag csomagolást.
A különféle plasztiktermékek óriási környezetpusztítása az utóbbi néhány évben került reflektorfénybe, elsősorban a Csendes-óceáni szemétszigetről készült fényképek és videók miatt tudatosult sokakban a veszély. Azóta számos írás és kép jelent meg a folyók partjain, a népszerű tengerparti strandokon, a távoli szigetek partjain, az erdők alján összegyűlt műanyag hulladékról, vagy a települések szélein kidobott illegális szeméthalmokról, benne a műanyag hulladékkal. Néhány éve már a vizekbe kerülő ilyen anyagok bomlási termékeiről, a mikro műanyagokról is egyre többet hallunk, amelyek nemcsak a vízi élőlényeket, hanem közvetlenül bennünket is veszélyeztetnek. Korábban csak arról szóltak a hírek, hogy teknősök, delfinek, halak, bálnák és más állatok tápláléknak nézték a műanyag zacskót, vagy palackot, és emiatt pusztultak el, ma már tudjuk, hogy a halakkal, rákokkal, kagylókkal az élelmiszereink is műanyaggal szennyezettek.
A plasztik probléma azonban nem az elmúlt néhány év, hanem több évtized ipari zsákutcájának, elsősorban a csomagolóanyag gyártásnak az eredménye. A környezetvédelmi szervezetek, karöltve a környezetvédelmi témákkal foglalkozó újságírókkal, már a műanyagok nagyobb térnyerése idején, a kilencvenes években felhívták a figyelmet a problémára. Talán még sokan emlékeznek azokra a környezetvédők és a döntéshozók közötti vitákra, amikor az ásványvizes és üdítőitalos üvegeket először a vastag, visszaváltható műanyag flakonok, majd az egyszer használatos PET palackok váltották fel, de felidézhetjük a dobozos tejek bevezetése után a csomagolóanyag gyártó fogadkozásait, hogy a háromrétegű, papír, műanyag és fémfólia összetételű dobozokat teljesen újrahasznosítják.
Az elmúlt években elárasztottak bennünket a műanyagok, a nyugati fogyasztási szokások, az árubőség, a mindent becsomagolunk elve mindenhol felbukkant, a tejtermékek szinte kivétel nélkül kisebb-nagyobb műanyag dobozban, pohárban, tégelyben, vödörben kaphatók, talán a vaj és néhány túrós édesség a kivétel, de azok is fémfóliában, vagy valamiféle meghatározhatatlan anyagban kaphatók. Műanyag flakonokban, tégelyekben lehet kapni az összes háztartási vegyszert és kozmetikumot, fóliába csomagolják a ruhaneműt, az ágyneműt, sőt az előfizetett folyóiratok legtöbbjét, és vékony, eldobható zacskót kínálnak a gyümölcsök, zöldségek és pákáruk mellé, az előre csomagoltak plasztik dobozban vagy zacskóban lapulnak. Ne feledkezzünk meg a gyorséttermek, utcai élelmiszerárusok által kínált műanyag tányérról, pohárról, evőeszközről, szívószálról sem.
Ideje volt tehát a különféle műanyagmentesítő akcióknak, a csomagolásmentes boltok elterjedésének, a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás szorgalmazásának, az ismeretterjesztésnek, és a máshol már polgárjogot nyert műanyagmentes július kampány hazai bevezetésével. Ez az akció az emberek többsége számára szimpatikus (már, akihez egyáltalán eljut a felhívás), de sokszor megoldhatatlan feladat elé állítja a fogyasztót. Vannak ugyan olyan áruházak, ahol papírzacskót kínálnak a pékáru mellé, papírszatyrot vagy tartós műanyagzsákot a szállításhoz, de ez az üdítő kivétel, a zöldségek mellett még mindig ott az egyszer használatos, vékony zacskó. Többször próbáltam már meleg ételt vásárolni úgy, hogy vittem magammal saját dobozt, de azt a választ kaptam, hogy higiéniai okból, csak az általuk kínált csomagolóanyagot, műanyag dobozt használhatom, el is ment a kedvem a vásárlástól. Az egyik hetilap megkérte a munkatársait, hogy írják le „műanyagmentes tapasztalataikat”, de az újságírók többsége bevallotta, hogy elbukott, nem tudta minden területen elkerülni a műanyagot.
Mit lehet akkor tenni?
Azért sok mindent mi is tehetünk, egyrészt azzal, hogy átgondoljuk a saját háztartásunkat, fogyasztói szokásainkat. Néhány példát említek csak: a PET palackos ásványvizek és cukrozott üdítőitalok helyett keressünk visszaváltható szódásüveget, vehetünk – jó drága – szódakészítő gépet, (sajnos hagyományos szifont szinte sehol nem lehet kapni), vagy az ásványvíz helyett a saját kulacsunkban vihetünk magunkkal vizet, limonádét, vagy citromos teát. Cukor nélkül igazán frissítő és még egészséges is. Zöldséget, gyümölcsöt saját készítésű, vagy innen-onnan beszerzett vászon vagy tüll zacskóban is le tudunk mérni, a nagyobb darabokra, például káposztára, padlizsánra, dinnyére közvetlenül is ráragaszthatjuk a cédulát. Ne vegyünk szemeteszacskót, hiszen a háztartásban mindig van elkerülhetetlen műanyagtasak, például a WC papír csomagolása, ami szemetesnek is megfelel. Otthoni alapkövetelmény, hogy a maradékot a szelektív kukába tegyük. Ezek csak példák voltak, és remélem más is megosztja a Greenfo olvasóival az ötleteit. Apropó: a budaörsi Tescoban van egy Almapont, ahol többféle szabolcsi almát árulnak, a kétkilós kiszerelés egy vastag, tüllhöz hasonló szatyorban van, én egy ilyet már hónapok óta használok, még a krumplit is elbírja.
A másik, amit tehetünk, hogy nyomás gyakorlunk a döntéshozókra, a gyártókra, a kereskedőkre. Ez elkerülhetetlen, hiszen csak ők vezethetik vissza a műanyag palackok helyett a betétdíjas üvegeket, térhetnek vissza sok esetben a papírcsomagolásra, és így tovább. Amikor 1995-ben környezetvédelmi újságírói ösztöndíjjal az Egyesült Államokban voltam, ott mondták el a hulladékkezelés alapszabályait: első a hulladék mennyiségének csökkentése, második az újra használat, például a tejes üvegpalackok újra töltése, aztán az újrahasznosítás, amikor a keletkezett hulladékból más hasznos tárgyat állítanak elő, és a sor végén kullog az energetikai használat, az égetés és a lerakás. Vagyis egyértelműen a hulladék, a csomagolóanyag mennyiségének csökkentése, pontosabban nem gyártása a megoldás, de ezt ipari szemléletváltás nélkül nem lehet megoldani, ehhez szükséges a társadalom hangja.
Mivel gyakorolhatunk nyomást, mivel hívhatjuk fel a figyelmet? A környezetvédő szervezetek ilyen bálnás akciókkal, aláírásgyűjtéssel, a döntéshozók felé tett javaslatokkal, mi fogyasztók pedig környezettudatossággal, különféle fogyasztói bojkottokkal, nemzetközi és hazai jó példák átvételével. Nagyon sokat tehetünk a Világhálón is, kampányfelhívással, a jó ötletek megosztásával, saját ötleteink terjesztésével.
Van még egy kevéssé figyelmet kapott terület, a turizmus. Ma sokan megengedhetik maguknak, hogy távoli helyekre menjenek nyaralni (erről is le kellene szokni előbb-utóbb!). A világ másik végére történő repülős vagy hajós utazás az éghajlatváltozást is erősíti, de gondoljuk csak el, hogy a nagy tengerjáró hajókról legtöbbször a vízbe dobálják a szemetet, műanyagostul. Ezért, ha lehet, nyaraljunk itthon, vagy a közeli országokba, és mindenütt keressük meg a hulladék megfelelő helyét.
