A klímaváltozás hatásainak felmérésében és megértésében egyre nagyobb szerepet játszanak a műholdak. A Space stábja decemberben az Európai Űrügynökség Róma melletti megfigyelőközpontjába, valamint Dél-Franciaországba utazott, hogy bemutassa a klímaváltozás hatásait, és a témával foglalkozó kutatókat.
A francia Camargue régió vadvilágáról és szép tájairól híres. A környéket azonban komolyan veszélyezteti a klímaváltozás és a tengerszint emelkedése. A nyolcvanas években emelt gátakkal sikertelenül próbálták meg kordában tartani a Földközi-tengert, pedig a vízszint akkor még csak néhány millimétert emelkedett évente. A műholdak tanúsága szerint a folyamat ma sokkal gyorsabb, az olvadó jégsapkák és az emelkedő hőmérséklet következtében.
„A vízszintet mérő műholdjaink azt mutatják, hogy a növekedés az utóbbi években jóval nagyobb a korábban tapasztaltnál. Évi 4,8 millimétert mérünk, ami aggasztó, főleg a korábbi 3,4-es átlaghoz képest.” – magyarázza Anis Guelmami. Ő, és Jean Jalbert karrierjüket az olyan alacsonyan fekvő vizes területek tanulmányozásának szentelték, mint Camargue. Az elmúlt két évben komoly aszállyal szembesültek, az átlaghőmérséklet pedig húsz év alatt egy fokkal emelkedett a térségben.
A változások aprók, de jelentősek
„A Camargue egy folyódelta, fiatal geológiai képződmény, maximum 10 vagy 12 ezer éves, és finom üledékből épül fel” – meséli Jalbert. „Ahogy az üledék sűrűsödik saját súlya alatt, évente egy millimétert veszít magasságából. Az évszázad végére a tengerszint egy métert emelkedhet, vagy akár kettőt is. Ha belegondolunk, hogy Camargue egy méterrel a tengerszint felett fekszik, el tudjuk képzelni a folyamat következményeit.”
Anis a Földközi tengernél tapasztalható változások számszerűsítésén dolgozik, az Európai Űrügynökség Sentinel, és a NASA Landsat műholdainak segítségével. Azt tapasztalta, hogy Camargue partvonala kétszáz méterrel visszahúzódott az elmúlt harminc évben.
„Itt látható egy 1988-as felvétel a partról. A Landsat műhold készítette” – mutatja a műfoldfelvételeket a kutató. „Ha összehasonlítjuk a Sentinel 2018-as képével, jól látszik, hogy a partvonal visszahúzódott, és a tenger teret nyert a parti élőhelyek kárára.”
A mindent látó műholdak
A műholdak fontos szerepet játszanak a klímaváltozás kutatásában. Az Európai Űrügynökség Sentinel és Earth Explorer műholdjai figyelik a jégsapkákat, az erdőirtás és a földhasználat mértékét, nyomon követik a tenger szintjének, hőmérsékletének és sótartalmának változását, sőt, a nagyvárosok kibocsátását is.
Az adatokat az űrügynökség megfigyelőközpontjában, Róma közelében kezelik. Összesen 4 Earth Explorer és 7 Sentinel kering a Föld körül, utóbbiak párban, a nagyobb hatékonyság érdekében.
„Azzal, hogy a Sentinel 2A és 2B egymással szemben repülnek, sokkal könnyebb kiválasztani az ideális röppályákat. Gyakorlatilag képesek vagyunk öt nap alatt az egész Földet lefedni, anélkül hogy bármilyen terület is kimaradna” – mondja a központ egyik vezetője, Michael Rast. „A rendszeresség és a következetesség nagyon fontos. Így tájékoztathatjuk a döntéshozókat arról, mi változik, mi változik gyorsan, és mi az, amin az emberiségnek kell változtatnia.”
Rekordmagas szén-dioxid-szint
A műholdak által megfigyelt átalakulás oka az atmoszféra szén-dioxid-szintjének emelkedése. Ez az érték mindig változik, de olyan magasat még sohasem mértek, mint most. Ezt a központ igazgatója, Josef Aschbacher demonstrálta stábunknak egy monitoron:
„Ezen a grafikonon az atmoszférában megfigyelhető szén-dioxid-koncertráció látszik az elmúlt nyolcszázezer évben. Látható, hogy az értékek fel és le mozogtak az évezredek során. A kék vonalak jégkorszakokat jelölnek, a narancsszínűek pedig az ezek közötti időszakokat, amikor melegebb volt a klíma. De az is látható, hogy az elmúlt nyolcszázezer évben a szén-dioxid-szint mindig 300 milliomod részecske alatt volt. Aztán hirtelen, a múlt század óta elkezdett felfelé kúszni, 400 felé, és tovább. És itt vagyunk most. A szén-dioxid-szint drasztikusan emelkedett az elmúlt száz évben, és ezt mi, emberek okoztuk.”
Alkalmazkodni kell
Camargue régió, és a törékeny tengerparti élőhely őrei a klímaváltozás valóságával néznek szembe. Anaïs Cheirona helyi nemzeti park vezetésében dolgozik.„A természet rugalmas. Tud alkalmazkodni, de csak rendszerben képes erre, az evolúció segítségével, egy olyan időkeretben, amilyen ma nem áll rendelkezésére” – mondja. Egy friss megközelítés szerint nem építenek újabb töltéseket a partra a környék védelme érdekében.
„Úgy döntöttünk, hogy nem harcolunk a tengerpart eróziója, a víz hatása ellen Camargue természetes élőhelyein” – folytatja Cheiron. „Ehelyett úgy határoztunk, hogy visszavonulunk, és inkább alkalmazkodunk az erózióhoz és a vízszint emelkedéséhez, ahelyett hogy harcolnánk ellene.”
A víz az úr
Camargue egyetlen példa a sok közül. A világ tengerei átlagosan 25 centimétert emelkedtek 1900 óta, a következő évszázadban pedig a változás még gyorsabb lesz a várakozások szerint. A probléma méretéről Jean Jalbert beszélt nekünk:
„Ugyanaz történik bolygószerte számos helyen, mint itt. Franciaországban nagyjából 740 ezer hektár, több mint 300 ezer épület van egy méterrel a tengerszint felett. A világon több mint 370 millió ember él a tengerszint felett maximum öt méterrel fekvő területeken. 136 metropolisz – New York, Tokio, Oszaka, Lagosz – közvetlen a víznél fekszik. Súlyos problémákkal fogunk szembesülni, és nem leszünk képesek mindenhol védekezni ellenük. Néhány helyen ellenállunk majd, de a legtöbbször inkább visszavonulunk, és alkalmazkodunk a klímaváltozás hatásaihoz.” A műholdak flottája 700 kilométerrel a fejünk felett a jövőben is folytatja a változások nyomon követését.
„Mi okozza a klímaváltozást? Ez egy nagyon jó kérdés” – kezdi Josef Aschbacher kutató. „A klímaváltozást az üvegházhatású gázok, főleg a szén-dioxid és a metán okozzák, amelyek csapdába ejtik a napsugárzást, és felmelegítik a légkört. A klímaváltozás hatással van a bolygónkra. Az óceánokra, a szárazföldekre, az atmoszférára, és drasztikus változásokat okoz a Földön.”
Mennyi időbe telik, mire elolvadnak a sarki jégsapkák.
„A jég most is olvad a sarkokon” – válaszol Aschbacher. „Az északi féltekén nyáron már létrejött egy jégmentes átkelő, amelyen a hajók Európából Ázsiába tudnak utazni. Néhány évtized múlva időnként teljesen elolvadhat a jég a sarkokon, az évszázad végére pedig az Északi-sark teljes egészében jégmentes lehet, vagy csak nagyon kevés jég maradhat rajta.”
