A rovat kizárólagos támogatója

Miért a periférián lévő országok járulnak hozzá a természeti kincseikkel, tiszta vizeikkel a nyugat-európai államok elektromobilitási céljaihoz? Schmuck Erzsébet (LMP társelnök) nyílt levelet írt Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság alelnökének, aki az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztosként legutóbbi nyilatkozatában kiállt az akkumulátorgyártás mellett.

Tisztelt Alelnök Úr!

Az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztosként legutóbbi nyilatkozatában kiállt az akkumulátorgyártás mellett. Természetesen vannak olyan alapvető célok, amelyekben mi, magyarországi zöldek is egyetértünk Önnel, illetve az unió vezetésével, mégis vannak olyak szempontok is, amelyek kihangsúlyozása nélkül nem beszélhetünk zöld Európáról.
Nekünk, magyar zöldeknek meggyőződésünk, hogy az elektromobilitás bár fontos közös cél, de nagyon sok múlik a hangsúlyokon. A légszennyezés, a klímarombolás és a városok túlhasználata ellen csak zöld módon lehet és kell fellépni – ebben bizonyosan egyetértünk. Egy dolog azonban biztos: ez nem több autót, hanem kevesebb autót jelent, függetlenül attól, hogy az milyen meghajtású.
Az elektromobilitással az egyik legnagyobb probléma, hogy a szennyezés elválik a használat helyétől. Márpedig, ha közös európai céljaink vannak, akkor az nem járhat azzal, hogy a periférián lévő országok – így többek között Magyarország – járulnak hozzá a természeti kincseikkel, tiszta vizeikkel a nyugat-európai államok elektromobilitási céljaihoz. Éppen ezért szeretnénk nagyon egyértelműek lenni: az akkumulátorgyártási kapacitásokat úgy kell kialakítani, hogy azok egész Európában egyenesen szét legyenek terítve. Másképpen fogalmazva: minden ország gyártsa le a saját igényeire elegendő akkumulátort. Ez jelenti a közös európai hozzájárulást a közös európai célokért.

Nyilatkozatában arra is kitért, hogy szociáldemokrataként feladatának tartja, hogy az elektromos járművek mindenki számára megfizethetőek legyenek. Fontos cél, de lépjünk vissza egyet. Szociáldemokrataként ugyanis az is feladatunk, hogy felszólaljunk és minden lehetséges fórumon küzdjünk a munkavállalói kiszolgáltatottság, a humán-erőforrás kizsákmányolása, a veszélyes munkakörülmények ellen. Márpedig az akkumulátorgyártás ezekkel jár, és ezek azok a szempontok, amiket nem lehet a versenyképesség oltárán sem feláldozni.

Ha már versenyképesség.

Az elmúlt évtized legnagyobb gazdaságstratégiai hibája pont az volt Európában, hogy túlságosan a német gazdaság motorjának számító autóipar volt a fókuszban. Ez hajtotta ideig-óráig az Európai Unió gazdaságát, ezért bocsátottak meg mindent Orbán Viktor kormányának, ezért kellett a zöld szempontokat is sokszor zárójelbe tenni. Ez a versenyképességi modell megbukott. Bukott gazdasági modellen pedig nem csavarni kell egyet, hanem befejezni. Nem növelni kell a globális ellátási láncok kockázatait, hanem csökkenteni. Nem növelni kell az energiafüggőséget, hanem csökkenteni. Nem több energiát kell igénybe venni, hanem csökkenteni kell az energiaigényt európai szinten is.

Mi, magyarországi zöldek ezért dolgozunk és bízunk benne, hogy ebben Ön és az Európai Unió vezetése is partner lesz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás