Hirdetés
Forrás: euronews

Szegeden épít üzemet a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD. Az óriásberuházás erényei és hátrányai mellett érvelők szinte ugyanazokat a tényezőket hozzák fel, csak színükről vagy fonákjáról nézve azokat. Csak a területre 60 milliárdot az az Orbán-kormány. A direkt támogatásról sunyít Szijjártó.

Megépítéséhez először is helyszín szükséges, ami által fejlődhet egy fejlesztésre szoruló terület, ugyanakkor ellenérv ilyen esetekben, hogy termőterület vész el vagy zsúfoltabb beépítésűvé válik a lakónegyedek szomszédsága. A környezetre gyakorolt hatások között fontos tényező az is, hogy megterheli-e vagy károsítja-e a helyi ivóvízbázist, ez leggyakrabban a már szitokszóként elhangzó akkumulátorgyárak esetében merül fel. Környezeti kérdés az is, hogy miként jut nyersanyaghoz egy új üzem, illetve miként szabadul meg a gyártási folyamat melléktermékeitől. Infrastrukturális igény esetén említhető előnyként, hogy fejlődhet az út- és közműhálózat, ugyanakkor lehet hátrány is, ha ezt az adófizetőknek kell állniuk. A munkahelyek teremtése mindig is a politikusok és beruházók legfontosabb ígérete volt, de a tömegesen Nyugat-Európában állást vállaló vagy oda költözött magyar munkaerő pótlása miatt külföldi vendégmunkások betelepítésével járhat. Így minden új gyár hírére ezeket a tényezőket vetik egybe elsőként, különösen egy-egy óriásberuházás előtt.

Gazdaságtörténeti beruházást emleget Szijjártó Péter

A Szegeden létesítendő kínai BYD-üzem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai nyilatkozata szerint a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre. A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD igazgatósága a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően tegnap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban a hatodik autógyár lesz.

Pénzügyi támogatást nyújt a magyar kormány

Szijjártó Péter ma azt is kiemelte, hogy  nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani a cég Magyarországon, majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértékét csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.

A miniszter az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának nevezte az autóipar elektromos átállását. Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából. Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

Az EU az európai piac védelmének fontossága mellett érvel

Az Európai Bizottság kiemeli, hogy míg számos piaci szereplő önerőből válik meghatározó tényezővé egy-egy szektorban, a BYD jelentős előnyre tesz szert az európai cégekkel szemben azzal, hogy megerősödését kínai állami támogatások segítették, külföldi terjeszkedését pedig a szegedi gyár esetében a magyar kormány pénzügyi támogatása.

A hvg.hu arról ír, hogy Kína 2009 és 2022 között 28 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordított az elektromos járműipar élénkítésére közvetlen támogatások és adókedvezmények formájában. A lap úgy értesült, hogy ebből még lehet gond a BYD számára is. Az Európai Bizottság szeptemberben jelentette be, hogy vizsgálatot indít az Európát elárasztó kínai elektromos autók ügyében, a vizsgálat vége pedig akár védővámok bevezetése lehet. Kérdéses azonban, hogy lesz-e hatékony intézkedés a vizsgálatot követően.

A város polgármestere óriási örömről beszél

BYD autógyár Szegeden Szijjártó Péter és Botka László (jobbra) a sajtótájékoztatón 2023 12 22 MTI

Botka László Szeged polgármestere a külgazdasági és külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nemcsak Szeged, hanem az egész régió jövőjét hosszú távon meg fogja határozni ez a beruházás. A város hivatalos honlapján, a Szeged.hu-n Óriási öröm ez a nap Szegednek címmel tették közzé a bejelentést.

A szegedi önkormányzat közleményében azt írta, a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki. A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.

Szeged azért megfelelő helyszín az elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD számára, mert a város nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, infrastruktúrája, elhelyezkedése, zöld szemlélete ideális egy európai gyártóközpont létesítésére, adta hírül az önkormányzat.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás