Ausztrália őshonos békáinak ebihalai kutatók szerint a versengésben legyőzik a behatoló varangyokat.
Az óriásvarangyok Dél-Amerikában őshonosak, 1935-ben hurcolták be őket Ausztráliába, hogy gátat szabjanak a cukornádat pusztító rovaroknak. A varangy jelenleg a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) top 100 behatoló faja közé tartozik, és Ausztrália északkeleti részén kártevőként tartják nyilván. Szakemberek szerint populációs robbanásának elsődleges okai hatalmas petecsomói, az évente 40 kilométer megtételének képessége, valamint mérgező védekező rendszere.
A varangyokat a kontinensen veszélyesnek tartják a vadvilágra nézve, így a kutatók olyan módszereket keresnek, melyekkel szabályozhatják populációikat. A vadon élő kétéltűutódok közötti versengés felfedte, hogy az ausztrál levelibéka jelenléte csökkentette az óriásvarangy túlélési esélyeit. A szakemberek ezért úgy vélik, az ismerős békákat vissza kellene telepíteni a külvárosi régiókba. Az eredményekről az Austral Ecology folyóirat számolt be.
Richard Shine professzor és csapata a Sydneyi Egyetemen rátalált az állat gyenge pontjára fejlődése korai szakaszában. 2011-ben a csoport kimutatta, hogy az óriásvarangy-ebihalak megeszik a többi petét, hogy életben maradjanak. A további kutatások során kiderült, hogy eme viselkedés ellenére az ebihalak „gyávák”, amikor más fajokkal kell konfrontálódniuk.
A korábbi laborvizsgálatok azt sugallták, hogy az ausztrál levelibéka (Litoria caerulea) ebihalainak különösen erős hatásuk van az óriásvarangyok túlélési arányára. A két faj közötti interakciók teljes feltárásához a kutatók két ideiglenes medencét állítottak fel, és szemügyre vették, hogyan fejlődtek a békák és a varangyok. A megfigyelések felfedték, hogy a varangyebihalak sokkal lassabban nőnek és több időt töltenek el lárvaállapotban (ebihalként), amikor versengéssel néznek szembe.
„Ha más, nagyobb ebihalak vannak jelen, az óriásvarangy-ebihalak nem jutnak annyi táplálékhoz – nem tudnak sikeresen részt venni a versengésben -, így lassan nőnek és fejlődnek, illetve gyakran eme lárvaállapotban elpusztulnak – mondja Shine. – Ha sikerül is átesniük az átváltozáson – apró varangyokká alakulni -, hajlamosabbak a kisebb méret elérésére, és tudjuk, hogy a kisméretű varangy túlélési esélyei kisebbek.”
Számos békafajjal ellentétben az óriásvarangyok szeretnek zavaros vizekben szaporodni, a kutatók szerint azonban a szívós őshonos, városi békafajok is kedvelik eme vizeket, többek között az ausztrál levelibéka is. A 10 centiméter hosszú és világoszöld színű L. caerulea jól ismert egész Ausztráliában. A szakemberek azonban korábban már jelezték, hogy a faj erősen megszenvedi a városi területek szennyezését és némely élőhelyek emberi terjeszkedés miatti elvesztését.
A vizsgálatban a békák nem fogyasztották el az óriásvarangy-ebihalakat, azok viszont, melyek megpróbálkoztak velük, belehaltak a méregbe. Ugyanakkor a mindenevő békák ugyanazon táplálékforrásokért versengenek, mint a varangyok. „Így ha az őshonos békapopulációkat vissza tudnánk telepíteni a külvárosi területekre – ahol valamikor szintén megtalálhatóak voltak -, talán csökkenteni tudnánk ugyanazon tavacskákban az óriásvarangyok túlélésének és fejlődésének esélyét” – mondja Shine.
Korábbi cikkeink a témában >>>
