Hirdetés

Halasztást kérünk az EU-tól, mert nem tudjuk teljesíteni a hulladékhasznosítási célszámokat. Pedig éppen azért adta koncesszióba a Molnak a kormány a hazai hulladékpiac nagy részét, hogy javuljanak a hasznosítási arányszámok. Ez se jött be.

A Mol hulladékos leánycégének felső vezetője egy konferencián ismerte el, hogy rosszabb a helyzet, mint a koncesszió előtt. Ugyanezen a konferencián az adóhivatal egyik alezredese is hanyatló trendről számolt be; ma már nem ő a főosztályvezető-helyettes.

Az Energiaügyi Minisztériumban már készül a beadvány, amely a hasznosítási célszámokra kér derogációt az Európai Uniótól – értesült a Szabad Európa. Forrásuk szerint a jelenlegi állás szerint „2030-ra sem fogjuk elérni a 2025-ös célokat”.

A hazai menetrendet tartalmazó Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2021–2027 szakmai anyaga szerint a települési hulladék újrahasználatra való előkészítésére és újrafeldolgozására 2025-re 55, míg 2030-ra 60 százalékos arányt vállalt a magyar kormány. A derogációs célszám mindkét dátum esetében öt százalékponttal alacsonyabb érték, vagyis 50 és 55 százalék. A települési hulladék esetében 2018-ban egyébként 37 százalékos volt a feldolgozás aránya.

Az Eurostat adatai szerint 2010 és 2020 között nem sokat javult az újrahasznosítási arány. Egyedül az üveg esetében sikerült tíz év alatt 35-ről 38 százalékra növelni az arányt. A fém, papír, csomagolás, fa- és műanyag esetében viszont romlottak a mutatók.

A kormány siralmas hulladékpolitikájának látlelete >>>

Nyitókép: fémkereskedők tüntetnek a Mol-székház előtt Budapesten 2023. július 14-én forrás: Vörös Szilárd / Szabad Európa
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás