Tegnap az Index nyitóoldalán megjelent egy tévhiteket eloszlató cikként beharangozott írás, ami a szabadtartású, a mélyalmos és a ketreces tojástermelést hasonlítja össze, kizárólagosan a legutolsó módszer előnyeit hangoztatva. A témában az ÖMKI azért szólalt fel, mert úgy érzi, hogy a tudományos köntösbe bújtatott, de elavult és egyoldalú információk alapján készített összefoglaló megtévesztő az Olvasók számára, és ipari érdekek mentén megerősíti legfenntarthatatlanabb vásárlási szokásainkat.
AZ ÖKOLÓGIAI MEZŐGAZDASÁGI KUTATÓINTÉZET ÁLLÁSFOGLALÁSA AZ INDEX „KÁROS TÉVHITEK ALAPJÁN VÁSÁROLUNK TOJÁST” CÍMŰ CIKKÉHEZ:
“Nemcsak a tojástermelési szektorra, de a teljes mezőgazdasági ágazatra rendelkezésre állnak termelési rendszereket összevető, átfogó tudományos eredmények, amelyek ráadásul a közelmúltban jelentek meg a Nature Communications tudományos folyóiratban, és melyekről két korábbi bejegyzésünkben mi is számot adtunk (bejegyzés1, bejegyzés2).
A kutatások alapján a két legfenntarthatatlanabb fogyasztói szokásunk jelenleg az élelmiszerpazarlás (mintegy 30 százaléka a megtermelt élelmiszernek hulladékként végzi) és az abraktakarmányozáson alapuló állati termékek, elsősorban a hús, de ugyanígy a nagyüzemi tej és tojás fogyasztása. Ezek az ágazatok a takarmányozási mód okán jelentős területigényt támasztanak, és hatalmas kiterjedésű földeket vesznek el a közvetlen humán célú termelés elől. Ezen felül az abraktakarmányok jelentős szállítmányozást igényelnek, vagyis a klímagáz-kibocsátásuk óriási, amelyet az Index cikk szakértői és a cikkben idézett ábrák egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Továbbá a konvencionális termelésben alkalmazott abraktakarmányok fehérjekomponense, a szójadara, 99%-ban GMO származék. Az ipari állattartásban, így a ketreces tojóknak is ezt adják, hazánkban is. A megtermelés helyén a GM-szója táblákra többek között óriási mennyiségű glifozát gyomirtót juttatnak ki. Ezt a hatóanyagot potenciális rákkeltő hatása miatt Németországban már betiltották.
A Nature cikkek egybehangzó következtetése tehát, hogy elsőként e két legdrámaibban környezetromboló fogyasztási szokásunkat, az élelmiszerpazarlást és az ipari állattartást kellene eltolni fenntarthatóbb irányba, pl. szabad tartású, legeltetett állatok és termékeik fogyasztása felé, hogy a teljes mezőgazdaságot át lehessen állítani egy kevésbé csúcsra járatott, de fenntartható üzemmódba, az élelmezésbiztonság megőrzése mellett. A jelenlegi abrakoltatott állati termék fogyasztásunk mérséklésével és élelmiszerveszteségünk visszavágásával pl. már az ökológiai gazdálkodás is ki tudná elégíteni a Földön élő, hamarosan 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét egészséges, vegyszermentes terménnyel, a jelenleginél még kevesebb mezőgazdasági területről is.
Munkánk és a hétköznapjaink során is azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek és tesznek a fenntarthatóságért, és ebbe az étkezési szokások átalakulása, az etikus, fenntartható termelésből származó élelmiszerek választása is beletartozik. Ezt a fejlődési folyamatot támogatni, erősíteni kell és nem aláásni olyan írásokkal, amik szembe mennek a tudományos alapokra helyezett tényekkel és egyáltalán a józan ésszel.”
