Hirdetés
greenfo/MTI

Augusztus előtt már nem szállhat fel a hő okozta károk miatt a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, mely július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint 8000 kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.

A gép körül dolgozó szakemberek szerint az elemek már a világ körüli repülés Japán-Hawaii szakaszának első napján túlhevültek. A csapat egész úton figyelemmel kísérte a helyzetet, a hőmérsékletet azonban nem tudták csökkenteni.  A szakemberek most a Solar Impulse 2 meghibásodott elemeinek cseréjén és javításán dolgoznak, ezért a repülő augusztus elejéig nem indulhat el következő úti célja, az amerikai Phoenix felé. 

A Japán-Hawaii szakasz megtételével a Solar Impulse 2 és pilótája, a 62 éves svájci André Borschberg megdöntötte a leszállás nélküli leghosszabb szóló utazás rekordját. A világ körüli repülés célja, hogy rávilágítson a megújuló energiák jelentőségére.  A repülőgép, a 62 éves Borschberggel a pilótafülkében, Japánból indult Hawaiira egy hónapnyi kényszerpihenő után – a rossz időjárási viszonyok és a szárny meghibásodása okozta a késést. A rossz idő komoly kihívást jelent a gép számára, ugyanis a jármű nem bírja az esőt, a légörvényt és az erős szeleket. A felhők közti navigálás pedig extra energiát igényel. A 120 órás út közben a pilóta húszperces szüneteket tartott, ez idő alatt jógázott és meditált.

A Föld körüli útra vállalkozó Solar Impulse-2 napelemes repülőgép az időjárás miatt  április közepén Kínában ragadt. Az egy éjszakára tervezett csonkingi megállás már több mint két és fél hétre nyúlt – írtuk akkor.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás