Az uniós pénzek eltorzították a hazai gazdasági, társadalmi életet. Felesleges kapacitások, egyenesen káros vagy legalábbis közpénzből támogatásra nem méltó beruházások (pl. sörfőzde, pálinkalepárló, energiaital-előállító, autógyár), környezetkárosító létesítmények épültek – ezt mutatták be a Budapest Kör legutóbbi rendezvényének előadói.
Kovách Imre szociológus egyenesen azt állította, hogy a – gyakran korrupt módszerekkel osztogatott – uniós pénzekre számít a kormányon lévő pártok holdudvara csakúgy, mint a húsosfazéktól távolabb állók, s ez sajátos stabilitást ad ennek az elosztási rendszernek, hiszen mindenki függővé válik az osztogatóktól. 2007 óta az elosztható uniós pénzek lehívása és a GDP alakulása között szoros összefüggés mutatható ki, „ha nincs projekt, nincs GDP-növekedés” – mondta. Ez önmagában is torzulás egy ideális piacgazdasági működéshez képest.
A társadalmi egyenlőtlenségek – amelyek csökkentése az uniós támogatáspolitika egyik fő elvi célja – egyáltalán nem lettek kisebbek. Hogyan is lettek volna, amikor az uniós forrásból finanszírozott projektek összege a jóléti kiadásokhoz képest a 2007-2014 közötti 5-15 százalékról azok 30 százalékára nőtt, miközben a jóléti kiadások és ezen belül különösen a szociális kiadások összege jelentősen csökkent. A jóléti kiadások például 1029 milliárddal csökkentek 2013 és 2016 között, míg ugyanabban az időszakban a projektek összege 1330 milliárddal növekedett. Az erőforrások ilyen durva átcsoportosítása mellett az is kimutatható, hogy a szociális, oktatási szféra elhanyagolása árán még csak nem is hatékony módon költötte-költi el az ország a rendelkezésre álló hatalmas (2006-2016 között 14 000 milliárd forint) támogatást. Kovách Imre elmondta, hogy minderről részletesen lehet olvasni az általa szerkesztett tanulmánykötetben, amelyet az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja jelentetett meg 2017 novemberében.
Nemegyszer előfordul, hogy a támogatásokkal „a szennyező fizet elv” helyett a „fizetünk a szennyezőnek” elv valósul meg.
Felesleges kapacitások, egyenesen káros vagy legalábbis közpénzből támogatásra nem méltó beruházások (sörfőzde, pálinkalepárló, energiaital-előállító, autógyár), környezetkárosító létesítmények épültek – hozott példákat Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. De még a helyes beruházási célok esetén is okoz károkat az ingyenpénzért való kuncsorgás: torzítja a piaci viszonyokat. Mindez a környezetvédelemnek is óriási károkat okoz: egyrészt sokkal kevesebb pénz jut például az épületek energiahatékonyságának javítására vagy a tömegközlekedés fejlesztésére; másrészt sokszor jelentős energia- és anyagfelhasználással olyan beruházások történnek, amelyekre valójában nincs is szükség, illetve nem fenntarthatóak.
Persze – visszatérve Kovách provokatív állításához – az EU-s „lélegeztetőgép” a piacgazdaságnak ugyan nem, de a politikai vezetésnek nagyon is kedvező saját hatalmának erősítésére. 2010 óta lépésről lépésre vontak el például hatásköröket a települési önkormányzatoktól azzal a hamis érveléssel, hogy a központi elosztás hatékonyabb. (Ennek eredményei jól láthatók az oktatásban, egészségügyben.) Így az önkormányzatok túlélése, de legalábbis a települések fejlődési lehetősége döntően a központi akarattól függ. Az uniós pénzből aztán a kormány nagylelkű osztogatásba kezdhet, ha politikai okokból ez látszik célszerűnek. Markáns példa erre a ma már 3200 milliárd forintnyi (EU-s pénzből finanszírozott) igérvényt tartalmazó, a megyei jogú várásoknak szánt Modern városok program. Ennek keretében az ellenzéki vezetésű Salgótarján vagy Szeged vezetői épp úgy pózoltak a miniszterelnök oldalán, mint a párttársai által vezetett városokbeli polgármesterek annak érdekében, hogy a fejlesztéseket megkapják.
Persze – hívta fel a figyelmet Tosics Iván – a településvezetőknek sem kötelező a politikai megfontolások alapján elosztott uniós sültgalambot várni. A politikai okokból kevesebb támogatáshoz jutó, ellenzéki vezetésű Nyírbátornak például több piaci munkahelyteremtő beruházást is sikerült a városba vonzania, és ezek jótéteményeit igyekszik a városvezetés a szegények felemelésére is fordítani: az „Esély a jövőért” progamja keretében az 1200 fős szegregátumból több száz ember számára nyílik majd teljes foglalkoztatásra lehetőség.
A magyar példa jól mutatja, hogy döntően nem az unió, nem a brüsszeli bürokrácia hibája, ha egy ország nem hatékonyan, fölösleges beruházásokra, korrupt módon költi el a társadalmi felemelkedésre szánt pénzeket. Úgy tűnik, az uniós intézményrendszer nincs felkészülve a tájainkon szokásos gazdasági-politikai „kultúrára”. Ez azonban, ha megzabolázatlan marad, magát az uniót, annak központi hatalmait is fenyegeti, így az optimisták szerint előbb-utóbb vége lesz a rosszul kontrollált ingyenpénz-költésnek.
Az EU más módon sincs felkészülve a rendszerszintű korrupció leleplezésére. A visszaélések, szabálytalanságok vizsgálatára felállított uniós hivatal, az OLAF a 2007 és 2013 közötti, részben vagy egészében uniós támogatással végrehajtott 60 ezer projektből mindössze néhány tucatnyit volt képes ellenőrizni – ráadásul intézkedni már nincs joga, jelentéseit a magyar hatóságoknak kell átadnia. Épp azoknak a kecskéknek, amelyek már nagyokat falatoztak a káposztából…
Ha megvalósulna a döntések átláthatósága, érdemi korrupcióellenes lépések történnének, és a magyar kormány valóban végrehajtaná az Európai Bizottságnak évről évre megküldött Nemzeti Reform Programját, akkor teljes mértékben rá lehetne bízni a kormányra az uniós pénzosztást – vázolt egy lehetséges jövőképet Lukács András. Ám a Kör vitájából az szűrődött le, ilyen ideális körülmények aligha következnek be. „Legalább az lenne hasznos, ami a korrupciós lenyúlások után megmaradó pénzből megvalósul” – adott hangot minimáligényének az egyik hozzászóló. Komolyra fordítva a szót, az összejövetelen elhangzottakból az szűrhető le, hogy a mégis megmaradó támogatási rendszert a normativitás felé kellene elmozdítani. Továbbá – ahogy egy urbanista említette – egységnyi közpénz többször annyi magántőkét mozdítson meg, mint jelenleg. Most épp fordított a helyzet, gyakran minimális vagy épp nulla önerővel folyósítanak támogatásokat, érthető, hogy ilyenkor a pénz minden áron való megszerzése lesz a fő cél, a tényleges hasznosság háttérbe szorul.
A 2004 májusában megalakult Budapest Kör célja az, hogy a várost szerető, a városért aggódó szakemberek havonta találkozhassanak és megvitathassák a város fejlődésének legérdekesebb kérdéseit. A Budapest Kör tagjai minden vitát a szakmaiság keretei között tartanak és elkerülik konkrét politikai viták szervezését és véleményezését. A találkozókra (most már a 150. találkozó környékén tart a Kör!) egy zárt levelezőlistán keresztül kerülnek a tagok meghívásra. A havonkénti találkozók egy-egy előre meghirdetett téma köré szerveződnek, esetenként meghívott előadókkal. A Budapest Kör sajátossága tehát a megbeszélések informális jellege és nyitottsága. Az alkalmanként összegyűlő 15-50 résztvevő számára minden adott az ellentétes elképzelések ütköztetésére. Szabó Gábor környezetvédelmi újságíró cikke a legutóbbi, 2018. január 22-iülésről készült.
