Egymásnak adják a kilincset Budapesten a zöldgazdaság és az energiaforradalom legfontosabb szakértői: a brit David MacKay után ezúttal a francia Paul Colonna látogatott hozzánk, hogy megossza a nézeteit a magyar közönséggel a karbonválság lehetséges megoldásairól.
A zöldkémia első számú szakértőjének számító tudós (a Collège de France fenntartható környezetvédelem, energia és társadalom tanszékének vezetője) többet beszélt a kihívásokról, mint a válaszokról, azt ugyanakkor elég egyértelműen levezette, hogy a jövő a szénhidrogének helyett a biomasszáé – nem csak az energetikában.
– Egy átlagos francia polgár – de mondhatnánk európait is – a jövedelme 25 százalékát közvetlenül energiahordozók eltüzelésére fordítja, de az összes többi költséghely mögött is energiafelhasználás, illetve a jelen felállás szerint nagyrészt szén-dioxid-termelés van – hangsúlyozta előadásának bevezetőjében a professzor, érzékeltetve a problémát: a pénzünket szinte teljes egészében olyasmire költjük, ami áttételesen bajba sodor bennünket. Paul Colonna szerint a feladványnak sem matematikai, sem gyakorlati értelemben nincs más megoldása, mint az átállás a fosszilis forrásokon nyugvó gazdaságról a biomassza-alapúra. Az előbbit az különbözteti meg az utóbbitól, hogy a fosszilis üzemanyagok elégetésével a globális szénkörforgásból évmilliók alatt „kikapcsolt” szenet – azaz végső soron energiát – juttatjuk vissza a rendszerbe bámulatosan rövid idő alatt, azaz felborítjuk a bolygó szénháztartásának egyensúlyát, míg a biomassza-alapú gazdaság „szén-dioxid-semleges”, azaz hosszú távon nem változtatja a rendszerben forgó szén mennyiségét (hiszen csak a növények által a légkörből kivett szén-dioxidot juttatja oda vissza, amit aztán a későbbi növénygenerációk megint kivonnak a levegőből).
A biogazdaság lényege, hogy a megtermelt javak (élelmiszerek, energiahordozók, építőanyagok, vegyi anyagok stb.) mind biomassza-alapúak. Franciaország teljes energiafelhasználásában a biomassza részaránya jelenleg mindössze 6,5 százalék (igaz, az évtized végére a duplájára nő), a franciák azonban speciális esetnek számítanak, mert energiarendszerük nagyrészt az atomra épül.
Paul Colonna szerint az atomenergia szén-dioxid-szempontból előnyös, ám a szénhidrogénekre utalt világ dilemmáját önmagában nem oldja meg. A légkör szén-dioxid-tartalmának növekedését részben az ipari és lakossági energiafelhasználás, részben pedig a mezőgazdaság okozza – utóbbival méltatlanul keveset foglalkozunk ahhoz képest, hogy a szerepe egyre fokozódik. Az érdemi mérséklés ezért nem fog menni a mezőgazdaság gyökeres átalakítása nélkül: a mai nagyüzemi módszerek minden fázisához – a talaj-előkészítéstől a műtrágyázáson át a betakarításig – rengeteg szénhidrogén kell, és az agrárszektor üvegházgáz-kibocsátása jelenleg gyorsabban nő, mint az iparé.
Néhány közbenső műveletre már ma is vannak biológiai módszerek – a nitrogénpótlás például tökéletesen megoldható műtrágyák nélkül is –, ám valójában teljes szemlélet- és technológiaváltásra lenne szükség: kisebb birtokokra, alacsonyabb szintű gépesítésre, a ma nagyrészt globális élelmiszer-kereskedelemben a lokális vonások erősítésére.
Az igazán nagy előrelépés ugyanakkor a kémia „bezöldítése” (vagyis biomassza-alapúvá változtatása) lenne. A Paul Colonna szűkebb szakterületének számító zöldkémia alapértelmezésben nem jelenti azt, hogy tilos szénhidrogéneket felhasználni (az energiafelhasználás és a hulladékképződés csökkentése is nagyon ígéretes zöld irány), a leglátványosabban fejlődő ágazatának azonban mégis a bioüzemanyag-ipar számít. A francia kutató sem próbálta eltitkolni, hogy itt egyelőre jóval több a megválaszolatlan kérdés, mint a megoldás, ám szerinte a klímaválságra a választ mégis valahol ezen a tájon kell keresni. Az igazi kihívást az jelenti, hogy 2050-ben már talán 9 milliárd embernek kell enni adni, miközben az üzemanyagnövények egyre inkább a versenytársaivá válnak az élelmiszernövényeknek a földeken.
Az energiaültetvények negatív hatásai (erdőpusztítás, a biodiverzitás csökkentése, a mezőgazdasági vízhasználat növekedése) már kézzelfoghatóan jelentkeznek, miközben a környezeti előnyök még jobbára csak elméletiek – főleg úgy, hogy a nagytáblás, gépesített termelési rendszerekben a megtermelt növények bioüzemanyag-tartalma összemérhető az előállításukhoz felhasznált fosszilis üzemanyagok mennyiségével. A francia tudós néhány különösen aggasztó jelenségre is felhívta a figyelmet: szerinte az a tény, hogy egyes gazdag államok hatalmas termőföldeket bérelnek más államok területén (főleg Afrikában), a helyi gazdaságok ellehetetlenülésével és rég nem látott élelmiszerválságokkal fenyeget (a földbérletek kimondott célja általában az élelmiszer-termelés, de a valóságban igen gyakran energiaültetvények létesítésére használják a termőterületet). Paul Colonna szerint az egész biogazdaság jövője a vízen (is) múlik: a termőterületek biológiai produkciójának megtöbbszörözése elképzelhetetlen a vízkészletek hatékonyabb és fenntarthatóbb felhasználása nélkül.
