Hirdetés

A szervezők szerint nagyon jó hangulatban, 20-30 ezer ember részvételével, balesetek és komolyabb fennakadások nélkül zajlott le a szombat délután a Critical Mass kerékpáros felvonulás Budapesten.

"Az, hogy ma Budapesten ennyien bicikliznek, csak a Critical Mass mozgalomnak köszönhető. Hihetetlenül sikeres kezdeményezésről van szó, ezt lehet az ilyen felvonulásokon megérezni" – mondta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a rendezvény egyik főszervezője, miután este fél hét körül a hagyományos közös bringaemeléssel a városligeti Királydombnál véget ért a rendezvény.

Ezúttal bringásokkal volt tele az Erzsébet-hídEzúttal bringásokkal volt tele az Erzsébet-híd

A Királydombnál a közös bringaemelés előtt átadták Robert Milders holland nagykövetnek a Critical Mass mozgalom levelét, melyben László János szavai szerint megköszönték a holland példát, és köszöntötték születésnapján a holland anyakirálynőt.

Hagyományos bringás rituálé a KirálydombonHagyományos bringás rituálé a Királydombon

Az MTI helyszíni tudósítója is úgy tapasztalta, hogy közlekedési fennakadások nélkül, és a kezdeti zápor ellenére nagyon jó hangulatban telt el a felvonulás. A tandemekkel, fekvőbringákkal és egyéb leleményes járművekkel tarkított menetben a legkülönbözőbb stílusú zenék szóltak egy-egy hangfalakkal felszerelt bringáról, de az élő gitárzene és dobszó sem hiányzott. Sok gyerekes család is együtt kerekezett a tömeggel.

A Gellért-hegy oldalábanA Gellért-hegy oldalában

A Critical Mass résztvevői a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, a várost érő forgalmi terhelés és szmog csökkenéséért demonstráltak. A szombati felvonulást azonban kevésbé demonstráció, mint inkább örömbiciklizésnek szánták a szervezők, hiszen mint közleményükben írják, a 2004-ben indult mozgalom legfőbb célja, a hétköznapi "kritikus tömeg" már megvalósult. "Persze továbbra is segít, ha látható, mennyien vagyunk és mit akarunk, mert a város még nem vált kerékpáros-baráttá" – fogalmaznak a criticalmass.hu honlapon.

 Kutyák is részt vettek az eseményen Kutyák is részt vettek az eseményen

A felvonulás után este héttől hajnalig buliztak a bringások a városliget közelében lévő Dürer kertben, ahol Cyclechic divatbemutató szórakoztatta őket, és aki igényt tartott rá, azt egy profi fotós lefényképezte a kerékpárjával.

Rohadék, hazug, barbár biciklisek!!!

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom (EMPAMO) minden évben kritizálja a Critical Mass felvonulást – nem maradt ez el idén sem. Ezúttal viszont még a korábbihoz képest is jobban kitettek magukért – sajtóközleményük teljes szövege itt olvasható.

Felvonulások vidéken is

A felvonulás weboldala szerint Budapest mellett számos más hazai városban, így például Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben is megszervezték a felvonulást.

Baumann Tímea szervező beszámolója szerint "jó hangulatban zajlott a 11. Pécsi Kritikus Tömeg felvonulás április 29-én, pénteken. Több száz bringás indult neki a KRESZ-parkból a 10 km-es útnak, mely során a Kelet-nyugati elkerülő úton jutottak el Uránvárosból Kertvárosba, majd a felüljárón és a 6-os főúton a kiindulási állomásra. A felvonulás apropóját az adta, hogy a Pécs-Pellérd kerékpárútnak veszélyes átvezetése az elkerülő úton. A bringások a felvonulás előtt és után a kerékpáros KRESZ-parkkal és szolgáltatásaival ismerkedhettek meg. A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani azoknak, akik a rendezvény sikeres lebonyolítását segítették, és a felvonulóknak, akik ismét Kritikus Tömeget alkottak! Az eseményen készült képek megtekinthetők a www.kritikustomegpecs.hu honlapon. A következő felvonulás szeptemberben kerül megrendezésre.”

Szemmel látható a bringás jelenlét. Fotó: Lévai GáborSzemmel látható a bringás jelenlét. Fotó: Lévai Gábor

Szegeden a Föld Napján, szeptember 22-én tartották bringás menetet, közel 800 fő részvételével. CsImre beszámolója a criticalmass.hu-ról: „Nagy volt, és péntek, 25 fok, és napsütés. Elkészült az átmenő teherforgalmat elvezető új autópálya, így immár nagyjából kamionmentes utakon vonulhatott a Kritikus Tömeg Szegeden „Vissza az utakra!” mottóval. Két év után először volt ismét rendőri felvezetés, és szervezett rendezőgárda. Bár az útvonalat sikerült megrövidítenie néhány kőbaltás iratfaragó bürokratának, ismét hamisítatlan CM hangulat uralkodott a menetben, és az emelések sem maradtak el. A kényelmes, gyors és biztonságos városi kerékpározásért demonstráló felvonulás előtt és után bárki kipróbálhatta a biciklis pólót.
A menetet fekvőbiciklisek, jópofa pólók, Dova zenéje, zsonglőrök, egy frissiben összetört városálló, de nem villamosálló terepjáró színezték. A lezárt kereszteződésekben feltartóztatott forgalom igen nagy arányban biciklis forgalom volt, úgyhogy menet közben néhányan csatlakoztak is.

Kerékpárt felemelő pillanatok, Cyclechic-nek beillő és más fotók, újságcikkek, és blogbejegyzések gyűjtőhelye a napfény városának CM-jéről: http://criticalmass.szeged.hu/?q=node/219”.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás