Kiszáradt légutak, fulladásos rohamok és kitartó, tompa fejfájás – erre a tünetcsoportra számíthat az, aki hosszabb időt tölt Kína fővárosában. Nehéz ugyanis elkerülni a szürke köd képében érkező pekingi szmogot, amely időről időre a 22 milliós megapolisz nyakára ül.
Bár nemcsak a fővárost érinti, földrajzi fekvése miatt Peking különösen szenved tőle: a száraz éghajlat és a várost körülbástyázó hegységek áldatlan hatása, hogy a szél ritkán, az eső pedig szinte soha nem takarítja el a szennyezést. Nem csoda, hogy a közhangulat egyre rosszabb a Pekinget különösképp sújtó szmog miatt. Március első hetében közölte A bura alatt címmel új dokumentumfilmjét Csaj Csing, a kínai állami televízió egykori riportere, s a szmoghelyzetet tárgyaló videó futótűzként terjedt a világhálón. Hogy a karhatalom mennyire nincs felkészülve a váratlan kritikák kezelésére, jól mutatja: a filmet előbb méltatta a helyi sajtó, majd inkább mégis töröltették a kínai videomegosztó oldalakról.
Nem ez volt az első alkalom, hogy az állam közvetlenül próbálja kordában tartani a légszennyezettségből fakadó panaszos hangokat. A probléma ugyanis mindennapos, a torokkaparó füstöt ugyanis nem csupán a város csúcsra járatott ipara s az utcákon nyüzsgő közel hatmillió regisztrált gépjármű termeli. Minden év elején kritikussá válik a szmoghelyzet, a másfél milliárdos populációt számláló nemzet ugyanis ilyenkor tartja legfontosabb ünnepét, a holdújévet. A holdfázishoz időzített fesztivált a kínai ember előszeretettel állítja párhuzamba a karácsonnyal, azonban a keleti és nyugati szokások különbözősége miatt az összehasonlítás nem szerencsés. Szemben a szerény háromnapos karácsonnyal, a holdújév ünnepe több héten keresztül tart, és már jóval előtte százmilliók indulnak haza, hogy meglátogassák messze élő családjukat. A végletekig urbanizált ország demográfiai térképe ezzel teljesen átrendeződik: a nagyvárosok nyugodtabbá válnak, míg a vidék életre kel. És bár a szokások tartományonként és családonként változnak, a rossz szellemek elűzéséért robbantott petárda és a tűzijáték mindenhol elengedhetetlen fesztiválkellék – az pedig a zsúfolt városokban rengeteg füsttel jár.
– Az elmúlt években olyan tömény volt az égett puskapor a levegőben, hogy alig lehetett lélegezni – mondja Guang Lin húszéves pekingi lakos. A fiatal lány jünnani származású, a déli tartomány gasztronómiai hagyományához híven családja a fővárosban teakereskedést nyitott. – Az, hogy most ilyen tiszta a levegő, szinte szürreális – folytatja. – A kormány ugyanis nemcsak leállíttatta a környékbeli gyárakat, de sikeres kampányt indított a holdújévi petárdázás ellen.
A Kína legnépszerűbb közösségi médiája, a Wechat hírblogjain terjedt propaganda ezúttal humorral igyekezett hatni a népre. A petárdatörmelékkel vastagon takart utcát a fehérneműben fuldokló kínai modelltől kezdve az idős pekingi utcaseprőig takarítják, s közben mindenki a környezetszennyezésről szónokol.
Guang Lin kérdésemre azért elismeri: a poénos posztokon túl direktebb akcióknak is köszönhető az új évi friss levegő.
– Édesapámmal mi is tűzijátékkal készültünk újév napján, el is kezdtük a házunk előtt felszerelni a rakétákat – meséli –, a családnak azonban idén csalódnia kellett: mikor a kerületi biztonsági őr már a rendőrséggel fenyegetőzött, inkább leszedtük az egészet. Az ünnepi hangulat így persze nem az igazi, a szigorítás érzékenyen érinti a pekingieket. Kínában ugyanis az újévi petárdázásnak nemcsak hagyománya van, hanem fontos státusszimbólum is: minél zajosabb, színesebb és hosszabb show-t mutat be egy család, annál nagyobb lesz a tekintélye.
Folytatás: Szárnyal a szmogbiznisz
