Miért fenntarthatatlan a klasszikus piacgazdasági elméleten alapuló instrumentális ember-természet kapcsolat? Milyen alapvető tévedésekre világít rá az ökológiai közgazdaságtan? Mit jelent az eredeti jólét társadalma, és megvalósítható volna-e napjainkban? Pataki György, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a rendszerszintű változásokban látja a megoldást korunk gazdasági, társadalmi és ökológiai problémáira.
A Humánökológia Szakkollégium keretében szervezett beszélgetésen egy sor olyan kérdést vet fel, amelyen érdemes elgondolkodnunk, ha szeretnénk megváltoztatni az általunk létrehozott, rosszul működő intézményrendszert, melynek részben mi magunk is a foglyai vagyunk.
A beszélgetést egy rövid felvezető előadással alapozza meg Pataki György, melyben ismerteti a piacgazdaság jelenlegi működésnek alapjait. A modern közgazdaságtan az ember és a természet között egy eszközalapú, ún. instrumentális kapcsolatot feltételez, melyben a természet puszta erőforrás, mely az alapvető igényeket, valamint a végtelen és önző vágyak kielégítését szolgálja a minél nagyobb materiális jólét, és fogyasztás biztosítása által. Ezen a piacon az ember is erőforrássá, „humán erőforrássá” válik, a lehető legnagyobb termelési értéket kell létrehoznia, hogy hatékony, versenyképes legyen, semmi más nem számít. Egy ilyen rendszerben csak annak van értéke, aminek ára is van. A természeti értékek védelmére ezért csak azok beárazása esetén van lehetőség, például szemétdíj, szennyezési díj bevezetése által. A tervezett beruházások előtti költség-haszon elemzésekben felmérik a lakosság fizetési hajlandóságát, mennyit adnának a terület érintetlenségéért – ha ez elmarad a várható bevételektől, megvalósulhat az építkezés. Önmagában semmi nem élvez védettséget, pusztán piaci alapon az összes korallzátony, az összes faj kipusztítható lenne, ha olyan fogyasztási javakat lehetne teremteni ez által, melyre van fizetőképes kereslet.
Az ökológiai közgazdaságtan álláspontja szerint ez abszurd. A természet és az emberek nem erőforrások. Az első közgazdászok sem így gondolkodtak. Adam Smith és John Stuart Mill is azon az állásponton voltak, hogy csak egy ideig lehet eszközként használni az embert és a természetet, míg mindenkinek nem jut elég a megtermelt materiális javakból (pl. élelemre, lakásra, ruhára), utána vége lehet a gazdasági növekedésnek, a hátralévő életében mindenki tudományokkal és művészetekkel foglalkozhatna. Ez a gondolat teljesen kiveszett a modern megközelítésből. Az instrumentális kapcsolat és a korlátok hiánya egy olyan strukturális problémát jelent, mely egyenes úton vezet bolygónk és önmagunk tönkretételéhez.
A beszélgetés második részében szóba került a „jólét” kérdése. Ez tényleg csak az anyagi jólétet kell jelentse? A 21. század „tudás társadalma” sokat tanulhatna az „eredeti jólét társadalmától”. Még vannak a világ egyes elzártabb helyein (pl. Tanzániában, Amazóniában) olyan ősi, vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot folytató törzsek, melyek más rendszer szerint élik életüket. Napi maximum négy órát dolgoznak, utána társas életet élnek, játszanak, beszélgetnek, pihennek. Nem fordulhat elő, hogy csak egyvalaki éhezzen: vagy mindenkinek jut élelem, vagy senkinek sem. Nemi egyenlőség van, a női gyűjtögető munkát nagyon megbecsülik. Sok esetben főnökök sincsenek. Boldogok. Mit üzennek nekünk? Nem azt, hogy vissza kell térjünk a vadászó-gyűjtögető életmódhoz, inkább, hogy az emberi jó élethez, alapvető mértékben szükséges a fogyasztás, de ezen kívül sok más tényezőt is figyelembe kell venni.
Elsőként említhető az alkotó, értelmes munka.
A közgazdaságtan főáramában a munka jelenleg „negatív hasznosságként” szerepel olyan tevékenységként, amely a pénz megkereséséhez szükséges. Ezzel szemben a munkánk az életünk jelentős részét kiteszi, ezért alapvetően élveznünk kellene. A jelenlegi rendszerben szinte bármit megcsinálunk, ha megfizetik, tekintet nélkül a társadalmi és ökológiai következményekre. A szabad munkaválasztáshoz és önkifejezéshez nagy segítséget jelentene a garantált alapjövedelem bevezetése. A boldogság elérésének kulcsa ezen felül a tartalmas emberi kapcsolatokban rejlik, hogy szeretetet adjunk és kapjunk, érzelmi intelligenciánkat fejlesszük, képességeinket megéljük. Illetve fontos, hogy legyünk kapcsolatban a természettel, ennek jótékony hatását pszichológiai kutatások is kimutatták.
A beszélgetés legnagyobb kérdése, hogyan tudunk változást elérni.
1. Felelősségvállalás és lokalizáció.
A globális piacgazdaság eltávolítja az egyéneket fogyasztói és befektetői döntéseik következményeitől mind térben, mind időben. Nem gondolunk bele, miből van az a ruha, melyet hordunk, ki csinálta, milyen körülmények közt, ez milyen következményekkel járt. Honnan származik reggeli kávénk, mennyit utazott, tisztességes bért kaptak-e az ültetvényen dolgozók. A globalizáció sok előnnyel jár, utazhatunk, megszerezhetünk szinte bármit, amivel nincs is baj, amennyiben látjuk és vállaljuk is a következményeket. Mi, magyarok a világ szerencsésebb felén élünk. Azért lehetünk a globális rendszer haszonélvezői, mert mások ennek elszenvedői a történelem során gyarmatosított országokban. Élnünk kellene a visszaadás erényével, például úgy, ha lehet, fair trade terméket vásárolunk. Így hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy a távoli országokban élő lakosok visszakapják valamennyire saját életük, kultúrájuk feletti önrendelkezésüket. Tudatos fogyasztói döntésekkel tehát változtathatunk a kizsákmányoló rendszeren. Jobban érzékeljük a pozitív és negatív hatásokat, ha egy közösség tagjai vagyunk, azon belül cselekszünk.
2. A fogoly szerepből való kitörés. Az általunk létrehozott intézményi rendszer nemcsak korlátozza tudatos döntéseink meghozatalát, de bele is kényszerít a rossz döntésekbe. Egy magas pozícióban lévő vállalkozó nem teheti meg, ha sikeres akar maradni a tárgyalásokon és az üzleti életben, hogy nincs márkás autója, mobilja, öltönye, nagy háza, vagy nem fényűző helyekre jár nyaralni, étkezni. Társadalmunkban fontossá váltak az egyes pozíciókhoz tartozó státuszszimbólumok. Aki ezen szeretne változtatni, el kell fogadnia, hogy kevésbé lesz “sikeres”, furcsának tartják, csoportnyomás alá kerül.
3. Nyomásgyakorlás a döntéshozókra. Hogy ne csak a rendszeren belüli apróbb változásokat érjünk el, hanem alapvető, intézményi, strukturális változásokat is, hangot kell adnunk álláspontunknak. Támogassuk az alternatív kezdeményezéseket, folytassunk párbeszédet, amikor lehetőségünk van rá, mondjuk el véleményünket.
Vidéken járva az empirikus kutatások alkalmával tapasztalható, hogy a legfőbb gond nem az alacsony jövedelem, hanem a széteső közösségek. Sok ember már látja, tudja, mi a valódi probléma. Ez is egy fontos üzenet, hogy a GDP növelése helyett mit kellene tenni ahhoz, hogy valóban jól éljünk.
A szövegért és videóért köszönet az infocracy.hu – nak.
Kapcsolódó anyagok:
Nem kell elmenni a falig! Változtass, mielőtt muszáj lenne
