2017 májusában egész délelőtt keresgéltük a taxisofőrrel Shousan kanyargós útjain a génmódosított rizs termesztésének kísérleti telepét, amely Kína délkeleti részén Fucsien tartomány székhelyétől, Fucsontól mintegy húsz kilométerre található. A hegyvidéket buja szubtrópusi növényzet borítja. A közeli, 16 000 lakosú kisvárosban az általunk megkérdezettek közül senki sem ismerte a „génmódosított növények” (GMO) kifejezést.
Pedig egy zsákutca végén, egy ellenőrizetlen, nagyra tárt fémkapun tábla jelzi: „Génmódosított rizs vizsgálatának és nagyipari termesztésének országos központja”. 2009 óta ezt a 170 mu (11,33 hektár) nagyságú területet a központi kormányzat 6 millió jüannyi (769 000 euro) és a 4 millió jüannyi (512 000 euro) helyi finanszírozásnak köszönhetően a tartomány Mezőgazdasági Akadémiája kezeli, együttműködve a kínai GMO-kutatások pápájának tekintett Zhu Zhen pekingi csapatával. Közönséges rizsföldek között, nyolc nagy üvegházban ezernyi génmódosított palánta növekszik, mintegy száz cementtartályban, mindegyiken egy földbe szúrt táblácska látható az ültetés időpontjával és a növényeket gondozó csapat nevével.
A génmódosított rizs létezését tévedésből fedték fel a tartományi hatóság által 2010. november 26-án kiadott közleményben. A közlemény címe „Információ a génmódosított rizs fokozott ellenőrzéséről és kezeléséről”, aláírói pedig az Élelmezési, Élelembiztonsági, Mezőgazdasági és Kereskedelmi Hatóság Hivatala volt. Ez megtiltotta a génmódosított rizs forgalmazását Fucsien piacain. Bár a közlemény csak néhány napig volt olvasható a kormány honlapján, az ültetvény létezésével kapcsolatos kétségek eloszlottak.
A GMO megosztja az ország vezetőit
Kína a GMO-k kifejlesztésében az elsők közé tartozott. Már 1988-ban vírusrezisztens dohánypalántákat állított elő. Ma azonban csak két génmódosított kultúra kereskedelmi forgalmazását engedélyezi: a gyapotét és a papayaét. A mezőgazdasági miniszter számtalan alkalommal állította nyilvánosan, hogy másról nincs is szó. Az első nagy botrány azonban 2014 júliusában robbant ki Vuhanban, a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén. A kínai központi televízió (CCTV) híres oknyomozó műsorának a „Xinwen Diaocha – Kiegészítő Nyomozás”-nak köszönhetően a GM-kultúrákról szóló vita országos méreteket öltött. A műsorvezetők kimutatták, hogy a város egyik szupermarketjében vásárolt öt zacskó rizs közül háromban Bt63-as rizs volt, amelynek a genetikai kódját módosították, hogy egy olyan toxint – a Cry 1 Ac-t – termeljen, amely kiirtja a növényt károsító kukoricamolyt. A genetikai kódot bevezető csoport élén Zhang Qifa, a Kínai Tudományos Akadémia tagja, a Vuhan tartománybeli Huazhong Agráregyetem professzora, a génmódosított rizzsel kapcsolatos kutatási program vezetője állt.
Az adás bombaként robbant az országban, bár az információ, mint oly gyakran, külföldről származott, ahol már tíz éve ismert volt. 2004 decemberében ugyanis Zhang Qifa megerősítette az amerikai Newsweek magazinnak, hogy egy Vuhan tartománybeli vetőmagtermesztő cég génmódosított rizs vetőmagot forgalmaz. Hozzátette, hogy több mint 100 hektáron történik a vetőmag termesztése. A Greenpeace Kína két hónapig vizsgálódott akkor a helyszínen. „Illegális génmódosított rizs szennyezi a kínai rizst” címmel 2005 áprilisában publikált jelentésük szerint 950-1200 tonnányi génmódosított rizs került addigra Hupej tartomány piacaira. A rizsültetvények területe akkoriban elérte az 1333-1666 hektárt. A Greenpeace felhívta a figyelmet e kultúrák elterjedésének kockázatára. Abban az országban, ahol a civil szervezeteket (NGO) szoros felügyelet alatt tartja a hatalom, a Greenpeace gyakorlatilag az egyetlen szervezet, amelynek megvannak az eszközei a helyszíneken végzett vizsgálódásokhoz. Minden tanulmányát széles körben idézi az – egyébként erősen ellenőrzött – kínai sajtó, ez is azt bizonyítja, hogy a kérdés megosztja az ország vezetőit.
2009-ben, öt évvel később a pekingi China News Weekly magazin riportja folytatta a vizsgálódást, és rámutatott, hogy Hupej tartományban nagy területeket foglalnak el az ültetvények. Hiába nincs rá engedély, „a forgalmazásra szánt génmódosított rizs kézzelfogható valóság” – állapította meg a hetilap. A Greenpeace 2010-es újabb jelentése szerint a rizst (és a belőle készített termékeket) az ország déli és középső részén három újabb tartományban (Kuangtung, Fucsien és Hunan) forgalmazták. Két évvel később (2012-ben) Jiang Gaoming, a Kínai Tudományos Akadémia Botanikai intézetének vezető kutatója azt írta blogjában, hogy egy másik tartományban, Csöcsiangban, az ország délkeleti részén 8,5 millió lakos evett már génmódosított rizst, bár erről mit sem tudtak.
A mezőgazdasági minisztérium nem reagált megkeresésünkre. Megelégedett a nyilvánosságnak ismételgetett kijelentésével, miszerint „nincs engedély nélküli génkezelt termék”. Pedig külföldről több jelzés is érkezett: az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága szerint 2006 és 2013 között a Bizottság 197 alkalommal adott ki figyelmeztetést Kínából és Hongkongból származó, nem jelzett GMO-t tartalmazó termékre, ez 194 esetben rizs volt. 2014 és 2016 között (utolsó ismert adat) a figyelmeztetések száma csökkenő tendenciát mutat: tizenkilenc alkalom volt rizs, és egy papaya esetében.
2016 elején az északkeleti Liaoning tartományban, az egyik stratégiai gabonatermesztő régióban végzett nyolchónapos vizsgálat után a Greenpeace újabb bombát robbantott: a kukoricavetőmag-piacról származó hét mintából hat génmódosított volt. A földeken, ahol a szervezet véletlenszerű mintavételeket végzett, 93% GMO-t talált, az amerikai Monsanto-tól, a svájci Syngenta-tól (amelyet 2017-ben felvásárolt a ChemChina kínai vegyi konglomerátum), valamint az amerikai Pioneer Hi-Bred és a Dow Chemical vetőmagtermelőtől. „Ezek közül a génmódosított kukoricák közül egyiknek sem volt engedélye kínai kereskedelmi termelésre” – hangsúlyozza a Greenpeace Kína a honlapján közzétett jelentésében. A hatóságok szerint csupán elszigetelt esetekről lehet beszélni.
Nem kerülte el a sorsát a kitűnő gabonatermesztéséről ismert szomszédos Hejlungcsiang tartomány sem. A Zhongguo Jingying Bao pekingi gazdasági napilap szerint „Heilungcsiangban a parasztok génmódosított szóját termesztenek”, amelyet a 2013-ban és a 2014-ben betakarított terményben találtak. „Rejtély, hogy honnan származik a vetőmag.” Ugyanilyen rejtély mutatkozott 3000 km-re nyugatra, a Hszincsiang autonóm területen. 2016 májusában az Altay régióban, a Fuhai körzetben a mezőgazdasági igazgatás 133 hektárnyi illegális génmódosított kukoricaültetvényt semmisített meg. A megvádolt termelő, Liu Jongcsun teljes ártatlanságát bizonygatta a Caixin újságírójának. „A probléma a vetőmagtermesztőtől jöhet. Én semmiről sem tudtam” – bizonygatta.
Hivatalosan a GMO-termesztéshez öt szintet kell meglépni: laboratóriumi kutatás; közbülső/köztes tesztek egytől két évig terjedő időszakban, félig zárt helyszínen, amely nem haladja meg a 0,2 hektárt; egytől két évig terjedő időszakban 2 hektárt meg nem haladó szabad területen, majd környezetvédelmi teszt a forgalmazás előtt egytől két évig; végül biobiztonsági bizonyítvány általi engedélyezés. Peking csak hét biobiztonsági bizonyítványt állított ki: paradicsom, petúnia, zöldpaprika, rizs, kukorica, papaya és gyapot számára. Azonban csupán a két utóbbi termeszthető és forgalmazható.
„A kínai kormány papíron igényesnek mutatkozik. A valóságban azonban valós problémák vannak” – reagál óvatosan Li Yifang asszony, a Greenpeace Kína mezőgazdasági és élelmiszerprogramjának vezetője. Xue Dayuan, a pekingi Minzu Kína Egyetem Élet- és Környezettudományok Intézetének professzora szerint „ezek a génmódosított vetőmagok kínai kutatóktól származnak”, akik importálják, vagy maguk állítják elő azokat. Felidézi egy rizsföld 2005-ben történt lefoglalását, amelynek nem volt engedélye: a Hupeji mezőgazdasági hatóság hivatalosan egy 10 000 mu-nál (666 hektár) nagyobb terület felszámolását rendelte el. „Valójában csak 100 mu-nyit irtottak ki” – véli, hozzátéve: „Ki lenne hajlandó kiirtani Kínában 10 000 mu rizsültetvényt?” Annál is inkább, mivel „egyes kutatók éppen ennek segítségével akarják kutatásaik eredményét megismertetni és termékeiket tesztelni.”
Egy névtelenséget kérő kantoni újságíró egy sor témába vágó riportot készített, és úgy vélte „egyes kutatók célja, hogy kész tények helyzetét állítsa elő”. Jelenleg a vetőmagtermelők, a forgalmazók, a kutatócsoportok és a parasztok közül senki sem ismeri el a felelősségét e vetőmagok illegális kereskedelmében.
A bizalmatlan lakosság meggyőzésére egyes kutatók ellenakciókba lendültek. 2013 májusában és júniusában génmódosított rizskóstolókat rendeztek másfél tucat városban, több ezer ember részvételével. Ezeket az eseményeket részben a Huazhong Mezőgazdasági Egyetem rendezte, de nem sikerült feloldani a feszültséget. „Miért rendezte Zhang Qifa professzor ezeket a kóstolókat? A lakosság tudományos nevelésének célja mögött milyen hátsó gondolatok bújnak meg?” – teszi fel a kérdést ugyanaz a kantoni újságíró. A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a professzor szervezte meg annak a nyílt levélnek a publikálását, amelyet 61 akadémikus írt alá, és amelyben követelik: „ne késleltessék a génmódosított rizs nagyipari termelését, ellenkező esetben ártanának az országnak”.
Franciaországban a Nemzeti Agrárkutató Intézet (INRA) egy csoportja rámutatott, hogy a kutatók és a vetőmagtermesztők közötti szoros kapcsolat „nyilvánvaló hatással van a publikációk következtetéseire. Jó kapcsolat esetén 49% esély van arra, hogy a kutatás következtetése kedvezőbb a vetőmagtermesztők számára”(5).Ez természetesen így van Kínában is, ahol a tudósok és a vetőmagtermesztők kapcsolatai kibogozhatatlannak tűnnek.
2004. december 2-án a Lefeng vetőmagtermesztő részvényei szárnyalni kezdtek a tőzsdén miután a cég bejelentette, hogy „közösen alapít biotechnológiai vállalatot a Kínai Tudományos Akadémiával és Fucsien tartomány Agrártudományi Akadémiájával. Céljuk új rovarrezisztens génmódosított rizshibridekkel kapcsolatos kutatások és fejlesztések”. Su Jun, a Fucsien Agrártudományi Akadémia GMO-val foglalkozó kutatónője ma már azt bizonygatja, hogy intézetének legalább három éve nincs tulajdonrésze a Lefeng biotechnológiai vállalatban.
Zhang Qifa, kínai GMO-kutató sem mentes az összefonódás gyanújától. Tagja a Kínai Tudományos Akadémiának, vezetője a Bt63-as rizzsel kapcsolatos kutatásoknak, valamint vezeti a Monsanto ösztöndíj-értékelő bizottságát is(7). Elnök-vezérigazgatója volt a 2001 februárjában alapított, génmódosított rizsre szakosodott Vuhani Keni Vállalatnak, amelyet négy évvel később felszámoltak.
A biobiztonsági igazolást kiadó bizottság tagjainak általában kétharmada (ülésenként 58 és 75 között) GMO-ra specializálódott kutató. Sokuk már megkapták a biobiztonsági igazolást, vagy folyamatban levő kérelmük van, bár ezt nem teszik nyilvánossá; kevesen foglalkoznak környezetvédelmi vagy élelmiszerbiztonsági kutatással. Például Jiang Shirong a kínai Agrártudományi Akadémia Biotechnológiai Intézetének kutatója, aki egyben igazgatója és tudományos vezetője egy Sencseni vetőmagtermelő cégnek. 2002 és 2013 között a Biobiztonsági Bizottság tagjaként az elsőtől a harmadik szintig vett részt az engedélyezési folyamatban „Vajon, ilyen feltételek mellett, lehet-e igazságos és tárgyilagos a Bizottság értékelése?” – teszi fel a kérdést Xue Dayuan, a pekingi egyetem Élet- és Környezettudományok Intézetének professzora.
A tudósok és a vállalatok közti összefonódáson túl egyes kutatóknál ijesztő a normatív etika teljes hiánya. 2012-ben Hunanban egy huszonöt fős, 6-8 éves gyerekcsoportot kísérleti nyúlként használták a béta-karotin tartalmat növelő génmódosított „aranyozott rizs” tulajdonságainak tanulmányozásához. Május 20 és június 23 között napi 60 grammot fogyasztottak ebből ebédre – anélkül hogy ők maguk vagy szüleik tudtak volna erről. Ezt a tanulmányt Tang Guangwen biológiaprofesszor, az Egyesült Államok-beli Tufts Egyetem Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Laboratóriumának vezetője irányította, és az amerikai agrárminisztérium támogatta – a tanulmány országos felzúdulást váltott ki Kínában.
Az ellenzők tábora hátrányban van
A kínai vezetők gyakran hivatkoznak a dilemmára, amely szerint Kína a Föld megművelhető területének 7%-át birtokolja, de a világ lakosságának 22%-át kell táplálnia. 2006-ban „A tudományok és a technológia közép- és hosszú távú (2006-2020) fejlesztésének nemzeti terve” a prioritások sorában ugyanolyan fontosságot tulajdonított a génmódosított változatok kutatásának, mint a kőolaj- és földgázmezők fejlesztésének vagy a repülőgépiparban az óriásgép tervének. Két évvel később a központi kormányzat 20 milliárd jüan (2,56 milliárd euró) támogatást biztosít 2020-ig GMO-kutatásokra.
Az agrárminiszter teljesen logikusnak tartja, hogy a mezőgazdasági nagyhatalom Kína helyet vívjon ki magának a génmódosítási technológiában. 2014. március 6-án egy pekingi sajtótájékoztatón Han Changfu miniszter kijelentette, hogy „génmódosított alapanyagokból, például szójaolajjal készült ételeket” fogyaszt. Azonban a sorozatos élelmiszerbotrányokat megélő országban, ahol az élelmiszerbiztonság kapcsán a hatalom az évek során elvesztette hitelességét, a lakosság növekvő gyanakvása láttán a kormányzat továbbra is bizonytalankodik. 2014-ben Hszi Csin-ping elnök elismerte, hogy a GMO-k „új technológiát képviselnek, de a társadalomban vitákat és kétségeket ébresztenek, és ez érthető. A kutatásban merésznek kell lennünk, de óvatosnak a forgalmazásban.” Hozzátette: „Nem hagyhatjuk, hogy külföldi cégek uralják a piacot”(9).
Azóta az eleve hátrányos helyzetben levő ellenzők tábora még inkább meggyengült. A GMO-ellenes harc egyik ismert vezetője Cui Yongyuan, a CCTV volt sztár-műsorvezetője. Kinevezték a kínai nép politikai konzultatív konferencia tagjának, hogy „tanácsokat adjon” a kormánynak. „Bár első alkalommal a vezetők úgy tettek, mintha tanulmányoznák a GMO-kkal kapcsolatos javaslatomat, később már egyáltalán tudomást sem vettek róla” – panaszolja. Amikor aztán a Weibo-n, a legbefolyásosabb közösségi weboldalon azt javasolta, hogy fokozzák az ellenőrzéseket, és hozzanak létre egy minősítési és független értékelési rendszert az élelmiszerbiztonság területén, még a posztját is törölték a Weibo-ról.
A kínaiak több mint 70%-a ellenérzésének ad hangot a GMO-kkal kapcsolatban, ez olvasható Cui Yongyuan „Kínai társadalom 2017: elemzés és jövőkutatás” című fehérkönyvében. Amennyiben hihetünk a Mezőgazdasági Biotechnológiai Alkalmazások Elsajátítása Nemzetközi Szolgálatának (ISAAA), a génmódosított növények termesztési területe Kínában csökken: 2015-ben 900 000 hektárral kisebb, azaz 2,8 millió hektáron termeltek, és ezzel a világon Kínáé a 8. hely. 2016 végén az ország jelentős gabonatermelő tartománya, Heilungcsiang törvényben tiltotta meg a teljes területén a GMO-k termelését. A döntés egyértelmű válasz volt arra a 13 városban indított vizsgálatra, amelynek eredménye szerint a megkérdezettek több mint 90%-a ellenezte a génmódosított termékeket…
Mindazonáltal Kína 2016-ban 83,91 millió tonna génmódosított szóját importált – erős külső nyomás mellett. Egy 2017-ben a Nemzetközi Szójatermelők által rendezett fórum összehozta a fenntartható amerikai termelés és a kínai kereskedelem szereplőit. Pedro Manuel Vignau, egy agrártársulás elnöke elismerte: „Amennyiben egy biotechnológiát nem ismernek el a megfelelő időben Kínában, ezt a génmódosított szóját nem termelhetjük Argentínában sem”. Fucsien tartomány Agrártudományi Akadémiáján Su Jun kutatónő e tekintetben bizakodó: „Ha az Egyesült Államok engedélyezi a génmódosított búza forgalmazását, vagy ha hatalmas természeti katasztrófa, például szárazság következik be, akkor Kínában is engedélyezik majd a génmódosított rizst forgalmazását.”
Írta: Zhang Zhulin
Fordította: Rácz Ágnes
