A rovat kizárólagos támogatója

A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) értetlenül fogadja Lázár János miniszter úr azon bejelentését, hogy uniós forrásokból nem lesz lakossági energetika pályázat a 2014-2020-as programozási ciklusban. Helyette budapesti gigaberuházások? Infrastruktúra-fejlesztési programot tart szükségesnek Lázár.

Az energiahatékonysági beruházásokra ugyanis már szerepel a – Brüsszel által elfogadott – operatív programokban kb. 450 milliárd forintnyi forrás elkülönítve, ebben egyaránt benne vannak a lakosság, a középületek és a vállalkozások által felhasználható pénzek. A Kormány által elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégia számításai szerint a középületek 2020-ig tartó energetikai felújítására 152 milliárd forint szükséges, mely összeg 3 operatív programon belül (KEHOP, TOP, VEKOP) elkülönítésre is került.

Ha ezekből a programokból a közintézmények felújítására további pénzeket irányít át a kormány, akkor azt kockáztatja, hogy az idén a Kormány által elfogadott Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában meghatározott célok kerülnek veszélybe. A stratégia ugyanis összesen 49 petajoule-nyi primerenergia fogyasztáscsökkentést irányzott elő 2020-ig, de a középületek energetikai felújításán keresztül elérhető csökkentés csak 1,6 petajoule-nyi.

Kormányzati koncepciótlan kapkodás és zűrzavar

Lázár János egy tegnapi konferencián megemlítette az energia-korszerűsítés területét, amellyel kapcsolatban kijelentette: lakossági energia-korszerűsítési program EU-s pénzből nem lesz, csak állami intézményi program, hogy az állam dologi kiadásai csökkenjenek. A lakosságnak részben a rezsicsökkentéssel, részben banki eszközökkel nyílik majd lehetősége energia-korszerűsítésre – mondta.

A lakossági források megvonása ráadásul hosszú távon százmilliárdokba kerülne a gazdaságnak. A MEHI által kidolgozott Hazai Hatékonyság Program számításai szerint – melyet a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia is alátámasztott – a forrásokból támogatott lakossági energiahatékonysági program több tízezer állást hozna létre az építőiparban, országosan elosztva és évente akár hetven milliárd forinttal emelné meg a költségvetés adóbevételeit.  Az érthető törekvése a kormánynak, hogy a lakás- és háztulajdonosokat bevonja felújítási költségek fedezésébe, de állami ösztönző programok nélkül nem fog elindulni egy lakossági rezsicsökkentő felújítási hullám.

A magyarok átlagosan még mindig összkiadásuk több mint negyedét fordítják lakásfenntartásra és az energiaszámlák kiegyenlítésére. Vásárlóerő-paritáson – azaz pénztárcánkhoz mérve – a gáz és áram együttes költségeit tekintve az EU 28 tagállamának utolsó harmadában helyezkedünk el. Nem véletlenül, a magyar lakások több mint kétharmada energetikai felújításra szorul. Az ezredforduló óta alig javult a magyar háztartások egy négyzetméterre jutó fűtési energiafelhasználása.[forrás: Enerdata, Energy Efficiency Trends for Households in the EU]
Az elmúlt évtizedben a magyar háztartások energiahatékonysági javulását tekintve pedig a „futottak még” kategóriába esünk, az EU átlag a magyarnál 2,5-szer magasabb.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás