Hirdetés
Forrás: hvg.hu

Azt nem kell különösebben magyarázni, hogy egy szénerőmű közelében milyen biológiai lábnyomok képződnek, s azt se, hogy a szélturbinák keltette zaj lehet-e a környezetére káros hatással. De azt tudományos alapossággal nem vizsgálta eddig senki, hogy egy-egy napelempark létrehozása mivel jár a környezete élővilágára. Nem véletlen, hogy a pótlás éppen a britektől érkezett.

Lassan, de biztosan napenergia-termelő nagyhatalommá érik az Egyesült Királyság. Már tavaly augusztusban robbanásszerű terjedésről árulkodtak a statisztikák; egy év alatt mintegy 153 százalékos növekedést ért el az ágazat, és ha a lendület nem is tarthat a végtelenségig, lassan nagyobb napelem-kapacitással rendelkeznek majd a britek, mint amennyit a Paksi Atomerőmű termel.

A saját atomerőmű építési projektjükkel zátonyra futott szigetországban – velünk ellentétben – az új irányt, ha tetszik: alternatívát is kijelölték már az energetikában: mind jobban beledőlnek a szélenergiába is, motorjai lettek az új rendszerű vízenergiás innovációknak, és lám: az Egyesült Királyságban megéri több lapot is feltenni a fotovoltaikus rendszerek terjedésére.

Érdemes visszaidézni: a napokban szenzációként terjed el a hír, hogy Németországban múlt vasárnap negatív árig jutott el az áram a villamos energia rendszerben annak köszönhetően, hogy a megújulók csúcsra jártak, és a termelő-fogyasztói körben kevesebb fogyasztás volt mint termelés. Nos, a briteknél ez a jelenség már tavaly augusztusban „megesett”. Mielőtt még a német-francia versengésbe belemélyednénk, itt jeleznénk azt is, hogy az első brutális napenergiás rekordot viszont a németek produkálták még 2013-ban.

már a jelen is a napelemeké Tanzániábanmár a jelen is a napelemeké Tanzániában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Arról azonban eddig szinte egyáltalán nem esett szó (tudományos tanulmány szintjén legalábbis nem találkoztunk vele), hogy a napsugarak villamos energetikai hasznosítására létrehozott gazdaságok milyen hatással vannak a környezetükre. (Úgy értve ezt a kérdést, mint ahogyan a szélfarmokat az alacsony frekvenciás búgásért, a madarak vonulási útjának keresztezéséért és a szélirányok megváltoztatásáért is szokás – többnyire alaptalanul – kárhoztatni, és úgy is, ahogyan a szénerőművek környezeti hatásait, vagy a zagytereik élővilágát tűzik gyakorta zászlóikra elrettentésül a természetvédők.) Nos, ez a hiány is megszűnt, mivel a Solar Trade Association jóvoltából elkészült tanulmány éppen ezt vizsgálta.

A „Napenergia gazdaságok hatása a helyi biodiverzitásra” címmel készült, 53 oldalas összehasonlító tanulmány legfőbb megállapítása az, hogy  a napelem parkok biológiai értelemben szinte nem is hagynak lábnyomot működésük során.

A kutatók szerint az ilyen létesítmények pozitív hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre vonatkozó elvárásoknak mind a növény, mint az állatvilág tekintetében, feltéve, hogy megfelelő gazdálkodási terv készült a földterületre. Sőt: azt is megállapították, hogy az Egyesült Királyságban a napelemek a fokozottan védett területeken is telepíthetők úgy, hogy a megjelenésük ne változtassa meg az élővilág addig jelen lévő bőségét – írta a hvg.hu.

Kapcsolódó anyagok:

Napelemmel csak 22 ezer Pitvaros villanyszámlája

Napelem-farm a vízfelszínen

Napelemes Egyenlőség, Szabadság, Áramszolgáltatói függetlenség!

Repkednek a gigawattok – hasít az amerikai napelem piac

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás