A rovat kizárólagos támogatója

Amíg Dél-Olaszországban a maffia nyúlta le, és tette tönkre a hulladékgazdálkodást, nálunk most ezt a Fidesz kormány teszi. A hazai szemétszállító cégek legalább ötöde lehet veszteséges és mehet csődbe, ha beindul az új központi hulladékgazdálkodási rendszer. Budapest kivételével már a nyár közepén országszerte leállhat a szemétszállítás.

Levélben fordult tegnap a 108 település – Pest és Nógrád megyében – szemétszállítását végző Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. vezérigazgatója a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-hez és a katasztrófavédelemhez. A kft. arra figyelmeztetett, már júliusban nem tudják elszállítani a települések hulladékát, mert nincs tartalékuk, pedig eddig minden bevételt az ellátásba forgattak vissza. Ha az NHKV rövid időn belül nem fizet, nemcsak a béreket nem tudják kifizetni, de a szolgáltatás a nyár közepén le is állhat- írta az mno.hu.

Gyenes Szabolcs, Gödöllő alpolgármestere lapunknak elmondta, a számlázást áprilistól az állami koordináló társaság végzi, így ők ezzel le is álltak. Nemrég Gödöllőn járt Weingartner Balázs, az NHKV elnök-vezérigazgatója, aki ugyan előlegfizetést nem ígért, ám „bérszámlázást” javasolt az átmeneti időre, azaz az állam helyett a cégnek kellene megelőlegeznie a pénzt.

– Ez képtelenség – fűzte hozzá az alpolgármester, aki szerint az országban egyedül Budapestet nem fenyegeti veszély, mert ott továbbra is a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. számláz.

– Tiltakozunk, s nem engedjük meg, hogy a hosszú évek alatt nyereségessé tett FKF-től milliárdos összegeket vonjanak el, hogy abból ne a főváros fejlődjön, hanem a vidéki cégek veszteségeit fizessék ki – erősítette meg a Magyr Nemzetnek Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester. Elmondta: a kormányzati illetékesek máig nem válaszoltak az általa márciusban tett jogszabály-módosítási kezdeményezésre. – A törvények betartására törekszünk, újabb egyeztetéseket kezdeményezünk, de amíg nincs megoldás, addig kivárunk, s nem adjuk ki a kezünkből a közszolgáltatás finanszírozását – szögezte le Tarlós István.

Időközben az NHKV „kapcsolt”, s az immáron hatályos kormányrendelet alapján a honlapján megjelentetett egy felhívást a közszolgáltatók számára a „likviditási hiány előfinanszírozásának” igényléséről. A határidőt azonban szűkre szabta, ugyanis mindössze négy munkanapot adtak a cégeknek arra, hogy hiteles alátámasztó adatokkal kitöltsék a bonyolult táblázatot. Ám ennek alapján csak az első negyedévre vonatkozó hiányhoz nyújt az állam segítséget, viszont az új rendszer miatt addigi bevételeikhez áprilistól nem juthatnak hozzá a szemétszállítók. A mellékelt tájékoztatóban az állami koordináló társaság tételes listájával elismeri: az elmúlt években hatféle új adójellegű terhet vetettek ki az önkormányzati, s az önkormányzatok által működtetett cégekre.

A szakemberek már egy éve megjósolták a zsákutcát.

A lap korábban megírta: veszélyben van az eredetileg áprilistól működő új hulladékgazdálkodási rendszer, mert ha a közszolgáltatók tönkremennek, a katasztrófavédelem képtelen lesz megoldani a helyzetet. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke, a Somogy megyei Tab fideszes polgármestere szerint átmenet nélkül képtelenség bevezetni az új rendszert. Az ország közel 170 hulladékszállítással foglalkozó cége, illetve társulása közül legalább 30-40 szinte azonnal veszteséges lesz, ha nem lépnek sürgősen – mondta Schmidt Jenő. Hiába jelent meg a keddi Magyar Közlönyben a szolgáltatási díjról szóló rendelet, annak alkalmazására nincs felkészülve az új cég, a NHKV Zrt. – tette hozzá Schmidt Jenő. Szerinte az átmeneti rendszer azt jelentené, hogy a közszolgáltató cégek annyi előleget kapnak, amennyiből el tudják végezni a feladataikat, s alkalmazottaik bérét is ki tudják fizetni. A szövetség elnöke úgy vélte, lehet, hogy jó elképzelés a központosítás, de adódik a kérdés: ha az alapösszeget 2,7 forintban állapították meg literenként, a számos növelő és csökkentő tényező mellett vajon mennyibe kerül majd 25 ezer tonna szemét elszállítása.

Kapcsolódó anyagok:

Működésképtelen az állami hulladékgazdálkodási rendszer

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás