Hirdetés

Kelet-Ázsia lehet az eredeti hazája a kétéltűeket világszerte pusztító gombának – derül ki egy új nemzetközi kutatásból, amelyet a londoni Imperial College vezetett, és amelyben a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója, dr. Vörös Judit is részt vett.

Már régen felismerték a kutatók, hogy a több kontinenst érintő tömeges béka-, gőte- és szalamandra-pusztulásért a Batrachochytrium dendrobatidis (Bd) nevű kitridgomba a felelős. A kitridgombák világszerte elterjedtek, de mostanáig nem volt világos, hogy a kórokozó gyilkos változata honnan indult és terjedt szét.
Most a Science folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a globális kétéltűpusztulásért felelős gomba Kelet-Ázsiából származik. A tanulmány szerzői felhívják a figyelmet a határokon történő szigorú biológiai biztonsági ellenőrzések fontosságára, és felvetik, hogy akár a kedvtelésből tartott kétéltűek nemzetközi forgalmazásának teljes beszüntetésére is szükség lehet annak érdekében, hogy megóvjuk a még megmaradt sérülékeny kétéltűfajokat.

Vörös Judit gőtecsapdával a kezébenVörös Judit gőtecsapdával a kezében„Már az 1990-es évek óta tudjuk, hogy számos kétéltűfaj eltűnéséért ez a gomba a felelős, de ez idáig nem tudtuk lokalizálni pontosan honnan is ered. Ebben a tanulmányban rámutatunk, hogy a gyilkos kór Kelet-Ázsiából származik”– mondta dr. Vörös Judit, a kutatás magyar résztvevője. A fertőzés egyedről egyedre terjed, és természetbe való kijutása katasztrofális állománypusztulást okozhat egyes fajoknál, míg kevésbé érint más fajokat. A gomba egy kitridiomikózis nevű betegséget okoz, ami az állatok bőrét támadja meg, felborítja a víz- és elektrolitegyensúlyt, és végül szívleálláshoz vezet.
Ebben a legutóbbi kutatásban 38 intézmény kutatói gyűjtöttek gombamintát a világ minden tájáról, amiket teljes

genomszekvenálásnak vetettek alá. Az eredményeket összehasonlították korábban leírt kitridgomba genomokkal, így összesen 234 mintát tudtak elemezni. Négy fő genetikai vonalat azonosítottak, amelyből három világszerte elterjedt, egy pedig kizárólag a Koreai-félszigeten őshonos fajokról került elő. Ez a koreai gombavonal genetikailag rendkívül változatos, és valószínűleg ez az őse az összes többi genetikai vonalnak. Jóllehet korábban azt gondolták, hogy a globális kétéltűpusztulást okozó gombaváltozat több ezer éve alakult ki, a genomelemzés kimutatta, hogy ez nagyjából 50-120 éve történhetett, ami egybeesik a kétéltűek nemzetközi kereskedelmének felvirágzásával. 

A kutatócsoport megemlít egy másik kétéltűekre veszélyes kórokozót, a szalamandraevő kitridgombát (Batrachochytrium salamandrivorans), amely szintén Ázsiából származik, és az európai szalamandra-állományok pusztulását okozza.

„Kutatásunk üzenete nem csak az, hogy a gyilkos gomba Kelet-Ázsiából származik, hanem hogy ezzel a világ kitridgomba-változatosságának csak egy apró részét tártuk fel. Amíg a fertőzött kétéltűek nemzetközi kereskedelme fennáll, folyamatos veszélynek tesszük ki a Földön élő kétéltűeket” – mondja Prof. Matthew Fisher, a londoni Imperial College kutatója.
Dr. Vörös Judit, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója (gyűjteményvezető, főmuzeológus MTM Kétéltű- és Hüllőgyűjtemény) részt vett a nemzetközi csapat munkájában, és a Bakony-hegységben gyűjtött mintákkal járult hozzá a kórokozó globális terjedésének feltárásához.

Egy az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatásával megvalósult pályázat keretében a múzeum kutatója és munkatársai felmérték a gomba hazai előfordulását és megállapították, hogy az az ország minden régiójában jelen van a kétéltűek bőrén, de egyelőre nem okoz állománycsökkenést.
A mostani kutatás azt mutatja, hogy a hazai kétéltűek bőrén talált gomba az egyik széles elterjedésű, és rendkívül virulens változathoz tartozik. Fontos tehát fokozottan odafigyelnünk a hazai állományokra, hogy megelőzzük az itt élő 18 kétéltűfaj pusztulását.

Kapcsolódó anyagok:

Gyilkos gomba fenyegeti a kígyókat

Darwin hegyesorrú békája is kihalhat

Új békagyilkos tényező

Bőrgomba fenyeget öt békafajt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás