“Virágot áraszt a vérverte árok, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott tavaszom van. Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!” (Juhász Gyula) Szomorú szívvel tudatom, hogy Szollát György április 2-án hajnalban elhunyt (1954-2021). A kitűnő botanikusról egykori kollégái írtak megemlékezéseket a greenfonak.
Kedves Gyuri!
Úgy szólítalak, mint annyiszor, amikor bementem a Növénytárba (ahol évekig dolgoztunk együtt), a Hungarica gyűjteménybe, te pedig átjöttél, hogy hoztál valamennyi növényt, le kellene préselni. De, mint ahogy az kiderült, nem volt ez egyszerű dolog, mert megjelentél egy két méteres növénnyel. Döbbenten néztük, aztán a kolléganőm megszólalt: kisebb nem volt?! Amikor szóltál, hogy segíteni kellene egy cikk megírásában, vagy amikor elmentünk kiszállásra, te még tíz órára is azt mondtad, hogy korán van? Lelkesen gyűjtötted a növényeket, rengeteget tanultam tőled.
Az is te voltál, amikor a protokollt megsértve bermudában jelentél meg egy kiállítás megnyitón? Aztán a híres-nevezetes főzőnapok a szentendrei Skanzenben, ahol előtte még árvalányhajat gyűjtöttünk, emlékszel, ugye?
Vagy amikor Piliscsabán jártuk együtt a hegyeket, csodálatos időben? És persze a kiállítások forgatókönyve, rengeteget dolgoztál vele, mégis voltak olyanok, akiknek mindez kevés volt, támadtak, ahol csak tudtak.
Az a fránya PhD… a tudásod persze megvolt, csakhát az idő… Arra a szörnyű napra is biztosan emlékszel, amikor engem hivatott a főnökség, aztán téged is, és mindketten utcán találtuk magunkat? Persze nem egyedül. Én a nyugdíjat választottam, neked sokkal nehezebb volt. (Hogy a kirúgások kinek a szégyene, az nézőpont kérdése. Debreczy Zsoltot is kirúgták a múzeumból. Volt, akit nem rúgtak ki, de kegyetlenül meghurcoltak. Érdekes dolgok ezek…a szerk.)
Kedves Gyuri, nem hiszem el, hogy elmentél, hogy nem hallom többé a hangodat, hogy nem tanítasz, nem írsz cikkeket, de bele kell törődnöm. Nyugodjál békében, a családodnak őszinte részvétem.
Bőhm Éva
Mindketten Seregélyes Tibor bűvkörében nőttünk biológussá, Gyuri finom lelkével a vadvirágok szerelmese volt. Könnyek szöktek a szemébe, ha egy remek virág fotója valami kritikát is kapott a Mestertől. Mindig vidám mosolyát a tátrai közös síeléseken is élveztük, nagyon adott arra, hogy térdei nehogy egy pillanatra is szétcsússzanak szlalomozás közben. Hálósipkájáról sajnos csak emléket őrzök, képet nem.
Szollát Gyuri híres volt a nyelvhasználati igényességéről, nem véletlen, hogy mind könyvszerkesztőként mind műfordítóként megmérette magát. A (nemrég tragikusan elhunyt) Merkl Ottóval közösen szerkeszett Az állatok és növények világa című könyvük sok amatőr természetbúvár kedvence lett. Több idevágó témájú könyvet fordított, a legutóbbi ezek közül a Jane Goodall által írt A remény magjai volt, ami a világhírű csimpánzkutató kísérlete arra, hogy a laikusok is észrevegyék, milyen lenyűgözőek a növények. Gyuri több kiadást megélt, Farkas Balázzsal közösen fordított könyve, a Növények a lakásban ugyanezt a hitvallást követi, miként a gazdagon illusztrált A Növény is. A két kiadást is megélt Gyógyfüveskönyv-ben találkozik a szakmai háttér és a növények gyakorlati felhasználása. Ez a vonulat még kifejezettebb a szintén általa fordított Virágkötészet című kiadványban.
A műfordítások alkalmat adtak Gyurinak arra, hogy a botanász szaknyelv mindennapi beszélgetéseink anyanyelvi részévé válhasson. Emellett a hazai vegetáció elmélyült ismerete jellemezte, amit több szakcikk is fémjelez. Gyuri részt vett a nagykőrösi homoki erdőssztyepp botanikai jellemzésében, a gödi láprét felmérésében, a Csomád és a Balassagyarmat környéki természeti értékek dokumentálásában. Bekapcsolódott a Magyarország növényvilágát leíró munkába és a vegetációfelmérés elméleti és módszertani alapjairól szóló vizsgálatba is.
Aztán elment a Mester, Gyuri maradt füvész, én zoológus lettem, de miután a Növénytárból kirúgták, Kaposvárra ment botanász oktatónak, újra összehozott minket a sors, én letten az ottani főnöke. A vegetációismeret és Magyarország természetes növénytakarója tárgyak oktatójaként mindig lehetett rá számítani. Amiben örömét lelte, dupla lélekkel csinálta, a terepgyakorlatok során mindig körülötte volt a legtöbb hallgató, kommentjei nyomán a növények életre keltek. Mindenki sajnálta, hogy ilyen fiatal(os)an nyugdíjba ment. És most már hiába kiáltok utána, mint valamikor a sípályán lesiklás közben: Gyujiiiiiii!!! (csak így, selypítve)
Altbacker Vilmos
Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Kampusz
Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet
Szollát Gyuri öt évig csoporttársam volt az ELTE biológia-kémia szakán. Nagyon jó eszű, vidám srác volt, vele rengeteget nevettünk. Csibész mosolya és temperamentuma tette őt egyedivé. A növények szeretetét, ismeretét és fényképezését Seregélyes Tibortól tanulta, aki először tanára, majd igen jó barátja is lett. Gyuri a társaságnak mindig üde színfoltja volt, szeretett szép történeteket mesélni. A Kaposvári Egyetemen oktatott, szerencsés, aki tanítványa lehetett.
Jánossy Laci
——————————————————————
VIRÁGVADÁSZAT TERMÉSZETISMERETI KIRÁNDULÁSOK A BUDAI-HEGYSÉGBEN
Részlet egy botanikai tereptúra meghívójából:
Nem csak különleges, ritka virágokra vadászunk, hiszen virágos növények a füvek és a fák is – és én mindenféle “virágról” mesélek, ami utunkba akad: hogy miről lehet fölismerni, miért van ott, ahol látjuk, és hol akadhatunk bele másutt. A “virág” tehát lehet védett orchidea, de gyakori erdőalkotó növény is. Emellett a növényzet képéről is elmondom, amit érdemes tudni róla – hogy mi jellemzi a dolomit-sziklagyepet, a mészkedvelő tölgyest, vagy az erdők “katedrálisát”, a bükköst. És persze mindenről eszembe jut valami: a bürökről, hogy szegény Szokrateszre hogyan hatott, miért kaszabaszófű a népnyelvben a szőrfű, miféle szerzet a banyaposz, és így tovább.
Ezeket az utakat olyan érdeklődőknek ajánlom, akik tanulni akarnak a környező világról, és készek a rejtett szépségeket meglátni. A tanulni vágyóknak szüksége lesz jegyzetfüzetre, azaz terepnaplóra, amit éveken át érdemes vezetni, (esetleg diktafonra, bár a jegyzetfüzet annyival „többet tud”, hogy rajzolni is lehet bele!), fényképező alkalmatosságra, egy kb. 10x-es kézinagyítóra, az évszaknak és az aktuális időjárásnak megfelelő, bokorugrásra alkalmas öltözékre (pl. bakancs, vagy más vízhatlan túracipő), illetve erős napsütés elleni védelemre. A részvétel feltétele a kulturált viselkedésre való képesség a természetben járva, hangoskodás, szemetelés, és hasonló gaztettek kizárva.
Magamról
Az ELTE biológia-kémia tanári szakán végeztem az ősidőkben (1978), amikor még 5 év tanulás után adtak egyetemi diplomát… Közel 30 évig a Magyar Természettudományi Múzeumban dolgoztam botanikus-muzeológusként, részt vettem a természetismereti szakkörök és a nyári természetismereti táborok munkájában, kiállítások rendezésében, írtam vagy ötven ismeretterjesztő cikket, előadásokat tartottam, s közben számtalan természetfilm szövegét fordítottam, írtam, lektoráltam anno a Magyar „Királyi” TV-ben (David Attenborough-t nagyon szerettem, „nohalevegővételnélkülbeszélt6x50percet”, volt vele munka bőven, de nagyon klassz…) – egyszóval van némi közöm a tudás különféle módozatú átadásához.
Utóbb 8 éven át oktattam a Kaposvári Egyetemen természetvédelmi mérnök hallgatókat – és a legmellbevágóbb élményem a tanítással kapcsolatban épp ebből az időből származik. Az egyetemi hallgatók – herbárium hiányában – képekről (sok-sok képről!) ismerkedtek egy-egy növényfajjal. Szépen meg is írták belőle a zárthelyiket – azt gondolhatta az ember, hogy ezek után ismerik, fölismerik a növényeket a természetben, amire ugyebár egy leendő természetvédelmi őrnek elemi szüksége van. Ehhez képest: a terepgyakorlatokon, ahol a hallgatók ténylegesen megismerkedhetnek a valósággal, és rácsodálkoznak, egyebet sem hallgattam tőlük, mint hogy „jé, ez ekkora?”, „jé, hogy ez így néz ki?”. Így még nyilvánvalóbb lett, (amit addig is tudtam…), hogy a növényismeretet a természetben lehet a leginkább elsajátítani, mert minden más módja, így vagy úgy sántít.
Ezért tervezem azt, hogy kirándulások során tanítok növényismeretet, vegetációismeretet, általánosságban természetismeretet, illetve természetvédelmet, erdő- és gyepkezelést, meg hasonlókat (de persze a havasi cincért, a gubacsdarazsat, a fülemülét, a kis apollólepkét, az ezerlábút, a gyilkos és a csoda finom piruló galócát is fölismerjük sok egyéb mellett, és különbséget tudunk tenni a hárshegyi homokkő, a dolomit és az andezit között…).
dr. Szollát György botanikus, ny. egyetemi adjunktus
FB bejegyzés 2019.
————————————————————————————————–
A mai podcast szerkesztője: Sarkadi Péter két 25 évvel ezelőtti izlandi és tanzániai kutatóútjáról készült beszélgetéssel emlékszik meg a kiváló ismeretterjesztőről, széles tudású kutatóról. Az Északi-sarkkör környékén elterülő közel magyarországnyi Izlandon nagyjából 250 ezren élnek, e szigeten járt 15-öd magával 1992-ben Szolláth György, még mint a Magyar Természettudományi Múzeum növénytárának kutatója, aki botanikus szemmel is vizsgálta a különleges élővilágot.
A másik helyszín a kelet-afrikai Tanzánia, itt töltötte 1995 januárját a botanikus, mely ország inkább a nagyvadairól, a szafarikról híres, pedig a növénytanásznak is terülj-terülj asztalka. Ezen útjairól 1996-ban beszélt.
Szollát Gyuri a múlt század hetvenes éveinek elején csoporttársam volt az ELTE biológia-kémia szakán. Növényrendszertan gyakorlatvezetőnk Seregélyes Tibor volt, akinek varázslatos személyisége ˗ bár Gyuri ezt sohasem mondta, ˗ nagy szerepet játszhatott abban, hogy botanikus lett. Az egyetem elvégzése után az Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárába került, ahol sok éven keresztül kollégák voltunk. Közös szakmai munkánk nem volt, ő magáról sohasem beszélt, ezért szakmai munkájáról keveset tudok. Az azonban teljesen nyilvánvaló volt, hogy Gyuri finom intelligenciával megáldott, rendkívül tehetséges, kitűnő botanikus volt. Tehetsége, szakmai tudása azonban az ún. “szakmai karrierjében” egyáltalán nem tükröződött, és ennek az volt az oka, hogy Gyurit a szakmai karrier a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte.
Őt a növények érdekelték, számára a botanika szenvedély, jó értelemben vett hobbi volt. A hobbi-botanizálásnak a Növénytár hosszú ideig jó hátteret biztosított, de a múzeum vezetésének elvárásait nem lehetett büntetlenül figyelmen kívül hagyni. A természetvédelmi és ismeretterjesztő tevékenységnek, ami Gyuri erőssége volt, nem volt nagy presztizse, viszont feltétlen elvárás volt a tudományos fokozat(ok) megszerzése és a tudományos publikáció. Gyuri ezen a téren nem volt motivált, az egyetemi doktori fokozatot csak hosszú idő elteltével, erőteljes főnöki nyomás hatására szerezte meg, PhD-t pedig egyáltalán nem szerzett. Tudományos publikációja is kevés volt, így aztán egy kötelező létszámleépítés során lapátra került. Mindeközben jónéhány középszerű vagy annál gyengébb kolléga simán megúszta a létszámleépítést. Sze la zsizny. (Nem fordítom le, Gyuri ezt értené.)
Mindenképpen meg kell emlékeznünk arról, hogy Gyuri ˗ fittyet hányva a fanatikus természetvédők rosszallásának ˗ megszállottan gyűjtötte a herbáriumi agyagot. Ez persze mint muzeológusnak munkahelyi kötelessége volt, de a munkahelyi kötelességek nem sok szerepet játszottak a motivációs rendszerében. Számára a gyűjtés igazi szenvedély volt. Gyűjtőszenvedélye nem csak a növényekre terjedt ki. Észak-koreai gyűjtőutunkon esténként a szálloda teraszán éjszakába nyúlóan lámpázott, azaz éjjeli lepkéket gyűjtött. Az így gyűjtött anyagot aztán Ronkay Laci dolgozta fel, és több, tudományra új faj is akadt a lepkék között.
Gyurinak kitűnő humora volt. Így aztán nem kellett attól tartani, hogy megsértődik, ha néha azzal cukkoltam, hogy két dolog van, amihez nem ért: a zenéhez és a nőkhöz. Ezen mindig jókat mulattunk. Nem tudok róla, hogy játszott-e valamilyen hangszeren, de az bizonyos, hogy rendkívül kifinomult zenei ízlése és hatalmas zenei műveltsége volt. Hogy a nőkhöz mennyire értett, arról persze nem szólhatok. Egyrészt ez az emberi élet legintimebb szférája, másrészt ismerjük a népi bölcsességet: az a férfi, aki képes megérteni a nők észjárását, az fát is tud hegeszteni. Gyuri nem tudott.
Budapest, 2021. április 11.
Dobolyi Konstantin
