Hirdetés

„Az emberi jogok ombudsmanja embertelen módon küldött el minket”. A Heti Válasz értesülése szerint Fülöp Sándor – december 31-ig hivatalban lévő – zöld ombudsman tizennégy közvetlen munkatársát bocsátotta el állásából ma Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa. Életbe lépett az alaptörvény.

Az elbocsátások minden előzetes jelzés nélkül, váratlanul érték a stratégiai és tudományos főosztály vezetőjét, Zlinszky Jánost és munkatársait, köztük Lányi Andrást, valamint a jogi főosztály vezetőjét, Babai-Belánszky Tamást.  Értesülésünk szerint a felmondólevelet megkapta még Czippán Katalin főosztályvezető-helyettes és több tudományos munkatárs: Biczó Imre, Kuslits Béla, Török Ádám, valamint Jánossy László, a természettudományi osztály vezetője.

Lányi András kérdésünkre elmondta, zöld szervezetek és elismert szakemberek azóta tiltakoznak a zöld ombudsman jogintézményének megszüntetése ellen, amióta az új alkotmány társadalmi vitára került. „A legkülönbözőbb formában figyelmeztettük a törvényhozókat, hogy jelentős alkotmányos visszalépésnek tartjuk a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa jogintézményének megszüntetését. Ez hungarikum volt, hiszen ebben a formában Magyarországon jött létre először a világon. Ez ellensúlyozhatta volna az amúgy is kedvezőtlen megítélését az országnak, hiszen az EU-ban és nemzetközi környezetvédelmi fórumokon is felmerült, hogy a jövő nemzedékek képviselete az unióban is megjelenjen. Különböző jogokat, így az állampolgári, a kisebbségi vagy a jövő nemzedékek jogait egy hivatal hitelesen nem képviselhet, hiszen ezek egymással ellentmondásba kerülhetnek. A 21. század elején a legsúlyosabb felelősség, ami a mai politikai döntéshozókat terheli, a jövő nemzedékekkel szembeni felelősség. Ez összetett, és nem csak jogi hozzáértést igényel, hiszen például természettudományi, társadalomtudományi és akár filozófiai kérdéseket kell mérlegelni, ami a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának hivatalában megoldható volt, mert ilyen szakértőkkel rendelkezett a hivatal. Ezeket a szakértőket teljes egészében elbocsátották" – fejtette ki Lányi András.

Lapunk információi szerint az elbocsátott munkatársak akkor kezdték sejteni, hogy veszélyben vannak, amikor rajtuk kívül mindenki más új e-mail címet kapott. Majd az érintett tizennégy munkatárs a régi levelezési címére azonos szövegű, nem névre szóló üzenetet kapott. Így tudták meg, hogy átvehetik felmentésüket a személyügyi kollégától. A neve elhallgatását kérő egyik elbocsátott munkatárs ironikusan így fogalmazott: „az emberi jogok ombudsmanja embertelen módon küldött el minket".

Ezt követően Szabó Máté közleményben adott hírt az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának megalakulásáról. E szerint 2012. január 1-jén hatályba lépett Magyarország alaptörvénye és az alapvető jogok biztosáról szóló törvény is. Így megszűnt az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) és létrejött az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH). Az új törvényi szabályozás lehetővé tette, hogy „a korábbi biztosi irodák bázisán egységes, a feladatokhoz jobban igazodó, hatékonyabb szakmai apparátus jöjjön létre, amely képes megfelelni az újabb feladatoknak is" – fogalmaz a közlemény. Kitér arra is, hogy a biztos megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek, a jövő nemzedékek, a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint a leginkább veszélyeztetett társadalmi csoportok jogainak védelmére.
A kommüniké szerint „Prof. Dr. Szabó Máté ombudsman 2012 első munkanapján aláírta és kiadta az új hivatal szervezeti és működési szabályzatát."

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás