Hirdetés

Június 22-24-én a Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság, alig egy hónap szünet után ismét teljes hétvégés felmérést tartott 43 szakértő részvételével. A helyszínt ezúttal a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai jelölték ki a Bősárkány falu közelében elterülő Pintér-Hanyon.

Az 1,8 km2-es területen nedves, lápos talajú égerliget, mocsár- és láprét valamint bokorfüzes társulások osztoznak és közepét az Úrhanya-csatorna szeli át. Ez alkalommal igazán kedvező időjárási körülmények fogadták a felmérőket, akik Budapesttől Zircen át Szombathelyig, a dunántúli régió számos intézményéből érkeztek fajokat gyűjteni. A hét közepén még masszív esőzés és viharos szél volt jellemző, ez azonban már péntekre jelentősen csillapodott, és szombaton ideális hőmérsékleti viszonyok közt lehetett a terepmunkát elvégezni.

A felméréshez csatlakozott az Acsalagi Cserkészraj is, akik elsősorban a gombaszakértők munkájába segítettek be. A terepre való kijutást a Fertő-Hanság NP egy mikrobusz és egy terepjáró hadrendbe állításával segítette, illetve természetbeni támogatásként élelmiszerrel is ellátta a csapatot. Az élőhelyek viszonylagos homogenitását jól kompenzálta a kedvező időjárás, így reményeink szerint itt is elérjük majd az 1500-as fajszámot. Az előzetes becslések szerint az edényes növények fajszáma valószínűleg 300 felett lesz, ami a várakozások feletti mennyiség.
A végleges fajlisták 2012. december 31.-ig készülnek el, addig is a fejleményekről az Egyesület honlapján lehet majd tájékozódni.

Biodiverzitás felmérés a Hanságban Biodiverzitás felmérés a Hanságban         további fotókhoz katt a képre

 

Kapcsolódó anyagok:

Nőszirom vadászat a Pirtói-homokbuckákon

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás