A rovat kizárólagos támogatója

Életünk természetes velejárója a zaj, a feltöltődés záloga azonban a csend: csakhogy a városiasodással az építkezések, a megnövekedett közúti forgalom, de akár a szórakoztatóipar jelenléte miatt – a zajterhelés mértéke is egyre nő. A zajcsökkentés legzöldebb módjáról szól mai podcastunk.

Az erős zaj tartós fennállása egyéni érzékenységtől függően feszültséghez, kialvatlansághoz, sőt, halláskárosodáshoz is vezethet. Mit tehetünk, hogy otthonunk a város olykor őrjítő zajában is a béke szigete maradjon? Hogyan védekezhetünk a szomszéd zajai ellen? Mitől zöld a Leier Durisol technológiája? Többek között ezekről beszélgetett Sarkadi Péter szerkesztő Major Tamással,  a Leier Hungária Kft. mélyépítés- környezettechnika- Durisol üzletágvezetőjével.

Sarkadi Péter és jobbra Major Tamás, a Leier Hungária Kft. mélyépítés- környezettechnika- Durisol üzletágvezetője

A városból való kiköltözés jól érzékelhető tendenciájának is köszönhető, hogy gyakran a korábban a lakott területeken kívül létesült ipari, logisztikai vagy gyártó csarnokok köré épülő családi házas övezet lakóit zavarhatja a zaj. Emiatt előfordul, hogy ezzel a kérdéssel utólag kell foglalkozni, de már kisebb beruházások esetén is szükséges – különösen, hogy így később nem csak a kellemetlenség kerülhető el, de költség is megtakarítható. A zajvédelem, zajárnyékoló fal építése bizonyos esetekben családi házak, társasházak környezetében sem luxus, míg nem lakó célú beruházás esetén a zajterhelés csökkentésével foglalkozni nem opció, hanem előírás.

A Durisol, mint megoldás

Ugyan leggyakoribb felhasználási területként mindenkinek az autópályák jutnak az eszébe, de ma már családi kerítéseként vagy társasházak és utak közé, ill. ipari létesítmények, telephelyek, logisztikai központok zajcsökkentésére használatos. Nem kell feltétlenül hatalmas zajárnyékoló falakra gondolni, sokszor nem is gondolnánk, hogy milyen egyszerűen kezelhető akár lokálisan is a probléma. Egész egyszerűen a zajforrás köré kell építeni. Akusztikai tervezést igényel!

Major Tamás, Leier Hungária Kft. üzletágvezető Mélyépítés-Környezettechnika-Durisol üzletág

 Miért környezetbarát a Durisol?

  • A Durisol egy nagyjából 80 éves múltra visszatekintő, mineralizált faforgács alapanyagú, újrahasznosított gyártási melléktermék
  • Energetikai tulajdonságok: kiváló hő- és páraszabályzó képesség
  • Nem igényel később sem karbantartást, tisztítása is környezetbarát, víz elegendő hozzá.

Részletek korábbi cikkünkben: Csendes udvar zöld megoldással

 

 

A 2020 április 22-én, a Föld Napján indult podcastunk adásait meghallgathatja Soundcloud oldalunkon, elérheti az anchor megosztón keresztül több alkalmazásban (breaker; google podcast; overcast; pocket cast; RadioPublic; ezekben fel is iratkozhat ránk)

Greenfo podcastok a Spotify-on Greenfo podcastok az iTunes-on

Podcastunk RSS-csatornája itt található.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás