Hirdetés

Harmadannyi helyen lehet csak roncsautót leadni az országban, miután az autóbontók kétharmada nem kötött szerződést a Mol hulladékkoncessziós cégével – írja a Szabad Európa. Ezért július elsejétől az autóbontók nem vehetnek át karambolos vagy olyan öreg autót, amit tulajdonosa kivonna a forgalomból.

A MOL-lal leszerződött cégek közt is akad olyan a lap információi szerint, amely az elmúlt szűk két hónapban alig néhány autót vett be, és olyan is akad, aki egyet sem.  Sőt, az internetes roncsbörzék forgalma is drasztikusan visszaesett. A koncessziós cég (MOHU) honlapján szereplő lista alapján országszerte mindössze 65 vállalkozásnál lehet roncsautót leadni. Ezeknek a cégeknek egy jelentős része nem is autóbontó, csupán fémhulladék-átvevő hely, magyarul MÉH-telep.

Csak a miheztartás végett: két hónappal ezelőtt még 187 cégnél lehetett leadni a kiöregedett vagy tropára tört autókat. A Szabad Európa szerint az sincs jobb helyzetben, aki egy, a MOHU-val leszerződött cégnél szabadulna meg az autójától. Egy, a lapnak nyilatkozó vállalkozó azt mondta:

„Jelentősen visszaesett az átvett mennyiség a telepeken, mert most külön kell válogatni a koncesszió hatálya alá tartozó és nem tartozó hulladékot. Ez jelentősen meghosszabbítja a szelektálás folyamatát.”

Az pedig, hogy egyes telephelyek két hónap alatt egy autót sem vettek át, azért fordulhat elő, mert nem működik a MOHU informatikai rendszere. „Azt mondták a Molnál, hogy csináljunk mindent úgy, ahogy eddig, az adatokat pedig vigyük fel egy Excel-táblázatba”– idéz egy autóbontót a lap. Ő nem akart ezzel bajlódni, úgyhogy egyelőre nem vett át inkább autót.

Az autóbontás szabályai is változtak: szigorúbb és bonyolultabb lett a procedúra: ki kell szedni és külön kell tárolni például a légzsákokat, amit eddig simán préseltek és küldtek is a MÉH-be, az alkatrészeket pedig szinte kivétel nélkül le kellene mérni, miközben az autóbontók többsége mérleggel sem rendelkezik.

Az új rendszerben a roncsautók a MOHU tulajdonát képezik, a koncessziós cég azt is elvárná például az autóbontóktól, hogy bekamerázzák a telepeket és tetőt építsenek azokra a helyekre, ahol a MOHU által igényelt alkatrészeket fogják tárolni. Az autóbontók pedig csak azokat az alkatrészeket értékesíthetik, amikre a MOL cége nem tart igényt. Azt azonban még most sem tudják, hogy ezek mely alkatrészek lennének.

Ez is nagyban megnehezíti az autó átvételét.

A koncessziós rendszerben 0–50.000 forintot fizetnek az alsó kategóriás roncsautókért. Ha a bontósnak kell elmenni érte, ingyen hozza el, vagyis nem fizet az autóért, ha lábon jön be, akkor az állapotától és attól függ a vételár, mennyire hiányos a kocsi.

A legtöbb tulajdonos például kiveszi a katalizátort, mert azért jó pénzt lehet kapni. Függ az ár attól, hogy benne van-e a motor, váltó, kuplung, vagy sem. Prémiumkategória esetén több százezer forintot is érhet a roncsautó. Kevesen kockáztatnak, emiatt is jelentősen visszaesett a roncsautók átvétele, hiszen két hónappal a koncesszió indulása óta sem ismert a MOHU listája az általa igényelt alkatrészekről, így kérdéses az egész használtalkatrész-piac jövedelmezősége.

A Szabad Európa információi szerint a roncsbörzék is érzik a piac befékeződését. Úgy tudjuk, hogy a carvalue.eu és az autoonline.hu internetes árveréses oldal forgalma is beszakadt. Ezeken a felületeken értékesítik a biztosítók és a magánemberek karambolos autóikat. Kerestük az oldalakat üzemeltető cégeket is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Ezen körülmények közt nem meglepő, hogy a vállalkozások nagy része nem szerződött le a MOHU-val, sőt a lap olyan vállalkozóval is beszélt, aki az egész cégét inkább eladja, és több mint százmillió forintnyi vasanyaga halmozódott fel, viszont egy fémkereskedő sem hajlandó megvásárolni a koncesszió indulása előtt felhalmozódott hulladékot. Az autóbontó elmondása szerint a fémkereskedők azt a tájékoztatást kapták a MOHU-tól, hogy a koncessziós társaság nem fizet a hulladékért, csak ingyen veszi át. „Innentől kezdve a fémkereskedő is csak nulla forintért venné meg tőlem” – magyarázta az autóbontós, aki szerint azt tanácsolták neki, hogy egyezzen meg a MOHU-val.

Nyitókép montázs forrása: SzabadEurópa

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás