Hirdetés

Nagy Göncöl című felvételével Máté Bence természetfotós nyerte meg a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarakat ábrázoló kategóriáját. Ő az első magyar, aki a legjobb lett ebben a kategóriában. Képeit korábban már négy alkalommal is díjazták a rangos pályázaton, amely idén ünnepli 50. évfordulóját.

A magyar természetfotós úgy érezte, ebben az évben nem volt túl erős a kollekciója, ezért kis híján kihagyta a versenyt. Végül az utolsó nap mégis nevezett, de csak egyetlen fotót küldött be, mert nem akarta kihagyni a jubileumi pályázatot. "Már annak is örültem volna, ha csak a kiállított képek között szerepelek" – idézte őt a közlemény. A fotós úgy fogalmazott, örül, hogy a zsűri felismerte a kép különlegességét.

A gémeket ábrázoló győztes felvétel elkészültének körülményeiről azt mondta: igazi technikai és etológiai kihívás volt. "Sokéves előkészület után, lesben 74 eltöltött éjszaka és rengeteg technikai kísérletezés eredménye ez a fotó." Hozzátette, hogy a képet állványra helyezett fényképezőgéppel, kézzel készítette, nem pedig távirányítással. Mint mondta, a legkisebb fény- vagy hanghatással is elzavarta volna a szürke gémeket, amely az egyik legfélénkebb madár azon a területen ahol a kép készült, ezért nehéz feladat volt a halszemobjektív perspektívájából egy méternél közelebbről fotózni őket.

Máté Bence: Nagy Göncöl

A pályázat fődíját az amerikai Michael "Nick" Nichols nyerte a Serengeti parkban készült felvételével (The Last Great Picture), amellyel a fekete-fehér képek kategóriájának első helyét is megszerezte.  A rangos pályázatra idén 90 országból 42 ezer nevezés érkezett. A neves természetfotósokból álló 10 fős szakmai zsűri 18 kategóriában választotta ki a 100 legjobb felvételt, amelyeket október 24-étől a nagyközönség is megtekinthet a londoni Természettudományi Múzeumban. A kiállítás ezután Ausztráliában, Kanadában, Kínában, Franciaországban, Németországban, Izraelben, Olaszországban, Lengyelországban, Dél-Afrikában, Hollandiában, Nagy-Britannia 10 városában és az Egyesült Államokban is látható lesz.

A nyertes fotók galériáját itt lehet megtekinteni.

 

Máté Bence töretlenül a világ legjobbjai között

Máté Bence töretlenül a világ legjobbjai között

Tíz nap leforgása alatt három jelentős nemzetközi díjat kapott Máté Bence, a világ egyik legelismertebb természetfotósa. A 29 éves „láthatatlan madárfotós” ezzel az egyedülálló teljesítményével nemcsak a magyar természetfotózás hírnevét öregbíti a világban, hanem díjnyertes alkotásaival felhívja a figyelmet hazánk természeti szépségeire is.

 

 

Kapcsolódó anyagok:

Máté Bence töretlenül a világ legjobbjai között

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás